Gáláns volt és elegáns

A huszonhárom fejezetből álló könyvben megismerkedésük és házasságkötésük történetét, s az együtt töltött évek hullámzó eseményeit meséli el a hölgy finom humorral, nem kevés iróniával, de mindenekelőtt őszintén és árnyaltan, pontos jelentést adva minden idők egyik legizgalmasabb cseh művészegyéniségének érzelmi és gondolati világáról. A véletlennek köszönhető találkozás„Huszonhárom éves voltam, amikor megismerkedtünk – emlékezik a művész felesége. – Jirka nyolccal volt idősebb nálam. Egyáltalán nem tartoztam lelkes rajongói közé. Színészként természetesen nekem is tetszett, de sem többet, sem kevesebbet nem éreztem iránta. 1968-at írtunk, minden olyan reménytelennek tűnt, eszembe sem jutott elcsábítani őt. Csakhogy. Egy nap a Činoherní klubban volt dolgom, és ott állt ő. Alaposan megnézett magának, majd megszólított: »Kisasszony, kit keres? Ne keressen senkit! Itt vagyok én!« Ez volt a megismerkedésünk, de amikor elmentem, még megkérdezte: »Akkor mi lesz velünk?« Semmi! – feleltem, és gyorsan eltűntem. Egy hónappal később újra összehozott bennünket a véletlen. Együtt is mentünk egy darabon. Elmondta, hol lakik, milyen szörnyű körülmények között, és hogy nemrég vált el. Meg is sajnáltam őt egy kicsit, ám annyira mégsem, hogy felhívjam magamhoz. Tíz nappal később megnéztem őt egy előadásban, amely után közölte velem, hogy aznap vette fel a gázsiját, és meghív vacsorára. Minden pénzét elköltötte, amit kapott. Miután összeköltöztünk, egyetlen kívánsága volt: ne dolgozzak tovább a televíziónak, legyek mindig vele és mellette.” Felvételi Sztálin halála utánPár fejezettel odébb már Jiří Kodet nem éppen szokványos pályakezdéséről olvashatunk. Érdekesen felépített visszatekintés a múltba ez a könyv, összefoglalója egy fordulatokban színes életútnak és egy meglehetősen gazdag színészi pályának. Előkelő származása miatt elsőre nem is jutott be a színművészetire a már akkor is kivételes tehetségű fiatalember. Sztálin halála után vették csak fel. Évfolyamtársai között a hatvanas évek cseh új hullámának legjelesebb rendezői voltak: Jiří Menzel, Evald Schorm, Věra Chytilová. Diplomát nem szerzett. Orosz nyelvből nem volt meg az államvizsgája. Képtelen volt összerakni egy épkézláb mondatot. Vezető színészként a Činoherní klubbanHuszonnégy éven át mégis ő volt az európai hírű Činoherní klub egyik vezető színésze. Legendás csapattal dolgozott. Olyan művészei voltak az akkori társulatnak, mint Petr Čepek, Josef Abrhám, Jan Kačer, Vladimír Pucholt, Pavel Landovský és Rudolf Hrušínský. Londonban vendégszerepeltek 1969-ben, a velencei biennalén 1970-ben, később eljutottak Firenzébe, Helsinkibe, Bergenbe, Párizsba, Moszkvába és Budapestre. Jiří Kodetet ismerte jól a magyar közönség is. És nemcsak a Činoherní klubbeli szerepei révén (Jasa volt a Cseresznyéskertben, Hlesztakov A revizorban, Peachum a Koldusoperában), hanem filmekből is. „A Činoherní klub nélkül nem lennék semmi – mondta egyik interjújában. – Jó és rossz időkben egyaránt a menedékhelyem volt, a második, sőt olykor az első számú otthonom. Nemcsak a pályámat, hanem a magánéletemet is meghatározta, hiszen ott találkoztam Soňával, a második feleségemmel, aki a legnehezebb helyzetekben is kitartott mellettem.” Akkor volt a legboldogabb, azokban az években. Rendszerellenes magatartása miatt azonban csak a társulattal utazhatott külföldre. Magánemberként nagyon ritkán léphette át a határt. Még rokonlátogatás címén sem engedték meg neki, hogy akár csak pár napra elhagyja az országot. Véleményét, politikai állásfoglalását sosem rejtette véka alá. Nem érdekelte, hogy ezzel mennyit árt magának, amit gondolt, bátran kimondta. Gyűlölte a kommunizmust. Nála nagyobb ellensége nem volt a rendszernek, hiszen mindent, amit a szülei ráhagytak, az állam elkobozta tőle. Nem úgy élt, ahogy élhetett volna. A fentről rá nehezedő nyomás nagyon megkeserítette az életét. Boldogan éltette a 89-es bársonyos forradalmat, még akkor is, ha az ő életén ez már nem sokat változtatott. A Magasabb elvet és az Idegenek szállodáját már a filmmúzeumi sorozatokban vetítik. Jiří Menzelnél a Szigorúan ellenőrzött vonatokban játszott, Juraj Herznél a Morgianában, Věra Chytilovához a Panelsztori és a Játék az almáért köti. A rendszerváltozás utáni idők két legendás filmjében, a Gombkötőkben (rendező: Petr Zelenka) és a Kuckókban (Jan Hřebejk) olyannyira kiemelkedő alakítást nyújtott, hogy mindkettőért Cseh Oroszlán díjjal jutalmazták. Utóbbiban hangzik el korábban is gyakran hangoztatott kijelentése: „Világ proletárjai, nyaljátok ki egymás seggét!” Szöveget csak a gyávák tanulnakA Činoherní klubból aztán a Nemzeti Színházba szerződött. Dolgozott ott is eleget élete végéig. Azokból az időkből származik egy másik aranyköpése: „Próbálni csak a tehetségtelenek szoktak, szöveget csak a gyávák tanulnak.” Saját bevallása szerint mindig mindent megkérdőjelezett. „Tudnia kell az embernek, hogy mi az a magasság, amit még át tud ugrani – mondta. – Hogy a száz métert nem futja le öt másodperc alatt, hogy álmából felébredve nem fog tudni három világnyelvet, és hogy egyik napról a másikra nem nő ki egy új foga. Ez az én hitetlenségem – a valóság.” Pályatársak vallomásával zárul a könyv. Miroslav Donutil meséli el róla a rá talán leginkább jellemző anekdotát. Londonban vendégszerepelt a Činoherní klub, Jiří Kodet úgy érezte, a legdrágább szálloda éttermében a helye. Ha már egyszer…! Ötvenöt font volt a zsebében, háromhavi otthoni fizetése, plusz két öltönye ára. Angolul nem beszélt, ujjal bökött rá az étlap legdrágább fogására. Amíg a pincér kihozta a rendelést, addig ő a Timest „olvasta”. Tartott mindez háromnegyed óráig. Akkor a felszolgáló megjelent egy zsúrkocsival, rajta a megrendelt – emeletes esküvői tortával. A vendégek tapsolva várták a menyasszonyt. Jiří Kodet fogta a desszertvillát, levette a torta tetején pirosló eperszemet, méltóságteljesen bekapta, elegánsan meghajolt, és fizetett. Ötvenegy fontot. A Monarchia illataLehetne egy magyar fejezete is a könyvnek. Jiří Kodet élete utolsó három színpadi szerepét Eszenyi Enikőtől kapta a prágai Nemzeti Színházban. Antoniót, a messinai nemest a Sok hűhó…-ban, Dr. Karmost a Tévedések vígjátékában és a Papot a Vízkeresztben. Mesterien megformált Antonióját a Vígszínház közönsége is láthatta. Azon a napon délelőtt a patinás Zserbó cukrászdában kávézott. Azt mondta: „Itt még érezni a levegőben a Monarchia illatát, de azt is, hogy a rang viselkedésre kötelez.”