FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: A szentek városa I.

A sztereotípiák kelepcéje már az ún. jellemzők elgondolásának során megnyílik. Vagy egyáltalán, ha kulturális különbségekkel kell számolnunk, az összevetés eleve elhibázott próbálkozás?

Próbáljuk ki tárgyunkon, bontsuk le sejtjére: miben különbözhet egy szarajevói mahala valamelyik nyugat- de akár közép-európai városnegyeddel összevetve? Talán abban, hogy a mahalát szentek is lakják! E költői válasz némi okfejtésre szorul. Nem szentekről van szó ugyanis a szó azon értelmében, ahogy azt a nyugati fül értelmezi, hanem az iszlám szentjeiről, a velikről, népnyelven: evliákról – az arab szó „közellévőt” jelent. Ebből a szempontból Szarajevó valóban keleti város, hiszen minden keleti városban laknak szentek is, igaz ugyan, hogy a szarajevói szentek csodálatos történetei hajmeresztően költői elszálltságukban messze elmaradnak Egyiptom vagy Szíria városaitól. Ám ezektől elütően és egyedülálló módon, ahogy a népi vallásosság más megnyilvánulásaiban is, itt is felfedezhetők a pravoszláviából, sőt, a szláv pogányság korából eredő elemek – s megint csak a régi refrénre gondolhatunk, mellyel az országot szokták illetni: Između istoka i zapada (kelet s nyugat közt).
Nemcsak ezeket az elemeket, de általában a népi vallásosságban elevenen jelen lévő helyi szentkultuszt, a szentek sírjának tiszteletét a nyugati szem nehezebben fedezi fel: az említett útleírásokban, származzanak akár nyugati utazóktól, vagy íródjanak bár a Monarchia korszakában, nemigen találkozunk velük. Nyilván a dolog belsőségessége miatt, rejtve maradt az idegen tekintet előtt.

A szentekről való vélekedések, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek, szokások a számtalan hasonlóság ellenére az egyes vallásokban igencsak különböznek. A zarándoklattal például találkozunk mindegyik vallásban. Vidékeink népi katolicizmusára jellemző búcsújárás a felkeresett kultuszhelyek az ellenreformáció idején elburjánzó könnyező szentképekhez kötődik, vagy a csodatevő ereklyékhez kötődtek (a pravoszlávoknál egyébként szintén). Az iszlámra viszont a velik, az evliják sírjához, síremlékéhez, türbéihez való zarándoklat jellemző, a zijaret (török: ziyāret, arab: ziyārāt). A példáért nem kell messzire menni: Gül baba türbéjéhez Budán a feljegyzések szerint a törökök kiűzése után továbbra is elzarándokoltak a muszlimok. Az iszlámban persze a szentéképek tisztelete elképzelhetetlen – hiszen tilos a szenteket, prófétákat ábrázolni.

Nyugatabbra a szentek lassan mintha kihaltak volna a városokból – gondoljunk pl. a 14. század végén vértanúságot szenvedő prágai Nepomuki Szent Jánosra, aki kimondottan kései szentnek számít. Nem mintha a katolikus világban a modern korban ne születnének szentek – az albán Teréz anya még az ottomán Üskübben (Szkopje) született! – vagy hogy ne történnének csodák – még az ország határait sem kell elhagyni, lásd Međugorijét. A keleti városokban ma is élnek evliják, s ott helyben, némely elmélet szerint rejtőzködnek ugyan – nem így a velinek tarott egyiptomi sejk, Muhammad Mutawallí as-Sa’ráwí, akinek halálát 1998-ban milliók gyászolták. A szarajevói szentekről találkozunk olyan történettel is, amely a második világháború idején játszódik. Kérdés persze, hogy össze lehet-e vetni egyáltalán e vallások szentkultuszait.

A mahala népének ajkán élő történeteket a szentek sírjairól, a helyi evlijákról, mint amilyen a halálában is eleven Sárga Háfiz volt vagy a jámbor Merdžan kaduna, esetleg a titokzatos eltűnéseiről híres Čekrekčija vagy legendák homályába vesző Magribija sejk részben élő hagyományként, részben régebbi források alapján összegyűjtötték. Éppígy ezen evliák sírjainak, a régi gáziják (gázi – a hit harcosa) és šehidek (šehid – „tanú”, hitének mártírja) türbéinek tiszteletéről, vagy a hozzájuk kapcsolódó hiedelmekről szintén.

E cikkek között az olvasó már találkozhatott a Hét fivér türbéjével – a mostani minisorozatban újabb szentekkel ismerkedhet meg. Az iszlám világban úgy tartják, Bagdad a bölcsek és szentek városa. Európában pedig ez a Bagdad nem lehet már, mint a régi Szarajevó, a szentek városa.