Ha hiába jönnek az angyalok

<p>Alice Nellis Angyalok című drámája a halálról, az eltávolodásról, az elfojtott vágyakról szól. Bemutat néhány figurát, akik csalódnak szeretteikben, illetve, akik elvesztik társaikat. Szenvednek, mert nem tudják kezelni a hiány okozta helyzetet, s fájdalmukban a legroszszabb megoldásokba hajszolják magukat.</p>

TALLÓSI BÉLA

A hétköznapi figurák, akiket a film felvonultat, nem képesek elengedni, megbocsátani, de még az odaadó szeretetre is alkalmatlanok. Viszonyaikban szokásokhoz, sztereotípiákhoz ragaszkodnak csupán. Igazából azonban nem ők a fontosak, hanem mi, nézők, hogy a látott sorsokat hogyan tudjuk magunkra vonatkoztatni.

Az életet lehetne egyszerűbben élni, de néha úgy bonyolítjuk (és rontjuk el), hogy a lépéseinket kísérő őrangyalaink (ha léteznek, miként a filmben) sem igazodnak el cselekedeteinken – ez a fő mondanivalója Michal Viewegh cseh író sikeres művének, amelynek alapján Alice Nellis a képzeletet a realitással vegyítő, különös hangvételű mozgóképes alkotást rendezett. Lényegében csak a színészi alakítások hatnak benne, a történés igazából nem működik, mert valójában nincs is. Ám ez a hiány valahogy mégsem hiánya a filmnek. Történet helyett kapcsolatokat, főleg kisiklottakat mutat be, amelyekből meg kellene értenünk valami fontosat az élet végességéről.

Prágában járunk, napjainkban. Egy nap leforgása alatt bonyolódnak a szereplők körüli események. Az autósiskolai oktató (Bolek Polívka) attól szenved, hogy feleségével (Zuzana Bydžovská) kiégett a házastársi kapcsolata. Egyik diákjától, Estertől (Klára Melíšková) próbál megértést és gyengéd érzelmeket kicsikarni. Esternek elhunyt a férje, s azért szeretne megtanulni vezetni, mert mindig lenyűgözte az az összpontosítás, amellyel volt társa uralta a járművet. Zdeněk (Václav Neužil) öngyilkosságra készül, mivel legjobb barátja, Filip (Ondřej Sokol) lenyúlta a feleségét. Zdeněk édesanyja (Zuzana Kronerová) nehezen viseli fia szenvedését, ezért – az ezoterikus elméletekre támaszkodva – misztikus erőket bűvöl, hogy megrontsa volt menye új kapcsolatát.

Oly bonyolultak és reménytelenek a vázolt viszonyok, hogy egy négytagú (őr)angyali munkacsoport (Marián Labuda, Vojtěch Dyk, Eliška Křenková és Vladimír Javorský) akcióba lép, és beavatkozik a film hőseinek az életébe. Egész nap követik őket – láthatatlanul, hiszen angyalok –, és kommentálva szándékaikat, illetve cselekedeteiket, a legjobb megoldást próbálják sugallni számukra. Ők talán érzik is ezt, de mert nem igazán hisznek az éteri lényekben, megválthatatlanok. Nem véletlen, hogy földi létükben elkerülhetetlen a tragédia. Mert – tudjuk – elkerülhetetlen. Ebből az „alaptételből” indult ki a rendezőnő is, aki úgy nyilatkozott: Viewegh könyvében az a tétel keltette fel az érdeklődését, hogy nem tudjuk, melyik nap, melyik óra, de bármelyik nap az utolsó lehet az életünkben. Mégsem ennek tudatában éljük az életünket. Ezért időnként jó, ha ez mégis eszükbe jut. Az Angyalok című film az elejétől a végéig ezt tudatosíttatja bennünk. Egyben (elrettentő) példát mutat arra, hogy milyen döbbenetes szituációkat teremthet még az elmúlás is. (Az autósiskolai oktató a halál érkezésének pillanatában kapja meg a szexuális élmény évek óta hiába várt változatát, s ez nagyon kínos helyzetet eredményez nem csak az ő számára – derüljön ki a filmből, hogy miért). Bőven van humor a sztoriban, ám a lesújtó vég annyira földbe döngölő, hogy a nézőnek elmegy a kedve a nevetéstől, mert annyira hatásos intelmet kapott – az élethez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?