Frank Turner az akolban

Egy hete azon gondolkodom, vajon mi lehet az oka, hogy Frank Turner, a brit folk-punk jelenlegi legnagyobb, kriti-kusok által is körülrajongott sztárja Budapesten három év leforgása alatt kétszer töltötte meg dugig az A38 Hajót, Pozsonyban viszont az utolsó pillanatban át kellett őt rakni a Randall Clubba az eredetileg tervezett MMC-ből.

A Randall befogadóképessége négyszáz fő, ennél egy kicsit talán kevesebben voltunk április 10-én. Az atmoszféra azonban jóval közvetlenebb volt, mert itt még megvan az a békebeli akol-érzés, amely emlékezetessé teszi a koncerteket.

„Ma este itt mindenki egyenlő” – kezdte stílusosan üdvözlő beszédét Frank Turner, mindjárt a nyitószám (Get Better) után. Aztán orwelli fordulattal hozzátette, hogy a zenészek azért mégiscsak egyenlőbbek, úgyhogy gyorsan be is mutatná őket. Az ilyesmit a vége felé szokták megtenni a rocksztárok, úgyhogy mindenképp szimpatikus gesztus volt Turnertől: azt jelezte, hogy a Sleeping Soul zenekar ugyanolyan fontos, mint ő maga. És hamar bebizonyosodott, hogy ez így is van.

Frank Turner szerintem legalább öt-hat éve nem lépett fel ilyen kis teremben. Számára ez az est tömény nosztalgia lehetett, mert Londonban minden második zenés kocsma kb. ekkora. Mindenesetre olyan jókedvvel és energiával csapott a húrok közé, mintha legalább kétezer ember előtt játszana. Alapból csodálom azokat, akik folyamatos ugrálás közepette is képesek tisztán énekelni. Frank Turner ilyen csodálatra méltó fazon. Ráadásul rendkívül közvetlen és kommunikatív, olyannyira, hogy a profizmus helyett ez a közvetlenség marad meg az emberben a koncert után.

A lemezekről ismert dalok sokkal karcosabban, rockosabban szóltak, a zenészek szabad kezet kaptak, kedvükre zúzhattak. A szakma által (is) egekbe dicsért tavalyi, Positive Songs for Negative People című albumhoz Turner csinált egy akusztikus bónuszlemezt is, amelyen egy szál gitárral énekli ugyanazokat a dalokat. Mondanom sem kell, hogy ettől minden szám nagyon megváltozik, de nem tudom eldönteni, melyik verzió jobb. Az viszont tuti, hogy ilyenkor derül ki, működik-e a dal „tábortűz mellett” is, vagy csak a gazdag hangszerelés viszi előre. Nos, ezek a szerzemények működ-nek. Egy kicsit érződik rajtuk a korai, hetvenes évekbeli Bruce Springsteen hatása, de a dolog nem tűnik avittasnak, sőt, abszolút huszonegyedik századi. Vagyis Turner minden időtálló dolgot átvett a nagy példaképtől, a feledhető dolgokat viszont feledte. Ez kifinomult ízlésre vall. És bármennyire játszotta is a vadállatot a színpadon, azért ne feledjük, hogy Etonban tanult, a híres elit egyetemen, ahol ráadásul Vilmos herceg osztálytársa volt. A Turner család nyilván valamilyen értelmiségi hivatást szánt neki, nem gondolták volna, hogy Frank ehelyett a világ színpadain fog ugrálni és kiabálni. Szóval innét is nagy respect nekik, amiért nem szóltak bele Frank dolgaiba úgy, ahogy az például a Holt költők társasága egyik főszereplője esetében történt. (Még szerencse, hogy az egy fiktív sztori volt).

És igen, hősünk szlovákul is énekelt, ahogy teszi ezt minden vendéglátó országban, megtisztelve a helyi közönséget. Nálunk az Eulogy című szám dallamára íratott viccesen abszurd szöveget adta elő, amelyben együtt szerepelt Miro Žbirka és a rendszeres sörivás áldásos hatásai.

A remek hangulatú pozsonyi koncert közönségének soraiban sok volt a külföldi, de azért a helyi rajongók is szépen, kórusban ordították a dalok szövegét. És még előzenekar is volt, amit tényleg nem vártam, mivel sehol nem szerepelt a nevük. Nem is emlékszem, hogy hívták őket, csak annyi bizonyos, hogy londoniak voltak és szintén folk-punkot játszottak, sokkal rosszabbul, unalmasabban és kiszámíthatóbb fordulatokkal, mint a Sleeping Soul. De legalább tanulnak tőlük ezen az idei európai turnén. És nem csodálkoznék, ha a fő attrakció menedzsmentje pont azért választotta volna őket előzenekarnak, hogy érzékeltessék a markáns, zongorázható különbséget a két banda között.

Szóval vidáman és feldobott hangulatban távoztam Frank Turnerék csaknem két és fél órás pozsonyi koncertjéről. Elégedett azonban nem voltam, mert nagyon sajnáltam a szervezőket, akik úgy gondolták, hogy ha valaki egész Európában sikeres, az nálunk is bevonz legalább ezer embert. Tévedtek. Nálunk minden jó dolognak legalább ötéves késéssel terjed el a híre...