Az oktatási tárca újabb reformon dolgozik. Ezúttal a felnőttképzést vették célba. Egy helyen lehet majd jelentkezni az összes kurzusra.
Nem találsz munkát? Így tanulhatsz ki új szakmát a közeljövőben

Egy átfogó portál létrehozásán dolgozik az oktatásügyi minisztérium, amelyen keresztül különböző tovább- és átképzésekre lehet majd jelentkezni.
Az elektronikus rendszer 2026. január 1-jén indul be teljes kapacitással. Eddig több mint 300 oktatási intézmény csatlakozott, számolt be erről Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter.
„Az állam feladata, hogy ne csak a gyermekeknek, hanem azoknak a felnőtteknek is segítsen, akik a munkahelyükön és a mindennapi életben új kihívásokkal szembesülnek. Az új rendszer, amelyet elindítunk, megteremti a feltételeket a mindenki számára könnyű és hozzáférhető oktatáshoz” – fogalmazott a tárcavezető.
Tény, hogy a munkaerőpiac naponta új elvárásokkal állítja szembe a munkavállalókat, így mára naiv elképzelés, hogy valaki maga mögött tudhatja a tanulást, miután évekkel korábban valamilyen szakképesítést szerzett.
A minisztérium tehát erre próbál megoldást találni ezzel a projekttel, kérdés viszont, hogy a gyakorlatban tényleg az elképzeléseknek megfelelően működik-e majd a rendszer.
Kell fizetni ezekért a kurzusokért?
Minden 16 évesnél idősebb szlovákiai állampolgár létrehozhat majd egy egyéni fiókot, amellyel bejelentkezhet a kínálatban fellelhető kurzusokra. A nagy előnye ennek, hogy egy helyen, szűrők segítségével mindenki személyre szabottan válogathat. A képzéseket a regisztrált oktatási intézmények (ebbe beletartozhatnak egyéni oktatók is) biztosítják majd, de nem ingyenesen. A tárca ugyanakkor célirányos támogatást ígér.
12 millió eurót különítettünk el három évre, hogy célirányosan támogassunk bizonyos képzési programokat meghatározott társadalmi csoportok számára
– mondta el Drucker.
Tulajdonképpen egy kreditalapú rendszert kell elképzelni, ahol egy kredit 200 euró értéket képvisel. Az első 5000 jelentkező automatikusan kap majd egy-egy kreditet motivációs támogatásként.
Ezeket várhatóan csak 2026 áprilisában osztják majd ki Drucker szavai alapján. A hiányszakmákkal kapcsolatos képzéseket viszont – ahogy fentebb is jeleztük – a későbbiekben is finanszírozhatja valamilyen mértékben a tárca.
Mi van akkor, ha nincs róla papírom, de jó vagyok valamiben?
Úgy fest, ez is megoldódik. Pathó Ildikó, a felnőttképzési főosztály igazgatója kijelentette, lehetősége lesz arra is, hogy a korábbi munkatapasztalatot elismerjék.
Vagyis, ha kellő tapasztalattal rendelkezik, nem szükséges az adott személynek végigülnie egy teljes kurzust: egy bizottság előtt bizonyíthatja, hogy szakképzett és erről igazolást állítanak ki a számára.
„Ezt az ellenőrzést úgy kell elképzelni, hogy felnőttként van valamilyen portfólióm – néhány bizonyítványom, különböző irataim, van valamilyen tapasztalatom – amit a bizottság elé tudok vinni. És ők értékelik, hogy ez megfelel-e a képesítési szabványnak vagy sem. Amint a bizottság úgy ítéli meg, hogy ez rendben van, akkor anélkül, hogy nekem bármilyen továbbképzésen, bármilyen további vizsgán kellene részt vennem, a korábbi képzés és tanulás elismerésével kiadják a képesítésről szóló igazolást” – fejtette ki Pathó.
Bevezetik az ún. mikrotanúsítványokat is, amelyek lehetővé teszik, hogy mindössze 25 óra képzés után – teljes tanfolyam elvégzése vagy bonyolult vizsgák letétele nélkül – hivatalos dokumentumot lehessen szerezni. A közép- és felsőoktatási intézmények egyaránt részt vesznek az új rendszerben. Magától értetődik, hogy a szakközépiskoláknak különösen fontos szerep juthat a projektben.
Nem fognak ezzel visszaélni az emberek?
A tárca természetesen azt ígéri, hogy nem. A képzési programokat a minisztérium és releváns intézményei ellenőrzik előzetesen és folyamatában is. De Pathó Ildikó szerint az oktatás minőségének ellenőrzését a nyilvánosság is biztosítani fogja közvetlenül a rendszerben.
A tárca azt tervezi, hogy névtelen kérdőíveket kínál majd fel az embereknek arról, hogy az intézmények hogyan oktatják a felnőtteket.
Akárhogy is, de annyi biztos, hogy az új rendszer megkönnyíti a különböző állások betöltéséhez szükséges igazolások beszerzését. Azt pedig, hogy a tudás átadása is effektíven zajlik-e majd, azt csak a későbbiekben tudjuk megítélni.
Hogy áll most a projekt?
A weboldalt már létrehozták, de még dolgoznak a rendszeren. Pathó hozzátette, az oktatási intézmények 2025 folyamán regisztrálhatnak a rendszerbe. Az állam digitális tanúsítványt állít majd ki a számukra. Megemlítette, hogy a tárca fontosnak tartja a pályaválasztási tanácsadást is: minden bizonnyal a portálon erre is lesz majd lehetőség.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.