Függönyözzünk!

Fennmaradását már aggasztóan veszélyeztette a színes zsalu megjelenése, de a függöny kiállta a próbát – ma is uralja a lakást. Készülhet rövid vagy földig érő csipkéből, tüllből, selyemből vagy brokátból; egyetlen követelménynek kell megfelelnie: legyen összhangban a belső térrel, a bútorral, a szőnyeggel és a kárpittal.

Belépve egy szobába, tekintetünket először a világos felületek vonzzák, első pillantásunk az ablakra és annak ruhájára, a függönyre esik. Az utóbbi meghatározza az adott tér hangulatát, nem közömbös hát, mit is visel az ablakunk. Az esztétikai élmény mellett legalább olyan fontos a függöny gyakorlati haszna is. Függönyválasztás esetén, alaposan végig kell gondolnunk, mire is keresünk megoldást. Sötétíteni szándékozunk, vagy a fény szűrésére keresünk-e megoldást? A lakást kívánjuk díszíteni, vagy a hideg elleni védekezést keressük? A külvilág kizárása a cél, vagy netalán a kert látványát szeretnénk beengedni otthonunkba? Esetleg annak a látványnak a bekeretezését kívánjuk elérni? Egy jól eltalált textíliával korrigálni lehet az esetleg rossz adottságokkal rendelkező szoba előnytelen tulajdonságait is. A függöny, ha vékony anyagból készül, csak úgy szép, ha nagyon dúsan redőzött. Az eltakarandó felületnek legalább a két és félszeresét vegyük.

1. Romantikus hangulatot áraszt ez a megoldás. Itt a hosszra ügyeljünk – hogy a földön terüljön el a függöny uszálya. Széles masnival kötjük át (ugyanabból az anyagból). A masni szélébe horgászzsinórt varrunk (vagy vékony drótot endlizünk bele), akkor áll ilyen szépen.

2. A lenge anyagot felcsavarták a rúdra, s az egyik oldalon megcsomózták. Kisebb méretű ablak díszítésére ajánljuk, főleg konyhába.

3. Itt az a cél, hogy ne lássanak be, de azért némi fényt kapjon a fürdőszoba. A borostyán nem élő.

4. Gyerekszobába, konyhába való megoldás. A függöny csak az ablakpárkányig ér – s ha leengedik, a roló szerepét is betölti.

5. Azonos struktúrájú, de több színű anyagból készült függöny (az anyagot még összevarrni sem kell). Füleket varrunk rá (ezek egyszínűek legyenek), és ráhúzzuk a függönyrúdra. Előszobába, hallba ajánljuk.

6. Hálószobába való dupla függöny, magas, keskeny ablakra. Kétszínű is lehet, nappalra kiköthető. (k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?