Földben és vízben termő dal

Színes népviseletben vonultak végig a fellépő csoportok a falunSomogyi Tibor felvételeKívülről a még délután is tűző napsugarak hevítették az énekeseket. Belülről meg a bor, amellyel a csinos, kedves kürti lányok kínálgatták a falun végigvonuló szereplőket. A menetet a helyi óvodások és kisiskolások alkotta tánccsoport vezette, és állította meg egyik-másik kapu előtt, hogy dalolva-táncolva hívják a közönséget az ünnepélyre. A helyi művelődési központ előtti nézőtér csak az esti órákra telt meg, érthető okból: előbb be kellett fejezni a munkát a földeken, a kertben, ellátni a jószágot, s csak ezután lehetett felvenni az ünneplőt és menni szórakozni. És aki így döntött, nem bánta meg, mert kitűnő hangulatú, színvonalas műsort láthatott. A talpalávalót a komáromi Árgyélus zenekar húzta, a színpadon pedig egymást követték a jobbnál jobb szereplők. Egymással vetélkedett a százdi felnőtt és a magyarországi, dunaszegi gyermek-citerazenekar, vagy a nagycétényi meg a vajdasági, csókai férfikórus. Kedves színfoltja volt a műsornak a fiatal Megyer Néptáncegyüttes. Ám a pálmát a magyarországi, kartali népdalkör vitt el. A Galga-mentéről érkezett asszonyok a szívükben hordják a dalt. Onnan bújt elő énekük olyan könnyedséggel és természetességgel, mint amilyennel sok szoknyájukat viselik, vagy amilyennel azonnal táncra perdülnek, amint megszólal az ének. Nem csoda, hogy tarsolyukban legalább egy tucatnyi „aranyérmes minősítés” van.

Nagy sikert aratott a padányi női éneklőcsoport csúfolódó-feleselő népdalcsokra, és a közönség nagy tapssal jutalmazta a házigazda csallóközkürti asszonykórust is. Vezetője, Szabó Jolán csak azt sajnálta, hogy a csoportok este hazaindultak. Igaz, a színpadot ekkorra már egy másik műfaj képviselői vették át, és az utcabál táncosai andalító slágerek dallamára simultak össze. A művelődési központ nagyterméből meg dalolva-táncolva vonultak ki az énekesek, egy kis időre igazi zenei kavalkádot idézve elő. A mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól, ami nem volt üres gesztus. Hiszen alig két hónap múlva egy újabb magyarországi minősítő versenyen mérettetnek meg a Kárpát-medence magyar éneklőcsoportjai. Remélhetőleg köztük lesz a csallóközkürti asszonykórus is, amely tavaly ünnepelte 25 éves fennállását. Egyik legnagyobb sikerüknek tartják, hogy a legjobb magyar népdalénekeseket rögzítő Élő népzene című, 1997-ben Budapesten kiadott kazettán műsoruk egy része is hallható. A népdalkör több arany minősítés viselője, ezeket különböző magyarországi versenyeken érdemelték ki színvonalas műsoraikkal. Szabó Jolán csupán azt fájlalja, hogy ezt a sok szakmai elismerést nem értékelik otthon kellő anyagi támogatással.

„A külföldi fellépések sokba kerülnek. Ha csak a benzinköltséget számoljuk, mert egyéb kiadásainkat a vendéglátók gyakran fedezik, akkor is sok ezer koronába kerül egy-egy út. Kellene már új ruha is a csoportnak, hiszen népviseletünk 25 éves. Szívesen kiadnánk második kazettánkat is vagy akár CD-t, csak kellene néhány szponzor, aki felkarolna bennünket. Ha már az állam nem képes többet áldozni a kultúrára” – mondja lapunknak az örökmozgó Szabó Jolán. Aki szíve-lelke a fesztiválnak, és akit – saját bevallása szerint – a nehézségek soha nem tántorítják el céljától. Sőt, újabb cselekvésre ösztönzik.

Csallóközkürt kilenc hónapja megválasztott polgármestere ebben a minőségében első alkalommal részese a fesztiválnak: ő nyitotta meg az ünnepséget. Családon belül azonban régóta érintett, hiszen leánya kiskorától együtt énekel az aszszonyokkal.

„Talán nincs is olyan család a faluban, amelyiknek tagja ne énekelt volna az eltelt 25 év során a kórusban. Ezért érdemelnének itthon is nagyobb elismerést az asszonyok. Bár a pénz itt is kevés, mint mindenütt, a 2004-es év költségvetésekor megpróbálunk tekintettel lenni a kórus igényeire. És segítjük majd őket, ha minden kiadásukat nem is tudjuk fedezni, mert hál Istennek, sok meghívásnak kell eleget tenniük” – mondta Bíró Gyula polgármester.

A legtávolabbról a csókai férfikórus érkezett. Egész éjszaka utazva, a 400 km-nyire lévő vajdasági nagyközségből jöttek el a Csallóközbe, hogy bemutassák, hogyan énekelnek a román-szerb-magyar határ által körülzárt kis háromszögben az emberek. „Nálunk a dal a földben vagy a vízben terem, ezért nem is számít igazi csókainak az, aki nem tud énekelni” – így jellemezte Hajnal Attila kórusvezető kapcsolatukat a népzenével. És fellépésükön érződött, hogy nemcsak jól ismerik, hanem szeretik is a kuruc-, a katona- és a betyárdalokat, a Kossuth-nótákat, ám mindenekelőtt szülőföldjük népdalait.

„Kellemes érzés művészeti vezetőnek lenni egy olyan kórusban, amelyben a tagok kikövetelik a próbákat. S bár rögös utat jártunk be ’96-os megalakulásunk óta, az eltelt hét esztendő alatt összerázódott a kórus. Csókán szinte mindenki énekel: van templomi énekkarunk, a Móra Ferenc Művelődési Egyesületnek van leány- és asszonykórusa is, meg három tánccsoportja. Helybéli néprajzgyűjtőktől tanuljuk a dalokat, táncokat, és adjuk tovább gyermekeinknek. A helyi magyar általános és középiskola, illetve a zeneiskola tantervébe is becsempésztük a népzenét.”

Hajnal Attila okleveles agrármérnök, de apja-anyja is énekelt, nagyapja pedig nagybőgőzött. Volt tehát kitől örökölnie a zene szeretetét. A csókai férfikórus legnagyobb sikerét tavaly aratta, amikor a Vass Lajos Népdalfesztivál nagydíjasa lett. Ez ünnep volt, számukra – mondta a kórusvezető. S hogy milyenek a hétköznapok ebben a sokat szenvedett térségben?

„Nehéz körülmények között élünk, nagy a szegénység, a gazdasági termelés stagnál. Csókán leállt a nagy húsfeldolgozó üzem, amely sok embernek adott korábban munkát. Több százan kivándoroltak tőlünk Magyarországra, de hát mindenki mégsem mehet el. Sokan rájöttünk, hogy otthon kell maradnunk. Az őshonos szerbekkel együtt, akikkel nemzetiségi konfliktusunk soha nem volt, közösen kell megoldani gondjainkat. Ez a feladat vár ránk.”