Festői párhuzamok mentén

A Pertu egyedülálló a maga nemében, hiszen nincs a térségben több ilyen jellegű – és ilyen múltra visszatekintő – kurátori projekt, amelyet ráadásul egy regionális galéria valósít meg. A projekt 1993-ban indult, Helena Markusková művészettörténész (a Zmeták Ernő Művészeti Galéria jelenlegi igazgatója) pedig 1999-ben alakította ki a mostani koncepciót: az évente nyíló Pertu-tárlat egy szlovákiai és egy magyarországi alkotó közti párhuzamokat mutatja be. A tárlatok gyakorta olyan művészeket is összehoztak, akik, bár ismerhették egymás munkásságát, személyesen addig nem találkoztak, munkáik mégis hasonló gondolatiságról és látásmódról árulkodnak.

A kiállítás idei, tizenötödik évfolyama négy tematikai orientáció mentén tárja fel a két képzőművész, Bohdan Hostiňák és Szotyory László közötti párhuzamokat. Helena Markusková kurátorként a tájkép (és annak elemei), a női alakok megjelenítése, a civilizáció veszélyei és az állatvilág ábrázolásának témái köré csoportosította a festményeket. A négyből három – a tájkép, a női test, a fauna ábrázolása – klasszikus festészeti téma, ami rögtön egyértelművé teszi, hogy mindkét alkotóművész számára a festészet hagyományai jelentik a kiindulópontot. Mindketten fogékonyak azokra a motívumokra, amelyek kiállták az idő vasfogát, melyek a festészet időtlen témáinak bizonyultak – ahogy Helena Markusová kiemeli, „a szépséges, a fenséges, a monumentális keresése köti össze őket.” Eközben mindkét festő szívesen kalandozik a mitológia földjére és dolgozik a mitológiai elemek szimbolikus töltetével. Képeik értelmezése így nem egysíkú látásmódot kíván a szemlélőtől, hanem képességet, hogy értelmezni tudjuk a vásznon megelevenedő vizuális metaforákat.

A tárlat izgalmát azonban pont az nyújtja, hogy az első pillantásra egyértelmű párhuzamok mentén elkezdhetjük keresni az eltéréseket, felismerni azokat a vonásokat, amelyek egyedivé teszik a két képzőművész látásmódját. Már a galéria első, tájfestészetnek szentelt terében kirajzolódnak a perspektívabeli különbségek: az egyikük vibráló színei, másikuk expresszív, sötét gomolyagokba burkolózó tájai mögött más-más motivációt, alkotói személyiséget sejtünk. A kurátor szerint Bohdan Hostiňák számára „fontos szerepet játszik a látványból fakadó élmény – a természet szépségének csodálata.” A teremben kiállított festmények közül a szemlélő figyelmét bizonyára megragadja A mi földünk című, melyen az alkotó a felhős, alkonyati égbolt lenyűgöző kontrasztját jeleníti meg.

Bohdan Hostiňák festészetére jellemző az intenzív színek használata, melyekkel pontosan behatárolt tereket tölt meg, és amelyek így drámai kontraszt érzetét teremtik a festményen. Szotyory László munkái ezzel szemben az impulzívabb ecsetkezelés használatáról árulkodnak, a tájképeken, mint például a Mandala II.-n, az alkotó sötét gomolyagokba vonja a táj elemeit. A kurátor szerint Szotyory László esetében „mindig expresszív tájról van szó, amely tökéletes a maga impulzív közvetlenségében. A szerző teljesen ráhangolódik a motívumra – a kép ennek az összhangnak az eredménye.”

Ez az alapvető különbség – Boh-dan Hostiňák intenzív színjátéka és Szotyory László expresszív, sötét tónusokba hajló ecsetkezelése – vonul végig a további helyiségeken és határozza meg a három nagy témakört, melyeknél a tematikai, gondolati párhuzamok továbbra is tetten érhetők. A női figurák mindkettejüknél nemcsak szépségideálként, hanem múzsaszerepben, a művészet pártfogóiként is megjelennek. Szintén fontos szerephez jut a fauna ábrázolása minkettejük életművében. Pályájuk folyamán vissza-visszatérnek az állati alakhoz, és mindkét festő szimbolikus töltettel, sőt, antropomorf jegyekkel ruházza fel az állatfigurákat.

Ami a civilizáció veszélyeinek témakörét illeti, külön érdekesség, hogy a kurátor olyan képeket válogatott, melyek még kompozíciójukban is hasonlóak. Szotyory László Jönnek a repülők és Égi bálna I. című festményei a horizontba beúszó, egymás mellett sorakozó repülők testét ábrázolja – hasonlóképpen, mint ahogy Bohdan Hostiňák Késői támadás című alkotásán az alkonyati égboltba beúszó lövedékek. Mindkettejüknél ellentmondásként jelenik meg a vonzalom a technikai vívmányok iránt, és az a tudat, hogy a kontrollálatlan technika az önpusztítás veszélyét hordozza magában. 

A kiállítás novemer 18-ig tekinthető meg.