Gusti, a világhírű szlovák

Van az a bizonyos híres fotó 1932-ből: munkások ebédelnek az épülő felhőkarcoló egyik gerendáján. A kép jobb szélén Gusti Popovič ül, egy szepesi szlovák, whiskys üveget szorongat az alkoholtilalom idején.

Van az a bizonyos híres fotó 1932-ből: munkások ebédelnek az épülő felhőkarcoló egyik gerendáján. A kép jobb szélén Gusti Popovič ül, egy szepesi szlovák, whiskys üveget szorongat az alkoholtilalom idején. Életének már dokumentumfilm járt utána, és emléktáblát is kapott.

A fotó maga rendkívül híressé vált, a világhatalommá váló Amerika ikonikus képévé lett. A Rockefeller Center épülő felhőkarcolójának egyik gerendáján, nagyjából 300 méter magasan éppen ebédjét fogyasztja tizenegy vidámnak tűnő munkásember. A kép 1932 októberében jelent meg a The New York Herald Tribune-ben, és mint kiderült, a Rockefeller Center maga bérelte fel a fotóst, mert a vállalat „tulajdonosainak a gazdasági válság kellős közepén nagy szüksége volt arra, hogy valami pozitív képzetet társítsanak a hatalmas volumenű építkezéshez” – írja a kép történetéről egy fotós blog.

A jól sikerült kép végül örökkévalónak bizonyult, a 20. század dübörgő fejlődésének, társadalmakat átformáló és a természeti környezetet átalakító kapitalizmusának is a jelképévé vált. És egyben megörökített egy akkori társadalmi jelenséget, a kivándorlást is: a fotón ülő munkások közül többen európai kivándorlók, „kitántorgók”, akik Amerikában keresték a boldogulásukat. Közéjük tartozott Gusti Popovič (1880–1945) is, a szepesi Felsőszalók szülötte, aki a fotó jobb szélén üldögél, és aki feleségét hátrahagyva ment ki New Yorkba, hogy majd pénzes emberként térhessen haza. Gusti maga is büszke volt a fotóra, különben nem szerzett volna belőle egy példányt, és nem küldte volna haza képeslapként. Semmit se félj, én édes Mariskám, hisz látod, az ott a flaskával én vagyok – írta a kép hátuljára. A kutatók számára Gusti leginkább arról maradt nevezetes, hogy úgy tűnik, szembement az akkori alkoholtilalommal.

A fotó óriási kultusza miatt egész sokat tudni a mellette ülőkről is, hiszen 2012-ben egy dokumentumfilmet is bemutattak róluk. Gusti sorstársai, mint kiderült, főleg írek voltak, talán svédek is. Tizenegy ember, akik közül „ha egy leesett volna, kettő nyúlt volna utána” – a Manchester United sztáredzője, Sir Alex Fergusson ezzel a magyarázattal mutogatta a képet játékosainak, és ezért függött a falon annak másolata az angol edző irodájában. Ő a csapatszellemet látta meg a fotóban.

Gusti névtelenül maradt világhíréhez egy meglehetősen

közép-európai sors társul: megszerzett pénzével hazatért a Szepességbe, Mariska tehát nem hiába várt, ott erdőt, földet, tavat vettek,

gazdálkodni kezdtek, de a világháború mindent elsöpört, egy gránát végzett az újdonsült gazdával.

Ma közös sírban nyugszik a faluban feleségével. „A leghíresebb szlovák” – így hirdetik ma a helyiek a néhai New York-i munkás emlékét. Nagyot akart mondani Felsőszalók, de lehet, hogy mégsem túlzás ez a „leghíresebb” jelző, hiszen talán Gusti Popovič az a szlovák, akit a világon a legtöbben láttak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?