Folytatódik a Sugababes sikerszériája

A brit slágerlistákkal és lemezeladásokkal foglalkozó British Hit Singles & Albums című évente megjelenő könyv szerint az új évezred eddigi legsikeresebb női előadói Nagy-Britanniában a Sugababes-lányok.
A trió 2000 szeptemberében mutatkozott be a hazai kislemezlistán az Overload című dallal.

A brit slágerlistákkal és lemezeladásokkal foglalkozó British Hit Singles & Albums című évente megjelenő könyv szerint az új évezred eddigi legsikeresebb női előadói Nagy-Britanniában a Sugababes-lányok.

A trió 2000 szeptemberében mutatkozott be a hazai kislemezlistán az Overload című dallal. Azóta további tizennyolc felvétellel szerepelt a TOP 40-ben, közülük tizennégy a tízes élmezőnybe is bejutott. A csajok már az első listavezetőjükkel, a Freak Like Me cíművel zenetörténelmet írtak: 2002 áprilisában az átlagéletkort tekintve a Sugababes lett a legfiatalabb, csak lányokból álló listát vezető együttes a szigetországban. A lánytrió két tagcserén is átesett, már csak Keisha Buchanan a tagja az alapítók közül. 2001 őszén Siobhan Donaghy távozott, helyét az Atomic Kittenben megismert Heidi Range vette át. 2005 karácsonya előtt Mutya Buena hagyta el a csapatot, az ő utóda Amelle Berrabah lett.

A Sugababes tegnap jelentette meg az ötödik, Change című stúdióalbumát, amelynek beharangozó dala, az About You Now az elmúlt héten a brit lista élére került, és a héten is őrzi vezető pozícióját. Ez a lányok hatodik hazai listavezetője. Idén már szerepeltek az összesítés csúcsán: a Comic Relief nevű jótékonysági szervezet részére a Girls Aloud nevű lánycsapattal rögzített Walk This Way című felvétellel vezettek. Az Aerosmith és a Run-D.M.C. közös slágerének átdolgozásával egy hétig uralták a mezőnyt. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?