FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: A szentek városa II. / A Tanúk

Sőt, még azelőtt, hogy Isa-beg Ishaković megalapította volna az első vakufot (kegyes alapítvány), tehát ma a cár dzsámijának nevezett kis nagymecsetet, a derviskolostort, a karavánszerájt, a malmokat satöbbi, s mindezekkel együtt a Várost – Ők már itt voltak, mintha senki sem lett volna itt előttük évszázadokon keresztül. Itt voltak, azaz maradtak a domboldal kiszögellésein, a völgyben épülő várost figyelve a szentéletű šehidek („tanúk”, a hit mártírjai), harcos dervisek, akik életüket áldozták az igazhitért mikor el-Fátih padisahhal, a Hódító szultánnal elhozták az iszlám fényét e völgybe. Itt állnak, persze, nem ők maguk, de a halálukra és áldozatukra emlékeztető jelek, azaz türbéik (síremlékeik, mauzóleumaik). A Tanúk voltak az első szentek, mármint az igazhit értelmében!, akik belakták a völgyet. 

Úgy tartják, a Tanúk és a hit harcosainak (gazija) sírjai már a Város első temetőiben megtalálhatók, Kovači negyedében, valamint az Ali pasa dzsámija melletti és az azóta parkká alakított valahai temetőben – régen eddig terjedt a Város. Itt valóban az oszmán kor legkoraibb síremlékeivel találkozunk, utóbbi része volt Šemsi-dede és Ajni-dede, a két harcos dervis türbéje is. A nép Gaziler-turbe néven emlegette a rácsos ablakú apró faházikót, amely a két szent jelképes koporsóját és nišanját (sírkövét) rejtette. 

Volt egyszer egy szent életű szarajevói dervis, akinek mindennapi útja vagy negyven éven keresztül e türbe előtt vitt, s minden egyes alkalommal megállt, hogy az elesett hősök lelkéért imát mondjon. Egy este azonban, amikor feleségével faluról tértek haza, elfelejtette elimádkozni az el-fátihát. Hazafelé, a Gorica irányába folytatta útját, s egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki követi, s mire feleszmélt volna, máris képen vágta egy lebegő zöld čoha (népviselet: tarka, gazdagon díszített szoknya), amely nem akart tágítani. „Nesze, neked! Nem szégyelled magad!?”, püfölte őt kiabálva a szoknya. „Hát ezt kell megérnem, hogy csak úgy elsétálsz a sírom mellett? Talán az asszony előbbre való, mint én?” Mondani sem kell, a vélekedés szerint a két dede valamelyike emlékeztette ily módon a kegyes cselekedetre a szarajevói dervist. Kétségtelen, a szenteknek van humorérzékük.

De minket most azok a szentek érdekelnek, amelyek a magaslaton nyugszanak, vigyázó szemük az alattuk elterülő Városra vetik. Valaha sokkal több lehetett e síremlékekből, mint ma, sokról tudjuk, hogy elpusztult, ám valószínűleg olyanok is voltak, amelyek mára nyomtalanul eltűntek. Valaha talán az egész Várost a Tanúk őrizték völgy körötti lejtőkről. 

Három harcos dervis, három dede türbéje különösen fontos. Két oldalról a Város nyugati bejáratát őrzik. Zindžirli Ibrahim-dede a várossá szűkülő völgy északi, napos oldalán, a Gorica dombjának tetején áll. Vele szemben a déli, árnyékos oldalán találjuk Urjan-dede és Džebar-dede türbéjét – mintha csak egymásnak üzengetnének a völgyön át. 

Utóbbi kettő a Trebević város fölé magasodó Debelo brdo csúcsa alatti kiszögellésen foglal helyet, mindkét helyről remek kilátás nyílik a Városra, amely egykor, az oszmán időkben valahol itt, mellettünk s a lábunk alatt ért véget. A régi város jobbra, az új pedig az orrunk előtt látható, Marijin dvor monarchikus utcái, a szarajevói ikertornyok, a parlament kék épülete, a sárga Holiday Inn, mögöttük zölden emelkedik a Gorica dombja. Balra pedig a régi-új kor negyedei: a Grbavica és a Dolac Malta szockós panelnegyedei, a dombokat pedig körben, mint egy süteményt dióval, úgy szórták meg házakkal. Itt, a Debelo brdo alatt régi civilizációk nyomait találták meg: őskori, kőkori maradványokat. Itt voltak a legjobb állások az ostrom idején, innét lehetett a legjobban lőni a Várost – elég csak ideképzelni a megfeketült ikertornyoknak, a parlament égő tornyának vagy a fakó Holiday Inn sajtót bejárt képeit. 

S így volt ez már sokkal előbb is, a város egy előző bevételekor.

1878-ban, amikor a Monarchia okkupálta Bosznia-Hercegovinát, ahogy vidéken, úgy a Városban is felkelések törtek ki, a konzervatív muszlimok ugyanis érthető módon nem akartak egy katolikus monarchia és egy gyaur császár kebelébe térni, hiszen ilyesmire azóta nem volt példa, hogy a Tanúk itt vannak! A Városban ellenállás szerveződött, bevételét csak a Gorica és a Debelo brdo birtoklásával lehetett biztosítani. Az utcai harcokat és a vérfürdőt azonban nem lehetett elkerülni, a legdurvább összecsapások épp itt, a Város nyugati csücskénél voltak. A három dede türbéjét ugyanis nemcsak szomszédságuk és keletkezésük köti össze. A három dervis, Urjan-dede, Džebar-dede és Zindžirli Imbrahim dede gázikként és sehídekként estek el, amikor először a padisah uralma alá került a völgy. S amikor kikerült az alól, mindháromnak megsemmisült a síremléke. Egyikük sem tiltakozott, nem vágtak zöld čohát a katonák képébe, sem ekkor, sem az utolsó ostrom, a jugoszláv háború idején. Ma mégis megtaláljuk a türbéiket. De erről legközelebb. 

Száz Pál