Holnap tartják a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét

kk
Komárom |

Öt előadó, köztük két hazai zenekar mutatkozik be az idei könnyűzenei szemle döntőjében, amelyet holnap 13 órától tartanak a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

A rendezvény a zenekarok délelőtti hangbeállásaival kezdődik, a megnyitót 13 órakor tartják, a közönség számára húsz perccel ezt megelőzően nyílnak meg az ajtók. A belépés ingyenes, mindenki mehet buzdítani kedvenceit.

Valamennyi fellépőnek 10 perc szerelési és 15 perc műsoridő áll rendelkezésére, miközben legfeljebb 3 saját dalt lehet előadni. A produkciók után a zsűri szakmailag értékel minden egyes fellépőt.

A szemlére jelentkező zenekarok és szólisták közül előzsűrizéssel választották ki azokat, akik meghívást kaptak a holnapi komáromi döntőbe – ide hat előadó jutott be idén. Tavaly óta ugyanis nem csupán hazai előadók jelentkezhetnek erre a szemlére – a szervezők már az egész Kárpát-medencéből érkező zenekarok és a szólisták jelentkezését várják.

Az idei döntőbe három szlovákiai és három magyarországi előadót válogattak be: az ipolysági ChapteR5, az ipolykeszi Kingfishers és az ipolybalogi Kiss Zenészek kaptak lehetőséget, hogy megmérettessék magukat, míg a magyarországi Hartáról érkezik a Hé, Hallod!, Veresegyházáról a MenCrew és Pécsről a VikHarp. A ChapteR5 technikai okok miatt nem tud részt venni a döntőben, holnap tehát öt előadó lép színpadra.

A döntő két hazai formációja nem ismeretlen a szlovákiai magyar közönség előtt: mindkét banda tagjai hosszabb ideje zenélnek együtt, számos hazai és magyarországi fesztiválon és zenei rendezvényen bemutatkoztak már.

A Kingfishers egy öttagú fiúcsapat, akik populáris metálként jellemzik zenei stílusukat. Legfrissebb dalukat Időutazó címmel pár hete mutatták be – a dalhoz egy retró hangulatú videóklip is készült. Zenéltek már a Petőfi TV-ben, jelenleg pedig egy kislemezen dolgoznak.

A Kiss Zenészek öttagú zenekar, amely 2013-ban alakult. Az ipolybalogi és ipolykeszi származású zenészek az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola növendékei voltak. Többször szerepeltek a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen, de versfeldolgozások mellett saját szerzeményeket is írtak, melyekhez klipek is készültek. 2020-ban mutatták be első lemezüket.

A döntős előadók értékes nyereményeket nyerhetnek – egyebek mellett stúdióidőt, fellépési lehetőségeket és médiaszereplést. A nyerteseket a zsűri a tatabányai Peron Music Tehetségkutatóra delegálja, játszhatnak majd a 2024-es Gombaszögi Nyári Táborban és a 2024-es Harmónia díj ünnepélyes gálaműsorán is.

A zsűrit kilenc férfi alkotja: Balázs Sziszka, Bárány János, Csenger Ferenc, Emmer Péter, Jancsó Péter, Kovács Koppány, Nagy Szabolcs, Nászaly Gábor és Pap Tibor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?