Vigyázzunk a nyaralásokkal kapcsolatos csalásokkal

333

A kiberbűnözők a szállást kereső embereket is célba veszik.

Amint arról a Plus JEDEN DEŇ beszámol, Vonny Gamot, a McAfee EMEA régiójának vezetője a GB News-nak elmondta, a nyári átverések elkerülése érdekében figyeljenek az e-mailekben és a közösségi médiában megjelenő hamis szállásajánlatokra és a túlságosan kedvező ajánlatokra. Ha a listán szereplők valamelyikét választja, különösen óvatosnak kell lennie az utazás foglalásakor.

Vonny Gamot elmondta: "Ahogy a nyaralási szezon a tetőfokára hág, létfontosságú, hogy résen legyünk, és idejekorán tegyünk proaktív lépéseket biztonságunk, magánéletünk és online identitásunk érdekében. Ha egy ajánlat túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, ne kattintson rá, hanem lépjen kapcsolatba közvetlenül a forrással, és foglaljon nevesebb cégeknél. Ráadásul a mesterséges intelligencia használatával az átverések még kifinomultabbá válnak, így a fogyasztóknak egyre nehezebb megmondaniuk, hogy mi a valódi és mi nem az. A csalás hagyományos ismertetőjegyei, mint például a rossz nyelvhasználat egyre inkább a múlté, de egy döntő figyelmeztető jel továbbra is megmaradt - a gyors cselekvésre való kényszer."

"Ez az utolsó esélye, hogy jegyet vegyen? Van egy 'óriási ajánlat' csak ma? A kiberbűnözők ezt a taktikát használják, hogy megpróbálják Önt behálózni. Fordítson nagy figyelmet az interneten található csábító ajánlatokra, különösen a listán szereplő célok esetében."

A világ 5 legveszélyesebb városa:

  • Albufeira, Portugália
  • Valletta, Málta
  • Ibiza, Baleári szigetek
  • Berlin, Németország
  • Benidorm, Spanyolország
     

(magazín-pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?