Kultúra

Három és fél évig írta új regényét

Magyar Copperfield címen hatszáznegyven oldalon írta meg élete első tizennyolc évét Bereményi Géza, a legendás Cseh Tamás-dalok szerzője, a Légköbméter színpadi szerzője, az Eldorádó és A Hídember című játékfilmek külföldön is díjazott rendezője.
Szabó G. László

2020. július 19. 08:00

Bereményi Géza
„Az én életem négyfelvonásos dráma volt tizennyolc éves koromig...”  - Képarchívum

„A kezdet kezdetén magamban léteztem.” Ezzel a mondattal indítja a történetet, élete nagyregényének első fejezetét, de a könyv írását élete tizenhetedik nyarával kezdte el. Fejben azt már addigra jól kidolgozta, mondja. Az egy zárt egység, balatoni történet tele rendőrségi üggyel. Az lett a könyv leghosszabb fejezete, utána kezdte csak el az elejétől írni a könyvet.

Élete legelső emlékképe nem a szülei valamelyikéhez, hanem a nagymamájához köti. Mi ennek a magyarázata?

Erős az emlék. Bilire akart szoktatni a nagymamám, s miközben körbe forgott velem, fogta az egyik kezemet, és a meztelen fenekemet ütögette, de olyan lágyan, nagymamai módon. Én mégis bőgtem, a nyitott ajtón benéző szomszédok viszont nevettek rajtunk. Másfél éves lehettem… Ez a kép magától tört elő, anélkül, hogy töprengtem volna rajta. A szomszédok is emlegették, azért maradt meg bennem. De eszembe jutott egy másik történet is a nagymamámról. Ahogy fölém hajolt a konyhaasztalon, tisztába tett, és megláttam, meghallottam őt. Biztos vagyok benne, hogy messzebbre már nem nyúlhattam volna vissza. Később jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül a világon.

A regény utolsó mondatára is érezhetően ügyelt.

Az első és az utolsó mondat írói ravaszkodás a részemről. Tudom, hogy az olvasó, aki nem ismeri a könyvet, és csak belelapoz, rendszerint az első és utolsó oldalt nézi meg. Én is gyakran így ismerkedem meg új írókkal. Az első oldalra mindenképpen az első emlékképet akartam tenni, az utolsó mondatok között pedig feltétlenül ott kellett lennie annak, hogy b…a meg! Gondoltam, az figyelemfelkeltő. De nem kitalált mondat. Egy katonatiszt szájából hangzott el, egy főtörzsőrmestertől a katonaságom első napján. Maga a katonaság egyébként jelentéktelen dolog volt az életemben. Csak az elejét írtam meg. Azzal zárom a regényt.

Kiváló versek, dalszövegek, forgatókönyvek, színdarabok, regények kötődnek a nevéhez. Életrajzi regényt írni nyilván egészen más.

Igen. Életrajzi regény megírása gyakran kísérti meg a prózaírót. Nagyon sokan próbálkoznak vele. Egy életrajzi regényből nemcsak az író személyét, sajátos memóriáját lehet megismerni, hanem a kort is, amelyet felidéz. Engem is ez az utóbbi ambicionált. Hogy olyan korban éltem, amelyről kevés tudomása van az embereknek. Még azoknak is, akik átélték, mert jelentéktelen korszaknak gondolják. A második világháború utáni évben születtem, és a tizennyolcadik évemnél fejezem be a történetet, a Kádár-korszak kezdeti felvirágzása idején. Amikor beáll a reménytelenség.

Mi a legfontosabb írói kelléke egy önéletrajzi regénynek? Az emlékezet?

Szerintem írója válogatja. Bevallom, engem a korszak érdekelt, amelyben léteztem. És a korszak emberei, színes figurái. Hadirokkantak, rendszeridegen értelmiségiek, vidékről a fővárosba került parasztasszonyok, határon túli menekültek. Az én életem négyfelvonásos dráma volt tizennyolc éves koromig. De a politikai rendszerek is négyféle arculatot mutattak az alatt a tizennyolc év alatt.

Ezt már akkor is látta, vagy később tisztult a kép?

Később tisztult, de ebben nagyon nagy segítségemre volt, hogy különböző szakaszai voltak az életemnek. Először is több helyen laktam, több családban, amit nehezen viseltem.

Háromszor keresztelték meg, háromszor kapott új családnevet.

Különböző társadalmi helyzetű nevelőim voltak. Különböző neveket aggattak rám, így szinte magától alakult ki a könyv szerkezete. Egyet tudtam: kronológiában kell haladnom.

Koncz Gábor, Derzsi János, Dengyel Iván, Nagy Ervin, Szirtes Ági és Gubás Gabi a Régimódi történetben
Koncz Gábor, Derzsi János, Dengyel Iván, Nagy Ervin, Szirtes Ági és Gubás Gabi a Régimódi történetben. - Képarchívum

Élt falun, kisvárosban, nagyvárosban. Budapesten a Mándy Iván írásaiból híressé vált Teleki téren. Hol érezte magát a legjobban?

Egyik helyszín jelentősebb volt az életemben, mint a másik. A Teleki téren a születésemtől fogva éltem. Édesanyám leadott a szüleinek, akik Teleki téri kereskedők voltak. Ők neveltek hatéves koromig, aztán elkerültem tőlük, de akkor is minden hétvégén velük voltam, és csak vasárnap kellett visszamennem a nevelőapámhoz és az édesanyámhoz, akik egy-két évente változtatták a lakhelyüket, ahogy tollasodtak, és egyre módosabbak lettek. A nevelőapám ugyanis orvos volt. Eleinte szegény kis orvos, utána, ahogy a Kádár-korszak is tollasodni kezdett, és új gazdasági mechanizmust talált ki magának, ők is úgy változtattak életformát. Budapest több pontján laktunk. Összesen talán hat helyen.

Mándy Ivánnal, már felnőttként, ki tudta tárgyalni a Teleki teret?

Tizenhat éves korom tájékától nagyon szerettem Mándyt. 1970-ben, huszonhárom évesen fejeztem be az egyetemet. Akkor jelent meg az első novelláskötetem, A svéd király. A nagyapám szinte semmit nem tudott a könyvről. Nem törődött vele. Hülyeségnek tartotta, mert az írók szegény emberek. Kereskedőként lebecsülte ezt a dolgot. De elmesélte, hogy járt nála egy ember a piacon, aki azt mondta magáról, hogy író, s mivel látta kiírva nagyapám nevét, hogy Bereményi Sándor, megkérdezte tőle, hogy ő-e az én apám. Nem, én a nagyapja vagyok, mondta az idegennek. Akkor üzenem neki, mondta az úr, hogy milyen jó nekem, mert ő nemrég költözött a Teleki tér környékére, s azóta gyakran ír róla, és hogy engem nagyon irigyel, mert én egyáltalán nem írok erről, pedig ott nevelkedtem. Jó, kérem, mondta a nagyapám, majd átadom az üzenetet. És mielőtt az úr elment volna, a nagyapám megkérte, legyen szíves még egyszer elárulni a nevét. Mándy Iván, mondta az illető. A nagyapám meg felírta egy staniclira. Mutatta nekem. Oda volt írva, hogy Mádi. Mert a nagyapám a Mádi borozóba járt a környéken, de én ebből rögtön kitaláltam, hogy ez Mándy Iván lehetett.

Később, gondolom, találkozott vele.

Belőle írtam a szakdolgozatomat, és valaki odaadta neki legépelve. Mándy nagyon szerette volna megjelentetni, én viszont nem akartam kiadni, mert vacaknak tartottam. Ő ezt szomorúan fogadta. De még a halála előtt is gyakran meglátogattam. Sőt, mi több, megsétáltattam. Mentünk egymásba karolva a Batthyány-örökmécses közelében, és ahogy sétáltunk, elhaladt mellettünk egy nagyon szép nő. Mándy megállt, utánafordult, hosszan nézte, és azt mondta, erre pontosan emlékszem, hogy hát, ezek is! Majd rám nézett, és közölte velem, hogy ő már tegnap elbúcsúzott tőlük. Lent volt egyedül sétálni, mert érezte, hogy nincs már neki sok hátra, és miután odaköszönt egy magányos hölgynek, mesélte, megkérte őt, hogy menjen fel hozzá, mert szeretne elbúcsúzni a nőktől. És felment? – kérdeztem. Igen, feljött, mondta. Leültettem, megfogtam a kezét, és elbúcsúztam tőlük. Nem tőle – tőlük! És egy köszönömmel tudtára adta, hogy most már elmehet. Megrendítő volt. Nagyon szép. A sugárzó, fiatal, egészséges nőtől, a női nemtől így búcsúzott el egy hanyatló férfiember.

Miközben írta a regényt, az életrajzi regényét, mennyire tudott, akart, mert őszinte lenni?

Tudtam, hogy csak a legteljesebb őszinteség a megfelelő. Az olvasó azonnal felismeri a nem igazat. Megérzi. A hazudós emberek lebuknak. A hazugságban van valami híg. Az igazság mindig összetettebb, elementárisabb, vastagabb.

Még valami…

Eldorádó című történelmi tablójáért 1988-ban európai Oscar-díjat kapott, amelyet akkor Félixnek neveztek. Játékfilm helyett ma már inkább történelmi témájú sorozathoz volna kedve Bereményi Gézának. Szívesen írna-rendezne filmet a honfoglalásról, vagy például Kádár Jánosról. Arról az emberről, aki a saját országában volt egy idegen hatalom helytartója.

Filmrendezőként is jelentős alkotásokat tett le az asztalra. A televízióban Szabó Magda Régimódi történetét is megrendezte. Élete első tizennyolc éve, miközben írta, filmként pergett le a szeme előtt? Mindent látott, a legapróbb részletekig?

Erre a kérdésre nem tudok egyértelmű választ adni. Is-is. Képeket láttam. De a képek, mint az emlékképek általában, hiányosak. A lényeg viszont megvan bennük.

Könnyebb lett az élete, hogy letett belőle majdnem két évtizedet?

Nem, mert szeretném a rákövetkező öt évet is megírni. Azzal fogom befejezni a történetet.

De az még mindig csak huszonhárom lesz a hetvennégyből.

Az az öt év már egy másik kép lesz, másik szemlélettel. Az majd ott ér véget, hogy megjelenik az első kötetem. Utána már az életem szakmai része következik, az pedig nem érdekes.

Miért nevezi magát Magyar Copperfieldnek?

Ez is úgy adódott fokról fokra. A könyv címe. Írás közben nem tudtam előre, hogy ez lesz. De rájöttem, hogy speciálisan csak Magyarországon, egy bizonyos korban, az ötvenes-hatvanas években játszódhat a memoárom. Hogy feltétlenül benne kell lennie a címben annak a szónak, hogy magyar. S amikor oda érkeztem a könyvben, hogy megírtam, milyen fontos hatással volt rám Dickens Copperfield Dávid című regénye, méghozzá Ottlik Géza átdolgozásában a Magyar Ifjúság számára, minden eldőlt. Copperfield Dávid a 19. század első felének kiskamasza. Az ő sorsa kísértetiesen hasonlít az enyémre, bár én a 20. század második felében voltam kiskamasz, egy különleges kelet-európai országban.

Ez a mostani bezártság a koronavírus-járvány miatt, gondolom, nem is nagyon zavarja, sőt kimondottan kapóra jött a regény folytatásához.

Hogyne! Mivel veszélyeztetett korban vagyok, a családom még a boltba sem enged le, pedig itt van a ház mellett. A szemetet sem én viszem le. Igen, a regény folytatásán dolgozom. De nem Pesten, hanem Debrecenben. Most itt élek egy lakótelepi ház ötödik emeleti lakásában. Majd akkor megyek vissza a fővárosba, ha véget ér a járvány. Addig egy tizenöt emeletes toronyház a múzsám, azt szoktam nézegetni a szobámból.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tuntike

Visszatérhet az ingyenes teszt

laboratórium

Az őssejtkezelés lehetőségei Szlovákiában

Kovács Imre

Elnémult forradalom

A csúcs: egy részleges arcátültetés

A csúcs: egy részleges arcátültetés

Digitális emlékezet – Nézőpontok

Digitális emlékezet – Nézőpontok

kfc

Nehéz komáromi győzelem az évadnyitón

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.