Felmelegített mese A szépség és a szörnyeteg

<p>Ha van film, amelyből biztosan nem kellett volna remake-et készíteni, akkor az az 1991-es A szépség és a szörnyeteg: a Disney romantikus meséje még ma is csodás, megkönnyezhetik kicsik és nagyok, nem elavult, bármikor elő lehet venni esti programként.&nbsp;</p>

Nos, a Disney mégis elkészítette az élőszereplős változatot, amivel igazából nincs is nagy gond, csak az égvilágon semmit sem tesz hozzá az eredeti filmhez.

A mozikban most taroló A szépség és a szörnyeteg szinte jelentről jelentre megegyezik a huszonhat évvel ezelőtti mozival, csak most nem rajzfilmfigurák, hanem színészek mozognak a vásznon. Egyébként ugyanazt látjuk, amit a rajzfilmben: miként kerül Belle (Emma Watson nem sok vizet zavaró játéka) az elátkozott, csúf herceg fogságába, akiről persze kiderül, hogy érezni is tud, csupán a kedves lány kellett az átok megtöréséhez. A bájos történet most sem unalmas, a hús-vér szereplők miatt pedig a sztori romantikája is erőteljesebben megjelenik, noha néhány túlságosan is giccses jelenet (hosszú táncok, nagy pillantások) miatt húzhatja a száját a néző. De a poénok működnek, a tárgyak ugyanúgy beszélnek, mint az animációs filmben, és ugyanúgy elkezdünk szurkolni Belle-nek és a szörnyetegnek a Gaston nevű ficsúrral szemben.

Persze, tulajdonképpen egy musicalt nézünk, így tízpercenként dalra fakad valaki – az eredeti, kellemes számokat halljuk, amelyek kiegészülték pár új dallal (az érzelmek, vágyak jelentős részét eléneklik a dialógusok vagy monológok helyett). Jól is van ez így, hiszen egészen bájos például, amikor a házából kilép Belle, és hirtelen mindenki megbámulja, majd dúdolni kezd.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"269433","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hogy akkor mi is a baj A szépség és a szörnyeteggel? Akármennyire is remek látványt kínál, akármennyire is profi munka, süt róla, hogy mindössze egy újabb bőrt szeretne lehúzni az eredeti filmről, semmivel sem tud annál többet nyújtani. Szép és jó, ám a hiányérzet mégis ott marad az emberben.

Gera Márton

A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast). Amerikai musical, 129 perc, 2017. Rendezte: Bill Condon. Szereplők: Emma Watson, Dan Stevens, Luke Evans, Josh Gad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?