Horgonyláncok, kultúrhajók, napszélvitorlák

Nézem a dobozt. Az egyik csatornán egy kedves színésznő azt mondja, ő bizony szemétre vetné tévéjét, vagy legalábbis – gyermekeit védendő – körbetekerné vastag horgonylánccal, ha nem lenne ez a csatorna, ez az egyetlen a kevés közül, amely „értéket közvetít”. A műsorújságot böngészgetve tényleg olyan érzése támad az embernek, hogy bizonyos műsorszóró intézmények permetbiztosai mindenáron meg akarják kímélni őt a kultúra minden olyan „vadhajtásától”, ami nem az „olcsó mulatságok” (szuperbulik) szintjén levedzik. Mint szerető hitves a gyanútlan férjet a nehéz és bőséges vacsorától, távol tartanák bármitől, ami egy sápadt, sovány kis fénycsíkot csempészne esténként rossz redőnyként csikorogva alágördülő szempillája mögé.

A napi valóság háborgó óceánjából felszínre érkezvén, valami kis lélekvesztő után kapkodva csupán egyetlen papírhajót találtam, ez pedig a már-már elérhetetlenül késő éjszakába rakott Rakott című műsor volt.

A 2. évfolyam 1. adását azzal vezeti fel Győrffy Miklós, hogy májusig csupán kéthetente jelentkezik a Rakott, s ez az mtv pénzügyi helyzetével magyarázható. Aztán különös parókájában Karafiáth Orsolya veszi birtokba a képernyőt, a „civilben” csupakacaj költőnő olyan természetellenesen komoly arccal és tragikus hangon beszél hozzánk, hogy szinte félni kezdünk, mi következik ezután. A Rakott ez évben is hű kíván maradni a nevéhez, az egymástól meredeken eltérő témák vastag kőzetrétegekként rakódnak egymásra. Az első riportból megtudhatjuk, hogy a magyar egyiptológiai régészeti expedíció húszéves munkával feltárta és most dokumentálta is a Dzsehutimez-sír leleteit. A thébai nemesi akropoliszban végbement ásatás minden bizonnyal a magyar tudomány nemzetközileg is jegyzett szép sikertörténete. Még 1983-ban indultak a munkálatok Kákosy László professzor vezetésével. A kutatás végét a professzor már nem érhette meg, tanítványai, Fábián Zoltán és Bács Tamás most egy komoly tanulmánykötettel állítottak emléket neki. Sajnos ezután körmönfont operatőri trükköknek esünk áldozatul: fonott székekbe ültetik a kutatókat, kedvük szerint hol sötétben tartják, hol megvilágítják őket, miközben azok szinte mondatról mondatra más-más profilból beszélnek hozzánk. Pörög-forog az egész, a néző meg kapkodja a fejét, hogy mi végre eme művészieskedő hókuszpókusz, hiszen a lényegre alig lehet odafigyelni. ĺgy előfordulhat, hogy a riport mélyéből később csupán a Kákosy Lászlóról bemutatott archív felvételeket hozza felszínre az emlékezet.

A következő téma „az évtized kiállítása”, amely 400 év francia festészetét mutatja be a Műcsarnokban. Ahogy azt előre meg lehetett jósolni, hatalmas az érdeklődés, a házigazdák boldogok, pont ennyi látogatót kívánnak maguknak az év többi rendezvényére is. Az ezt követő Támadott a Mikulás! című interjú- és riportfüzér a karácsonyi vásárlási láz és szokások bonyolult filozófiáját próbálja körülsétálni. A végtelen hosszúságúra nyújtott, januárban már nem túl aktuális, unalmas, közhelyektől sem mentes „séták” kínos részei a műsornak.

Orsolya (ezúttal álhaj nélkül) végre megérkezik abba a cukrászdába, ahol Vámos Miklóssal beszélt meg találkozót. Az író bevallja, azért nem enged be kamerát a lakásába, mert „nincsenek annyira jóban”, s még soha, egyetlen interjúban sem volt őszinte. Bemutatja azt a könyvtárat is, amely őt „tiszteletbeli olvasójává” fogadta. Rádöbbenünk, mennyire hiányzik a képernyőről ez a kedves, félszeg íróember. Akárcsak 2 ember című műsora, amely – ígéretével ellentétben – sajnos csak néhányszor jelentkezett be otthonunkba. Pedig „jóban voltunk” vele.

Gondolom, ez is megmagyarázható az mtv pénzügyi helyzetével. Értéket közvetíteni ezek szerint nem lehet egy „olcsó mulatság”.