Három jegyzet Amade Lászlóról

Amade László [1704 (?)– 1764], a magyar rokokó költészet jeles alakja, már nem a várak, hanem a „paloták lakosa” – írja a költőről Szerb Antal.

A reneszánsz Balassit vagy a barokk Zrínyit még a váraik szerint azonosíthatjuk, hivatalos levelekben az előbbi „gyarmati Balassi Bálint”, az utóbbi pedig „Zerín, Muraköz és Légrád örökös ura”. Az okirataink még Amade Lászlót is „várkonyiként” jegyzik, de az ő predikátuma már akkor lenne a legpontosabb, ha nem a birtokaira, hanem a pozsonyi barokk és rokokó palotákra utalna. A rizsporos fejű, parókás költő a pozsonyi szalonokban volt igazán otthon. A közeli (csallóközi) Felbáron volt a kastélya és birtoka, de lakni inkább a koronázó városban lakott. Oda kötötte előbb az udvari élet iskolája (1727-ben, huszonhárom évesen Esterházy Imréhez, a hercegprímáshoz kerül nemes apródnak), később pedig hivatala (1750-től az udvari kamara tanácsosa).

A költő felnőtt kora a rokokó fénykorával esik egybe: Pozsonyban, a század harmincas, negyvenes és ötvenes éveiben a nemesi függetlenségi harcok leverése után kialakult új arisztokrácia már javában éli a maga „édes életét”. Áll a rokokó színpada, állnak a barokk-rokokó Mirbach-, Erdődy- és Balassa-paloták, zajlik az új élet és életstílus még sosem látott, színpompás, kosztümös játéka.

S a hedonista és szinte valószerűtlenre csipkézett, díszletezett pozsonyi színpadon a gáláns Amade kapitány, később tanácsos úr ismert protagonista volt. Az Olaszországot bekalandozó katonát, világot járt főnemest – a világfi szerepében – a mulatozó társaságokban mindenhol szívesen fogadják, s az ő háza is mindig nyitva van a vendégek előtt. S ahol ő jelen van, ott mindig szól a zene, a dal, sokszor az ő – olasz és német opera-dallamokra írt – dalai.

Csoda-e, ha ebben a közegben, ilyen körülmények között Amadenak szinte minden verse a rokokó színpad főszereplőjéről, a nőről, s központi témájáról, a szerelemről szól? Igen, igaza van Szerb Antalnak, Amadenak szinte csak egyetlen mondanivalója van, az udvarló szerelem s a szerelmi kesergés, s ezért az egész költészete is „egyetlen versként marad meg az emlékezetünkben”, de az ő „fő feladata” a magyar költészet, a magyar vers történetében nem is költészeti, hanem egyfajta verselési forradalom véghezvitele volt: Balassi Bálint és Szenci Molnár Albert formaújító kezdeményei után az ő dalaival (kb. másfél száz saját és sajátos strófaformájával) szűnik meg nálunk véglegesen a felező tizenkettesek, s az egyéb hosszú, epikus versformák uralma és unalma.

300. (?) születésnapján és halálának 240. évfordulóján is elsősorban erre a formaújító Amade Lászlóra emlékezünk.

Népi rokokó a pozsonyi palotákban

A parókás kor nagy színjátékainak, regényeinek a címei: Pamella, Clarissa, Marianne, Manon Laescaut. S a női nevek azt jelzik, hogy a férfi szereplők itt csak mintegy tanulmányok a női lélek természetrajzához.

Megújítják a rokokó költők a pásztorjátékok és pásztorköltészet műfaját is. S természetesen főleg azokat az antik történeteket, lírai helyzeteket írják újra, amelyekben a pásztor Titirusok, Daphniszok és Koridonok a szűz-tudatlan pásztorlánykákat szerelemre csábítják-tanítják. De míg a rokokó pásztorjátékokban, eclogákban a csábítók rendszerint az eredeti, antik neveiken szerepelnek és sematizálódnak, addig az elcsábított pásztorleányok, az Amaryllisek, Chloék és Phyllisek sokszor modern, a rokokó jelenében általánosan használatos nevekkel konkretizálódnak élő személyekké. (Két példa a sok helyett: Friedrich von Hagedorn Coridonja egy bizonyos Elise-t csábít el, Verseghy Ferenc Thirzisének pedig Laura a párja.)

Amade három, egymásra rímelő pásztori énekében (Szép Cziczerkém..., Gaz Cziczerkém..., Én babácskám, nyílt rózsácskám...) az ostromlott leány neve „Cziczerke”:

Szép Cziczerkém,/ Szelíd birkém,/ Engedd gyapjacskádat,/ Emlőcskédbül,/ Tejecskédbül/ Nyomjam sajtocskádat;/ Magam megőrizlek,/ Farkastól megmentlek,/ Öbölembül,/ Kebelembül/ Jászlocskádban tészlek.” Kérdés: milyen név ez a „Cziczerke”? Női név-e egyáltalán? Azt mindjárt, a vizsgálódásunk elején leszögezhetjük, hogy az antik pásztor-irodalom nem ismer ilyen női nevet. A másik, ami fel kell tűnjön a néven: az írásmódja. A „cz” a név helyi használatára, magyar környezetre utal. Csakhogy: nemhogy ilyen hangzású magyar női nevet, még hasonló magyar szót sem ismerünk.

Vagy mégis?!

A népnyelv ismeri a „nőt szerelmeskedve tapogat” jelentésű „cicerél” kifejezést. Erre a konnotációra utalna vajon a „Cziczerke” név? Elképzelhető, bár a magyar nyelvre nemigen jellemzők az igékből ilyen módon (vissza)képzett főnevek.

Tovább kell vizsgálódnunk.

Köztudott, hogy Amade szlovákul is beszélt, sőt a (főleg szlovák) irodalomtörténészek egyenesen szlovák versszövegeket is tulajdonítanak neki. A szlovák nyelv ismeri a „csicseriborsó” jelentésű „cícer baraní” (szó szerint: bárány- vagy kos-csicseriborsó) kifejezést. Vajon nem a „cícer baraní” báránya volt-e az említett Amade-pásztorversek indító motívuma? A szlovák „baran” konnotálta a költő számára az antik pásztorokat, a pásztorlányokat csábítgató antik pásztorok visszakapcsoltak a „baraní” jelző jelzettjére, a „cícer” főnévre (amely a szlovák nyelvben pozitív töltésű szó, a kedveskedő „csicseri borsó” jelentése mellett például vízcsörgedezést, csobogást is jelent, hangalakjával pedig a magyar „cicerél” szóra is asszociál), s megszületett a becenévszerű, erotikus töltésű, de közvetve a pásztoréletre is ráutaló „Cziczerke” kifejezés.

Bárhogyan is történt, Amade rokokójának többrendbeli népi kötődése is van: dalaiban a gazdag jelentésbeli konnotációk mellett a szövegzene, sok esetben az ütemrend is népi karakterű.

A pozsonyi rokokó palotákban valószínűleg a menüettet is csárdásként táncolták kicsit.

Hány éves volt tulajdonképpen a „szegény öreg” gavallér?

Azt is Szerb Antal írja le (a már fentebb is idézett Magyar irodalomtörténetében), hogy a „szegény öreg” Amade hogyan fogalmaz még a halálos ágyán is szerelmes leveleket. De hány éves volt tkp. a „szegény öreg” gavallér, mikor meghalt?

Irodalomtörténeteink, kézikönyveink, lexikonaink a költő születési évét illetően távolról sincsenek egy véleményen. Szerb Antal szerint a rokokó gavallér születési éve: 1703. Négyesy László szerint Amade László 1703. márc. 12-én született. A szlovák irodalom-történetek, enciklopédiák csak a születési évét adják meg a költőnek, így: 1704. Az Akadémia által kiadott A magyar irodalom története (1964), a számunkra leginkább mérvadó „spenót” szintén csak évszámot közöl: 1703. Az 1963-as (akadémiai) Magyar Irodalmi Lexikon már a hónapot és napot is tudni véli: 1704. július 26. Az 1994-es utód (Új magyar irodalmi lexikon, Akadémia-kiadás) fölül írja az elődöt: 1703. július 26. S végül: a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma f. évben kiadott Nemzeti évfordulóink 2004 c. listája 2004. július 26-án javasolja ünnepelni Amade László születésének 300. évfordulóját, lévén – úgymond – a költő 1704. július 26-i születésű.

Eszerint a költő 1764. december 22-én, halála napján valamivel több, mint hatvanéves. Mi pedig most, július 26-án emlékezünk meg születésének 300. évfordulójáról. De jókor emlékezünk-e vajon?

Annyi bizonyos, hogy Bősött (ahol a költő született) csak 1725-től maradtak fenn anyakönyvek, s talán innen a születésnap körüli bizonytalanságok. De amennyiben ez valóban azt jelenti, hogy a községben korábban nem létezett anyakönyvet vezető parókia (vö. Ludovicus Némethy: Series parochiarum et parochorum Archidioecesis Strigoniensis, in: Koncsol László: A Csallóköz városai és falvai I., Kalligram, 2001. 137-138. o.), akkor bele kellene nézni a Bőshöz legközelebb eső Várkony és Felbár (létező) anyakönyveibe is, mert a Bősön született kis Amade Lászlót valószínűleg vagy egyik vagy másik helyen anyakönyvezték.

S ha egyik helyen sincs bejegyzés, akkor a pozsonyi 1703-as, illetve 1704-es anyakönyveket is végig kellene böngészni.

Amade László, a magyar rokokó kiválósága megérdemelné a zavartalan születésnapot.