Három nővér – három darabból

Mása, Emilie, Iszméné – főszereplők egy fesztiválról. Ami összeköti őket, az a szerepalkotás formája: a mozdulat. Kazincbarcikán a XVII. ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon ugyanis mozgásszínházi produkciókat láthattunk, és hátérbe szorult a szó. Beszéljenek hát itt a nővérek.

Györgyjakab Enikő (fent) és Oláh TímeaAbban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy visszajárva a kétévente megrendezésre kerülő kazincbarcikai fesztiválra több éve követhetem figyelemmel Uray Péter pantomimművész rendezéseit. Az ő Panboro Színházát több évvel ezelőtt a Duna Menti Tavaszon vendégcsoportként láthattuk. Fellépésük hatalmas szakmai és közönségsikert aratott (Tűzmadár). Mostani előadásuk Csehov Három nővér című drámájának mozgásszínházi újragondolása. „Produkciónk megkísérelt egy Csehov-hangulatú előadást színpadra állítani, az adott dráma tényleges adaptálása nélkül. A Három nővér figuráinak viszonyából építkező kamaraszínházi előadás »félközeli« helyzetekkel operálva, a gesztusvilág, illetve a színészi létezés eszközeinek tánc-értékű elemei segítségével keresi a csehovi világ belső ritmikáját és képi világát” – olvashatjuk a műsorfüzetben. Az előadás szinte teljesen „néma”, a néző azonban fokozatosan beleszeret ebbe a finom némaságba. Aznap már nem akartam több előadásra beülni. Másnap Másával, vagyis Györgyjakab Enikő harmadéves kolozsvári színészhallgatóval beszélgettem a művelődési ház hangulatos teraszán.

„Nagyon örültem Mása szerepének. Régebben az egyetemen volt róla szó, hogy előadjuk ezt a darabot. Akkor a tanár Irina szerepét olvastatta velem. Nagyon mérges voltam, mert éreztem, hogy Irina nem áll közel hozzám. Később Uray Péterrel kezdtünk dolgozni, és ott megkaptam Mását. El voltam bűvölve. Aztán megnéztem Ascher Tamásnak azt a híres Három nővérét is, és nagyon inspirált. Uray Péter rendező finom instrukciókat adott, nagyon sokat segített. Nagyon pontosan kibontotta Mása karakterét, a figura belső konfliktusait. Ennek a nőnek nagyon rossz a kapcsolata a férjével. Annak idején talán azért ment bele a házasságba, mert Kuligin ígéretes tanárnak számított, aki majd nagy pályát fut be, és ő egy büszke nő lehet mellette. De később kiderült, Kuliginnek csak a státus fontos. Főleg nőként nem tud kiteljesedni az oldalán. Aztán megjelenik Versinyin. A Csehov-szöveg alapján valójában eldönthetetlen, meddig megy el Mása a vele való kapcsolatban. A mi darabértelmezésünk szerint az sem biztos, hogy megcsókolják egymást. Előadás alatt különben belső monológokat mondok, ami – legalábbis remélem – a tekintetben és a testtartásban tükröződik. És hogy mi volt a legnagyobb élményem ezen a fesztiválon? Csak két előadást láttam. Igazán a lengyelekre fogok szívesen visszaemlékezni (Teart Jednego Wiersza – Még egy kicsit). Csodás volt, ahogy a testüket használták. Egy szót sem értettem a szövegből, mégis lekötött.”

A debreceni KonzervArtaudrium Színház Műhely Előhívás című komédiája fődíjat nyert a balassagyarmati Kamarajátékok Fesztiválján. A történet röviden annyi, hogy egy nemes lelkű madame megszelídít, civilizál, szó szerint kihúz az állati sorból egy röfögve kommunikáló lányt. Michael Mackenzie A bárónő és a komorna című darabját Bérczes László írta át. „A játék során mindent szabadon értelmeztek, csendekkel, elhallgatásokkal, éles vágásokkal szabták magukhoz az anyagot, hogy saját életükről, viszonyulásaikról, legbelsőbb érzéseikről valljanak.” (Ellenfény, 2004/3, Unoka Hugó) Az Emilie-t, a komornát alakító Oláh Tímeával vasárnap délelőtt, az ünnepélyes eredményhirdetés előtt beszélgettünk.

„Nagy kihívás volt számomra ez a furcsa szerep. Teljesen más figurát kell kibontanom, mint az előző darabban. Ott Csokonai Karnyóné című művében Lázár deákot játszottam. A rendezőnk, Bessenyei Zoli úgy választ darabot, hogy már olvasás közben is keresi a megfelelő karaktereket. ĺgy talált meg engem is. Mivel itt egy nagyon bonyolult lelki folyamatot kell ábrázolni, az egész próbafolyamat alatt ő irányított. A végeredményt tekintve nagyon érdekes, hogy sokan, akik közelről ismernek, teljesen el voltak képedve, s alig hitték el, hogy mindaz, amit a színpadon látnak tőlem, én vagyok. Ami pedig a itteni élményeimet illeti, az valójában nem is egy színházi előadás, hiszen inkább személyes vallomásként éltem meg a 81 éves holland Hendrika (Anna Heindrika van Hugten) bemutatkozását. Engem mélyen megérintett. Úgy gondolom, méltán kapott álló tapsot. De meg szeretném említeni a lengyelek előadását is. Az a bizarr világ teljesen más volt, mint amit én eddig életemben láttam.”

A lévai Pôtoň Színház Szophoklész Antigoné (L’amourt) című előadása számomra vizuálisan volt izgalmas. Az ígéretes indítás a stilizált görög szobrokkal, a vetített háttérrel, a kád a színpad közepén, amelyben Iszméné megfürdik, mind-mind nagyon leköti az ember figyelmét. Fokozza az érdeklődést az is, hogy egy mellékszereplő – Iszméné – nézőpontjából figyelhetjük az előadást, aki a nővér (Antigoné) és a nagybácsi (Kreon) között áll. „Az asszony, aki mindkettőjüket megérti, de önmagát akarja vállalni, épp ezért az élet mellett dönt.” (műsorfüzet) Silvia Antolová földig érő piros ruhában, rendkívül érdekes mozgással jeleníti meg Iszménét. Nem lehet rá nem figyelni.

„Nagyon sok elemzés, beszélgetés előzte meg a próbákat, főleg amikor az improvizációkkal vagy a mozgásetűdökkel foglalkoztunk. Az összmunka kitűnő volt. Iszméné figurája az eredeti darabban nem kiemelkedően fontos, ezért sok segítségre, fogódzóra volt szükségem a szerep megformálásához. Ezeket megkaptam Iveta Jurčová rendezőtől, aki nem csak a családi tragédiával foglalkozott, hanem a darab történelmi hátterével is. A kazincbarcikai fesztiválon a délutáni tréningek voltak szerintem a legkellemesebbek (Csetneki Gábor, a Szárnyak Színházának rendezője tartott két délután mozgástréninget). Ha fáradt voltam is, örömmel mozogtam, és feltöltődtem energiával.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?