Gipsy punkkal bolondítja a világot

Eugen Hütz Prágában, egy vadul pulzáló, Vencel-téri éjszakai bárban. Csak úgy. Látogatóban. Berlinből ugrott át orosz-ukrán barátaihoz, meg a várost is szereti, Gogol Bordello nevű zenekarával és a gipsy punkkal itt is ezreket bolondított meg, mint Pozsonyban vagy Budapesten. „Testvérek va?gyunk?” – húz magához hirtelen mozdulattal. Akarod, hogy azok legyünk? – kérdezem zavartan. – Én igazi roma fun vagyok. „Oké, oké! – szorít rajtam, aztán jön egy fuck you is, hogy ne nézzek már rá olyan ijedten. S még mielőtt észbe kapnék, belém önt egy vodkát. Csak úgy. „Molo?gyec!” – és ököllel a vállam alá csap, de elkap, hogy hanyatt ne essek. Már ha lenne hova, hiszen annyian állnak mellettünk. Vizslatom a szerelését: halászhálónak is beillő sál a nyaka körül, suhogó felső, színes póló, farmernadrág. Aranyláncból vagy három, de mindegyik jó vastag, és egy parittya, az is a nyakában. „Tetszik?” – kérdezi, miután elkapja a tekintetem. Válaszra szerencsére nem vár, így magától mondja: „Amulett. Az indiánoknál az erő szimbóluma. Őzfejet faragtak az alsó részébe.”

Vodka jön, kettő. „Szeretem a ma?gyarokat – harsogja a fülembe. És hogy bizonyítsa, oroszból magyarra vált: – Ringasd el magad!” Két vodka után nem lesz gond, fut át az agyamon. Pár perc és már ringani fogok. Mint sétahajó a Dunán. Vagy az éjszakai Moldván. Mindegy. Lágyan. De ha most azt mondanám neki, hogy kösz, testvér, nem kérem, vérig sérteném. Eugen Hütz ugyanis tényleg szereti a magyarokat. Főleg az Omegát, a Locomotív GT-t és Bartókot. Ez utóbbira, ámulatomban, vagy a második vodka hangtompító ereje miatt, vissza is kérdezek. „Igen, a Bélát” – villantja felém a fülében lógó aranykarikát, amelyet hosszú loboncától eddig észre sem vettem. „Tom Waits, Nick Cave és Freddie Mercury mellett ő az egyik nagy kedvencem. A másik, a klasszikusok közül, Stravinsky. Ugye, hogy nem gondoltad?” Nem, fut ki a számon, ezt tényleg nem. „Hát persze, miért is?! Hülyegyerek, mi? Azt hitted, hogy még a zenében is műveletlen vagyok. Durak. Hát, nem! Szeretem Bartókot, mert a folklórban is a lényeget kereste. Úgy használta a népzenét, mint előtte senki. Nem csoda, hogy sokáig nem értették, amit csinál. Jó fej lehetett az öreg, nekem elhiheted. Rám óriási hatással van még ma is. Tőle kaptam az első nagy löketet, de ha akarod, fogalmazhatunk úgy is, hogy ő indított el az utamon. Nem hazudok. Ez tényleg így volt.”

A gipsy punk honnan jött? Ki találta ki ezt az elnevezést? – kérdezem.

„Miért, nem tetszik?”

Épp, hogy igen.

„Senki sem tudta, hogy mi ez. Cigányrock? Roma klezmer? B…tok meg! Legyen nektek gipsy punk! Ilyen még nem volt, igaz? Ha kategorizálni akartok, akkor itt van ez!”

És a másik történet, a Gogol Bordello? Az hol kezdődött?

„Eleinte más zenét játszottunk. Brutálisat. Irgalmatlanul durvát. Akkor még kevesebb emberből állt a csapat. Kilencvenben hagytam el Ukrajnát.”

Csernobil miatt?

„Ne b…d szét te is az agyam! Mindenki ezzel jön! Egyszerűen meguntuk Ukrajnát. Összevissza utaztunk a világban, és már nem volt kedvünk visszamenni Kijevbe. New Yorkban van egy ukrán kolónia, ott telepedtem le, közben rengeteget zenéltünk. Utcán, patkánylyukakban, klubokban, a végén már a Madison Square Gardenben, puccos koncerttermekben. New York baromi jó hely. Igazából ott találtam magamra. Engem ott értenek, b…d meg! Az a fajta cigányzene, amit mi játszunk, előttük teljesen ismeretlen volt. Én a New York-iak szemében eleinte olyan voltam, mint az E.T. Aztán színházba hívtak, filmekbe, és már nemcsak zenélni, hanem játszani is. Színészként. Érted? Imponál nekik a fazonom.”

Hogyne érteném. Karlovy Varyban, pár évvel ezelőtt Liev Schreiber is lelkesen mesélte: Minden vilángol (Everything is Iluminated) című filmjébe, az ukrán nagypapa után kutató Elijah Wood mellé remek fickót talált Eugen Hütz személyében. Egy Amerika-mániás srácot kellett játszania, aki kalandozásaik során teljesen megváltoztatja a Wood által megformált fiú életét.

„Én ezt a filmet Liev miatt vállaltam el. Tetszett a történet is, de az ő személyében is megfogott valami. Nagyon rokonszenves volt.”

És Madonna? Meg a film, a Mocsok és bölcsesség, amely az idei Berlinalén aratta első sikerét?

„Madonnát is bírom, kib…tt jó fej! Nincs benne semmi nagy?képűség, veszettül hajtja magát, nem áll meg az útján, mindig valami új dolgon töri a fejét, és maximalista, önmagával szemben is. Tudta, hogy ezzel a filmmel nagyot lendít a pályámon, mégsem éreztette velem egyetlen pillanatig sem. Sokan azt mondják, ez egy Gogol Bordello-koncertfilm. Ezt, ni! Nem az! Ez Madonna filmje egy mocskos nagyvárosról, ahol mindenki a maga boldogságát keresi. A gyógyszertári eladónő ugyanúgy, mint a vak író. Én egy szexmunkás vagyok, egy szado-mazó alkalmazott, aki közben zenél is, és fel akarja futtatni a bandáját. Nagyon jó munka volt, büszke vagyok rá, a kritikusok meg le vannak szarva! Írjanak, amit akarnak. Ez a nő akkor is baromi tehetséges. Tavaly együtt énekeltünk a Live Earth koncerten. Oh, my dick! Micsoda este volt!”

És nyomná belém a harmadik vodkát, de nem engedem.

„Ha nem, hát nem! Füves cigi? Az sem? Mással nem szolgálhatok. Jaj, ezek a magyarok! Pedig hogy tudtok ti inni! A nagyszüleim Munkácson éltek, a nagyapám jól beszélt magyarul, ő aztán tudta, mi a jó. Szegény nagyanyám! Koptatta őt rendesen. Az apám meg tudod, ki volt? Az első ukrán rocksztár. Zenekara is volt, a maga idejében eszméletlenül gitározott. Király volt az öreg, értett a nőkhöz. Szerencsére nekem sem kell nyavalyognom. Van mivel zsonglőrködnöm. Nagyon kapós vagyok, amióta Madonnával láttak.”

Öt album a Gogol Bordellóval, a játékfilmek mellett egy dokumentumfilm, amely nemrég jelent meg DVD-n Amerikában – ennyi az elmúlt évek termése. 1999-től 2008-ig nem kevés.

„Nagyon jó bandám van. Nemzetközi, biztosan tudod. Két orosz, két amerikai, egy skót, egy ecuadori, egy izraeli és egy etióp zenész. Kib…tt jó fejek! A gyökereim a punk rockban vannak. Az pedig mentalitást is jelent. Ne holnap – most! Ne várj senkire – kezdd el magad! Mindig ez volt a stratégiám, és már az is marad. Időbe telt, míg eljutottam oda, ahol most vagyok, de nem sajnálom az energiát. Kijevtől New Yorkig hosszú volt az út. Kelet-Európában rengeteget zenéltünk. A lengyelek, a csehek, a szlovákok, a magyarok nagyon a szívünkhöz nőttek. Rio de Janeiróban léptünk fel nemrég. B…d meg, hogy ott micsoda energia van a földben! A következő egy-két évet szeretném is ott tölteni, legalább részletekben, hogy teljesen feltöltődjek. Tudod, milyenek vagyunk mi romák? Csavargók. A brazilok meg elfogadtak. Amúgy meg Chaplin is cigány volt, jobb, ha tőlem tudod. Zsidó és cigány. Hát létezik ennél jobb mix? Na, nem gondoltad meg magad? Még egy vodka? Búcsúzóul! Tényleg nem? Akkor csá, magyar! Ringasd el magad!”