Ha szobrásznők kezében a véső

TALLÓSI BÉLA

Tizenhat olyan szlovák és cseh női alkotó munkáit mutatja be a tárlat, akik szobrászatot tanultak, s ezen a területen alkottak – hangsúlyozta Vladimíra Büngerová, a kiállítás kurátora. Ezt azért fontos ilyen hangsúlyosan kiemelni, mivel a kiállítás művészettörténeti szempontból (rendszerezéssel) tárja fel annak az újszerűségnek (nóvumnak) a művészi hozadékát, hogy a két háború közötti időszakban a nők számára is lehetőség nyílt művészeti tanulmányok folytatására szobrász szakon. A szobrászatot addig inkább a férfiművészek privilégiumának tartották – ez részben a műfajjal járó nehéz fizikai munka miatt is volt így sokáig.

A kiállítás előkészítése jó ideig elhúzódott éppen az alapos és rendszerező, az elfelejtett alkotókat újra felfedező-bemutató, a cseh–szlovák női művészek által megteremtett szobrászat specifikusságait, lényegi elemeit feltáró művészettörténeti kutatás miatt. Az eredmény viszont átfogó, a témát az alapoktól a legújabb trendekig felölelő és bemutató, látványos, sok új ismeretet nyújtó kiállítás lett. Amelyből kiderül, milyen nehézségei voltak az indulásnak, majd az érvényesülésnek, milyen és mi lett az eredmény – ezt maguk a művek prezentálják.

A tárlat kurátora azzal is megpróbálta kiemelni a női mivoltot, pontosabban azt, hogy milyen más (női) minőséggel járultak hozzá a szobrásznők a cseh–szlovák szobrászathoz, hogy az összeállított anyagot tematikai-tartalmi szempont és anyaghasználat alapján csoportosította kisebb egységekbe.

A kiállítás időben a kezdetekig megy vissza, vagyis a múlt század 20-as és 30-as éveibe, amikor nők is kezdtek szobrászként érvényesülni, elsősorban az alkalmazott és a díszítőművészet területén. Értékes alkotások születtek, melyek felvezetik azt az utat, amelyen a női alkotók az alkalmazott-funkcionális műtárgyaktól eljutottak a szép- vagy autonóm művészeti munkák létrehozásáig, majd a háború utáni időszakban, különösen az 50-es évek vége felé egészen a monumentális szobrok megformálásáig. A szobrásznők ekkor már erős, meghatározó hangú művészegyéniségekként voltak jelen a (képző)művészeti életben; nemcsak a fő, elfogadott csapásvonalon és nemcsak a dekoratív funkciót előtérbe helyezve alkottak, hanem az ún. megtűrt (modern) irányzatokban is, azokban, amelyeket annak idején (a szocializmusban) előszeretettel neveztek dekadens művészetnek.

A kiállítás célja, hogy a cseh-szlovák szobrászművészet fejlődésében a női aspektus specifikumaira mutasson rá. A női „jegyek” kiugróan a kisplasztika – azon belül az ékszerművészet, a dekoratív és a kerti plasztika – területén tettenérhetők. Továbbá az anyaghasználatban figyelhetők meg – gyakori formahordozó a kerámia. A feldolgozott témában is megjelent a „női vonás” – a nő, az anya, az anyaság, a termékenység ábrázolása. De a szobrászati technikák alkalmazásában is kidomborodik a női kézjegy.

A tárlat anyagát ezek szerint a fő „női jegyek” szerint csoportosították kisebb egységekbe, melyek a következők: Nő – fej – portré; Szobrásznő és keramikusnő; A miniatűr alkotásoktól a monumentális művekig; Természet – nő; Vasdámák. Ez utóbbi, találó csoportmegnevezést érdemes pontosítani: fémből alkotott munkák kollekciója.

Mivel a kiállítás egyfajta tárgyiasított művészettörténeti kutatás a témában, a közönség elé tárt összegzésben nemcsak szobrászati alkotások szerepelnek, hanem különféle dokumentumok (például arról, miként foglalkozott a szobrásznőkkel a szocialista sajtó), fotók, rajzok, grafikák, kollázsok és modellek. A kiállítást hanganyag is kiegészíti, a látogatók interjúkat, interjúrészleteket hallgathatnak korabeli felvételekről.