Fókuszban a tolerancia

Pozsony. Második alkalommal rendezik meg a Minority Film Festival elnevezésű szemlét, melynek programján a kisebbségek helyzetével, az együttélés és a tolerancia kérdéseivel foglalkozó filmek szerepelnek: hazai és külföldi dokumentumfilmek, valamint játékfilmek. A mustra a „Tolerancia.

Pozsony. Második alkalommal rendezik meg a Minority Film Festival elnevezésű szemlét, melynek programján a kisebbségek helyzetével, az együttélés és a tolerancia kérdéseivel foglalkozó filmek szerepelnek: hazai és külföldi dokumentumfilmek, valamint játékfilmek. A mustra a „Tolerancia. Idegen szó?” címmel három évvel ezelőtt indított kampányból nőtte ki magát, melynek részeként akkor a Szlovák Televízió tízrészes dokumentumfilm-sorozatot mutatott be. Ebből a kezdeményezésből született a Minority Film Festival. Versenyszekciója ugyan nincs, a nézők azonban szavazhatnak a legérdekesebb filmre. A játékfilmkínálatban szerepel Ján Kadár és Elmar Klos klasszikusa, az 1965-ös Üzlet a korzón, Elia Suleiman Isteni beavatkozás című filmje, amely a palesztin–izraeli kérdéssel foglalkozik, a Kiskakukk című orosz film, amely a II. világháború vége felé játszódik: egy lapp asszony, egy finn és egy orosz katona kényszerű együttéléséről szóló élvezetes vígjáték. Egy másik fergeteges vígjáték is gazdagítja a programot: Emir Kusturica Macska-jaj című mozija. A hazai termésből egyebek között Dušan Hanák 1976-os Rózsaszín álmok című, nemzetközi sikert elért opusát választották be. A szemle szeptember 16-ától 19-éig tart: helyszíne a Mladosť mozi és a Cseh Központ. A belépés minden vetítésre ingyenes. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?