Kultúra
Samko Tále szerepében az Örkény Színház Pionírszív című előadásában (Véner Orsolya felvétele)  

Hát nem? Hát de!

Szabó G. László

2018. július 16. 18:55

Tizenvalahányszor játszotta már az Örkény Színházban márciusban megtartott bemutató óta Bíró Kriszta Samko Tálét, Daniela Kapitáňová komáromi (anti)hősét, de van már azóta újabb színpadi szerepe is: Fedák Sári, a Magvető Café Teher alatt nő című produkciójában.

Annak, aki még sosem hallotta ezt a nevet: Samko Tále negyvennégy éves, enyhén szellemi fogyatékos, törpe növésű férfi, aki a hetvenes-nyolcvanas évek Komáromában tolikocsival járja a várost. Papírt gyűjt, de információkat is, mert lelkiismeretes besúgó, aki még a rokonait sem kíméli. Bár a rendszert már elnyelte a történelem süllyesztője, ő még mindig jelent. Samko Tále Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című, Mészáros Tünde által magyarra fordított regényéből lépett az Örkény Színház színpadára, s lett a Pionírszív című, kilencvenperces monodráma központi alakja.

„Az a nagyon érdekes ebben a munkában, és ezt imádom benne, hogy noha rendkívül pontos keretek közt zajlik, hiszen tárgyanimáció is van benne, folyamatosan változik – mondja Bíró Kriszta. – Újabb és újabb lehetőségeket, közölnivalókat lehet benne felfedezni. Ahogy megelevenedik Samko élettörténete, úgy jelennek meg különböző figurák az életéből. Olyan ez a történet, mint egy óriási életmantra, hiszen folyamatosan fut a film Samko fejében. Életének különböző szereplői azonban nem hús-vér emberként, hanem tárgyként jelennek meg. Emiatt az előadás pontos kotta szerint zajlik, együtt játszom a hanggal, a fénnyel és azokkal a tárgyakkal, amelyeket a fal mögött Érdi Ariadne, az előadás asszisztense, de inkább szíve-lelke végszóra mozgat. Itt minden megelevenedik, és minden egyes családtagnak hangja van, vagy egy bútordarab jelöli őt, vagy együtt a kettő, hang is, bútor is. Sokszor úgy tűnik, mintha megmozdulna az egész lakás. Hol szürreális, hol egészen konkrét a dolog, hiszen mindig ugyanaz a tárgy fejezi ki Tomko Sedíleket vagy Katuša Sedílekovát, vagy a TudSzocDr. Gunár Karolt.”

Az Örkény Színház népes csapata is részt vesz a produkcióban. A színlapon Mácsai Pál, Kerekes Éva, Csákányi Eszter, Nagy Zsolt, Jéger Zsombor, Csuja Imre neve is olvasható. „Fantasztikusak a kollégáim. Időt szántak arra, hogy a hangjukat adják a tárgyakhoz, előadások előtt vagy után álltak mikrofon elé. De nem beszédhangokat hall a néző. Nevetést, értelmezhetetlen kiabálást, köhögést, sóhajt. Amikor beül a néző, teljesen kisrealista teret lát, de amint elindul az előadás, kiderül, nagyon sok mindent tud a tér, és egyáltalán nem kisrealista. A nagy kihívás itt az volt, hogy rengeteg szereplője van a történetnek, akiket nekem kell megjelenítenem, ráadásul a nevek is bonyolultabbak a magyar fülnek. Ahhoz viszont, hogy a néző követni tudja az eseményeket, mindegyiket szinte bele kell égetni az agyába. Szenteczki Zita, az előadás rendezője bábrendező szakon végzett, Juhász Nóra látványtervezővel mindent fantasztikusan kitaláltak. A tárgyanimációt nagyon szeretem, szívesen játszanék bábelőadásban, ami sokak számára lenézett műfaj, pedig nincs annál csodálatosabb. Az már tényleg totális színház, hiszen nemcsak érzelmekről szól, hanem nagyon szigorúan vett mesterségről, technikáról is, hogy akkor és úgy mozduljon meg az a valami, hogy azt jelentse, amit jelentenie kell, lelke legyen, létezzen. Volt egy nagyon érdekes élményem. Sok kamaszgyerek, köztük a mieink is, akik már a 21. század gyermekei, nézték meg az előadást. Mindent értettek, még azt is, hogy hol, mikor, milyen közegben játszódik az egész. Állatira élvezték. Az elején még jókat nevettek, aztán hirtelen bennük akadt a levegő, mert rádöbbentek, hogy ez nem is olyan vidám történet.”

A műfaji megjelölés nincs feltüntetve a színlapon. Bíró Kriszta szerint tragikogroteszk, amit a nézők kapnak. „Az egész próbafolyamat csodálatos volt. Zitával dolgozni álom. Felkészült, pontos, érett, mélyen érző, jó humorú rendező. Kételyek csak bennem voltak, a próbafolyamat közepe felé. Zita húzott ki ebből az állapotból. Voltak pillanatok ugyanis, amikor azt éreztem, csak a felületét kapirgálom a figurának, és nem jutok a mélyére. Nem akartam, hogy külsődleges legyen az egész. De olyan akarás és hit volt a csapatban, hogy még a hang- és fénypultnál ülő kolléga is segíteni tudott. Ők is ugyanolyan részesei az előadásnak, mint én. Ha ugyanis rossz végszót kapnának tőlem, nem tudják beadni a következő jelet. És Kákonyi Árpád, a hangzásvilág kreátora! Nagyon jó közösséget alkotunk mi együtt. Ha én egy kicsit lezuhantam lelkileg, valaki mindig gyorsan felemelt a csapatból.”

A regény 228 oldalas, a monodráma viszont nem lehet hosszú, ezért húzni kellett a szövegből: „Úristen, melyik ujjamba harapjak? Nem volt könnyű a húzás. Szerencsére sikerült jól megoldani a dolgot, ügyesen vágtunk, szerkesztettünk, sűrítettünk, s ahogy összeállt az egész, onnantól fogva teljesen felszabadultan próbáltam. Az utolsó egy hét nagyon jó volt. Ma már azt is elmondhatom: életem egyik legszebb próbaidőszakát köszönhetem ennek a darabnak, pedig egy hétig betegen próbáltam, annyira megfáztam. Lehet, hogy éppen ez okozta az akkori elbizonytalanodásomat.”

S hogy miért csapott le azonnal, már a könyv magyar nyelvű megjelenésekor Samko Tále történetére? Bíró Kriszta bevallja: ma már más köze van az anyaghoz, mint két évvel ezelőtt, amikor a regény a kezébe került. „Akkor azt láttam benne, és ezt nem is szégyellem, hogy elképesztő színészi lehetőséget kínál. Nőként egy szellemi fogyatékos férfit játszani! Micsoda remek feladat egy ilyen figura megjelenítése! Ez önző szempont volt. Azt viszont már az elején is tisztán láttam: ez semmiképpen nem lehet paródia, itt egy igazi embert kell megmutatni, még ha el is bújok mögé, hiszen én egy negyvenkilenc éves nő vagyok, ő pedig férfi, és fiatalabb, mint én. Ma már sokkal személyesebb és intimebb a viszonyom vele. Olyan történeteket, olyan hangulatokat kell megidézni a rendszerváltás előtti időkből, hogy azokra már én is nosztalgiával gondolok vissza.”

Parti Nagy Lajos, aki a két évvel ezelőtti Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatta be a magyar olvasóközönségnek Daniela Kapitáňová művét, három próbán volt jelen az Örkény Színházban, de ott volt a főpróbán és a bemutatón is.

„Nagyon szereti az előadást – mondja lelkesen Kriszta, a felesége. – Ő is valami ilyet gondolt, mint én. Sokat beszélgettünk mi erről. A premierre egy csodálatos virágot kaptam tőle. Vett hozzá egy szép tartót is, amelyre kalligrafikus írásával azt írta: »A csodálatos Samko Tálenak. Hát nem? Hát de!« Nálunk ez már szállóige a családban. És nemcsak Lajos meg én, a gyerekek is mondják.”

Samko Tále mellett most Fedák Sárit, kora híres színésznőjét játssza. A Nyári Krisztián vezette Magvető Café ugyanis színházi előadásoknak is teret ad. A teher alatt nő című előadás három színésznőről szól, Bujovszky Lilláról, Fedák Sáriról és Karády Katalinról. „Az elsőre sajnos már senki nem emlékezik, pedig csodálatos asszony volt. A 19. században élt, ő volt az első magyar színésznő, aki európai karriert futott be. 1859-ben hagyta el a Nemzeti Színházat, ahol Jókainé Laborfalvi Róza mellett elnyomva érezte magát. Írt is, fordított is. Életének egy pontján Fedák Sári és Karády Katalin is elhagyta Magyarországot, mindegyikük más okból. Itt nem lehet megmaradni – ez az előadás alcíme. Nincsenek nosztalgikus, édesbús pillanatok, visszaemlékezések az előadásban. Arról a pár hónapról szól, amikor mindhármuk életében kulminálódnak az események. Másfél évig írtam az anyagot, ez is élvezetes munka volt. Az Örkény Színházban pedig már készülünk az első őszi bemutatóra. A Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics írásaiból Elhordott múltjaink címmel születik egy várhatóan érdekes előadás.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk