Kultúra

Nem tágít a humánus filmektől

Harmincéves az Esőember, Barry Levinson Oscar-díjas filmje. Harmincéves, és még mindig szeretik a nézők. De nem pusztán Dustin Hoffman és Tom Cruise alakítása miatt, hanem mert először beszélt egy addig elhallgatott betegségről, az autizmusról.
Szabó G. László

2018. augusztus 11. 18:48

„A végén már az igazságban is kételkedni fogunk...” (Zuzana Mináčová felvétele)  

Barry Levinson, az amerikai mozi hetvenhat éves császára gazdag életművéért kapott Kristályglóbuszt az idei Karlovy Vary-i fesztiválon, ahol korábbi alkotásai közül az Amikor a farok csóválja címűt is láthatta a közönség, de megszerezték legfrissebb rendezését, az HBO égisze alatt készült Paternót is. Nem véletlenül neveztem Hollywood császárának a világ legrangosabb fesztiváljain kitüntetett alkotót: negyven éve áll a filmvilág fókuszában. Bátor, vállalkozó kedvű rendező ma is, közeledve a nyolcvanhoz. Vállalkozó kedvét az apjától örökölte, aki lakberendezési tárgyakat és elektromos cikkeket árult Baltimore-ban. Fia, már a washingtoni egyetem növendékeként, könyvekkel házalt és használt kocsikkal kereskedett. Az üzletelés is a vérében volt: Oroszországból kivándorolt zsidó ősei számára ez volt az életben maradás egyetlen lehetséges formája. Filmrendezői hivatásról akkoriban még nem is álmodott. Abban a közegben, ahol ő nőtt fel, senkinek sem voltak ilyen nagyratörő álmai. Nyolcéves koráig azt hitte, mindenki zsidó a földön. Egyetemi évei alatt rádiós és televíziós munkákat vállalt, majd színészetet tanult és forgatókönyveket írt. Első feleségével közösen írt filmjük, Az igazság mindenkié főszereplője, Al Pacino alakításáért Oscar- és Aranyglóbusz-jelölést kapott. Levinson ezután rendezte meg első filmjét, az 1982-ben készült Az étkezdét, amelynek írójaként ismét Oscar-jelölést kapott. De akkor már tudta: a filmrendezés lesz a fő hivatása. Következő munkájáért, a Robert Redford, Glenn Close, Robert Duvall és Kim Basinger főszereplésével forgatott az Őstehetségért négy Oscar-jelölést kapott. Azt követte a Jó reggelt, Vietnam! Robin Williamsszel, majd az Esőember, ez az erős és megható történet két fivérről, akik közül az egyik az autizmus minden jelét magán viseli.

Igaz, hogy eredetileg Sydney Pollack rendezte volna a filmet?

Közös az ügynökünk, ő kért meg, hogy olvassam el a forgatókönyvet, majd lássam el egy-két tanáccsal Pollackot. Palm Springsbe autóztunk a feleségemmel, mesélem neki a történetet, hogy itt ez a két testvér, az egyik autista, a másik szeretettel óvja. Azt mondja a feleségem: „Ezt neked kell megrendezned, ez a te filmed.” De nem szóltam én senkinek semmit, legyen úgy, ahogy lennie kell. Négy nappal később hív az ügynököm: „Pollack visszalépett!” És megcsináltam a filmet.

Sejtette, hogy örök érvényű alkotás lesz belőle?

Forgatás közben nem gondol az ember ilyesmire. Végzi a dolgát. Sokféle módja van annak, hogyan ábrázoljuk a vásznon a testvéri vagy a családi kapcsolatokat. Az Esőemberben az egyik kivételes lehetőségét láttam ennek. Nem az autizmussal akartam foglalkozni benne, azt meghagytam a dokumentumfilmeseknek, engem sokkal jobban izgatott az, ahogy ez a két ember összecsiszolódik, egymásra hangolódik. És hogy a legkomolyabb helyzetek mögött is ott a humor, ami sokat könnyíthet a dolgokon. Autista gyerekek szülei írtak megható köszönőleveleket, hogy milyen szépen mutattam meg a kórt mint állapotot. Hogy most már ők is jobban el tudják magyarázni, mit hogyan él meg a gyerekük. Egyszerűbb lett számukra kimondani a valóságot: „Úgy viselkedik, mint Dustin Hoffman az Esőemberben.”

Változtatna valamit a filmen, ha újraforgathatná?

Semmit. Ebben biztos vagyok. Ma egészen más történetekkel állnak elő a stúdiók. Az Esőember túlságosan humánus projekt lenne számukra. Nekik már jó ideje szuperhősök kellenek, őrült kalandfilmek és horrorok.

Berlin 1989-es fesztiválján mégsem nyert a film. Pedig mindenki erről beszélt, és a két főszereplő rendkívüli játékáról.

Nem mondom, hogy gyorsan túltettem magam a történteken, de Berlin mindig is a politikai színezetű filmeket díjazta. Ez a specialitása. Az Esőemberből pedig hiányzik ez a vonal. Másról szól. De Berlin után, a következő hónappal megkaptuk az Oscart. Dustin Hoffman a legjobb színész, Barry Morrow és Ronald Bass a legjobb eredeti forgatókönyv, én pedig a legjobb rendezés kategóriájában.

Dustin Hoffmanról akkor már tudta a világ, hogy remek színész, Tom Cruise még csak huszonhét éves volt, és kevesen gondolták volna róla, hogy képes megbirkózni a szereppel. Önt ki győzte meg arról, hogy ő legyen Hoffman partnere?

Tom Cruise is az én választásom volt. Megéreztem, hogy alkalmas a szerepre. Eleinte sokat improvizáltak, s az alatt ők ketten színészként is közelebb kerültek egymáshoz, a szemünk előtt épült a kapcsolatuk. Fontos volt az is, hogy időrendi sorrendben vettük fel a jeleneteket, ami nagyban megkönnyítette a dolgukat.

 

2018. július 29. 11:06

Európában érzi igazán jól magát

Jubilál az Amikor a farok csóválja című fergeteges politikai vígjátéka is. Húsz éve, hogy bemutatták, és Berlinben a zsűri különdíját kapta. Ebben is Dustin Hoffman brillírozik, ezúttal egy hollywoodi producer szerepében. Politikai szatírával ritkán rukkol elő amerikai rendező. Két példa jut most eszembe hirtelen: a negyvenes évek elejéről Chaplin filmje, A diktátor, amelyben kineveti Adol Hitlert, és Stanley Kubrick alkotása, a Dr. Strangelove, amely azokban az időkben játszódik, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió egymásra irányították atomfegyvereiket.

Az én filmem valamit előre vetített, ami nem sokkal később világszerte óriási döbbenetet váltott ki. Én csak arról akartam szólni a történetben, hogy kik és hogyan leplezik le az Egyesült Államok elnökének botrányát. Robert De Niro, aki az elnök tanácsadóját alakítja, a Hoffman által megformált csúcsproducerhez fordul segítségért, hogy eltereljék a figyelmet az elnök félreérthetetlen szexbotrányáról. Egyedül a Washington Posttól nem kapott elismerő kritikát a film. Azt írta a lap, hogy ez egy naiv, ostoba történet, amely távol áll a valóságtól. Még a film címét is kifogásolták.

Pedig a film elején ott a magyarázat: „Miért csóválja a kutya a farkát? Azért, mert a kutya okosabb, mint a farka. Ha a farka lenne okosabb, akkor ő csóválná a kutyát.”

A legnagyobb elismerés azonban nem a berlini díj volt, hanem az, hogy egy hónappal a bemutató után Bill Clinton keveredett óriási botrányba, amikor az asszisztense, Monika Lewinski elmesélte, mi történt köztük. Az élet a mozit igazolta. A forgatás során azonban látnom kellett, hogy a zöld fal segítségével milyen egyszerű manipulálni a valós eseményeket. A stúdióban ma már bármilyen „hírt” le lehet gyártani, amit aztán percek múlva úgy hallgat a világ, mintha igaz volna. Elhisszük, amit látunk, amit elénk tolnak. Elég pár képsor, és már kész is az álhír. Felgyorsult a manipulálás lehetősége. Egyre nehezebb megfejteni, hol az igazság. Mint kutyának a nyers húst, úgy vetik oda a hazugságot az újságírók elé, s amíg ők loholnak a hamis tények után, addig el lehet terelni a figyelmet a valóságról. Nem tudom, hova vezet mindez. A végén már az igazságban is kételkedni fogunk.

Hatalmas sikerrel ment a Jó reggelt, Vietnam! is, amely dráma és vígjáték mesteri ötvözete. Főhőse a kicsit különc rádiós, akit a tisztek nem, a katonák viszont annál inkább szeretnek, mert a propagandahírek és a régi slágerek helyett új rockműsorral szórakoztatja a hallgatóit.

Itt is a stúdióvezetőkkel volt gondom. Nem értették a film finom humorát. A közönség reakciója kellett ahhoz, hogy elfogadják. A nézők ugyanis imádták a filmet. Ebben persze oroszlánrésze volt Robin Williamsnek. Örök hálával tartozom neki azért, ahogy a helybeliekhez viszonyult. Neki köszönhetően lett ilyen humánus ez a film, mert megmutatta, hogy a vietnamiak is érző emberek, akik ugyanúgy tudnak sírni és nevetni, mint mások a világban.

Sajátos humorát kitől örökölte?

Talán a nagymamámtól. Valahonnan az orosz–lengyel határtól vándorolt ki Amerikába. Tele volt élettel, remekül mondott meséket, imádtuk, ha viccelődött. Apám egészen más típus volt. Ha megkértem őt, hogy olvasson el egy forgatókönyvet, és mondjon véleményt róla, a tizenvalahányadik oldal után letette. Ha elhívtam őt egy forgatásra, fél óra múlva észrevétlenül távozott. Az sem kötötte le. A sikereimre büszke volt, de a munkám egyáltalán nem érdekelte.

Legfrissebb alkotása, a Paterno az HBO megrendelésére készült. Mi vezette erre az útra?

Az, amit az előbb mondtam. Hogy Hollywoodnak már nem kellenek az emberi történetek. Pedig ennek is megvan a pikantériája. A Paterno is egy szexuális botrányról szól, amely a pennsylvaniai egyetemen történt. Joe Paterno az amerikai egyetemi futball történetének talán legsikeresebb edzője volt, karrierjére azonban árnyékot vetett egy molesztálási botrány. 2001-ben tudódott ki róla, hogy eltussolta segédje ügyeit, aki negyvenöt kamasz fiút kényszerített szexuális kapcsolatra. A legtöbbjüket edzés után, az öltözőben. A szegény családokból származó fiúkat aztán sorra megajándékozta. Joe Paterno pedig tudott minderről, de harminc évig hallgatott. Mindenki csodálta őt, az egész tanári kar, a gyerekek is rajongva beszéltek róla. Engem az érdekelt a dologban, hogy miért nem lépett közbe, miért engedte, hogy a társa éveken át folytassa, amit művelt. Kényelemből, félelemből, vagy kellemetlen lett volna számára az „árulás”? Rengeteg munkám volt, hangoztatta később Paterno. Őt csak a csapat eredményei érdekelték. Játékfilmet ebből semmiképpen sem készíthettem volna. Erre a témára csak az HBO volt vevő.

Rév Marcell személyében magyar operatőre van a filmnek. Hogyan talált rá?

Marcell a fiam, Sam barátja. Előbb vele dolgozott, én tőle vettem át. Láttam a Magyarországon forgatott filmjeit. Kiváló operatőr, szívesen dolgoznék még vele.

Előfordul mostanában, hogy megnézi valamelyik régebbi filmjét?

Ha díjhoz kötik, akkor igen. Mint például most, Karlovy Varyban. Nem mondhatom, hogy nem érdekel. De arra is van példa, hogy kapcsolgatom a tévét otthon, egyszer csak ismerősnek tűnik a film. Aztán pár perc múlva rájövök, hogy én csináltam! El is kapcsolom gyorsan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Enyhén csökken a munkanélküliség

Frissítve

Megrázó fotók a dunaszerdahelyi maffiagyilkosságról (Képek és videó a cikkben!)

Frissítve

Harabin alkotmányjogi panaszt tesz a választások miatt

Ne hagyja, hogy a sérülés gátolja a mozgását

Az épületek szépülnek, de kevesebb diákot vehet fel az Ipari

A magyarok legjobbjai: Szalai, Dzsudzsák, Orbán és Lovrencsics

Legfrissebb galériák
Olvasta már?