Hazai népzenészek találkozója

Pósfa

Komárom ad otthont az I. Felvidéki Népzenész-találkozónak pénteken és szombaton, melyre közel hetven zenészt várnak.

A szervezők olyan rendezvények mintáját követték, mint az Erdélyi Táncházzenészek Találkozója, a vajdasági találkozók és a Hagyományok Háza hasonló Kárpát-medencei kezdeményezései. Ezek a szakma fórumainak számítanak, ahol az egymástól messze tevékenykedő zenészek vitathatnak meg szakmai kérdéseket. A rendezvény főszervezője, Lakatos Róbert elmondta, hogy Dél-Szlovákia nyugati részétől egészen a keleti végekig várják a zenészeket: szinte az összes aktívan működő zenekar elfogadta a meghívást. „A hétvégére mintegy hetven zenészt várunk, a legifjabb generáció tehetséges tagjait, és az idősebb, sokat megélt, tapasztalt zenészeket is” – mondta. Az előadók mellett több száz fős közönséggel számolnak. A szervezők hagyományt szeretnének teremteni a rendezvénnyel.

A programot a 9. oldalon mutatjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?