Feleség nélkül, két gyerekkel

Barbora Bobulová ismét teljes értékű alakítást nyújtOláh Csaba felvételeAnche libero va bene. Karlovy Vary idei fesztiválján a Más nézőpont című szekcióban mutatták be a filmet, ahol díjakat ugyan nem osztottak, a kritikusok egyöntetű véleménye szerint azonban ez volt a mustra egyik legjobb családi drámája. Annes már láthatta a debütáló olasz filmrendező munkáját, Karlsbad után pedig további fesztiválok tűzik műsorukra, hiszen versenyben vagy versenyen kívül remek alkotás.

Renato operatőrként dolgozik, ha éppen szükség van rá. Ha nincs, dühöng. Közben egyedül vezeti a háztartást, és neveli két gyerekét, Tommit és Violát. Fia tízéves múlt, koránál azonban jóval érettebb, mindent lát, és mindent ért, ami családi vonalon körülötte zajlik, bakfislánya, bár a legnehezebb korban van, nem nehezíti az életét, inkább besegít, mint hogy gondot okozzon. Renato amúgy is labilis lélek. Lelkileg is, anyagilag is az ő vállán minden teher, ebből eredően aztán olykor szigorúbb is a kelleténél. Hármuk kapcsolata azonban így is szent és sérthetetlen. Esténként szinte idillikus. Apa és gyerekei nem egyszer egy ágyban alszanak, mert mindannyian igénylik a másik simogató szeretetét.

Feleség, anya sehol. Jó ideig nem is tudunk róla semmit, illetve csak azt, hogy nincs, elment, váratlanul eltűnt, a család élete azonban már nélküle is jól működik. A nyugalom legfeljebb akkor borul fel percekre, órákra, ha az apa idegei pattanásig feszülnek, vagy kiürülni látszik a családi kassza. Olyankor „apa kiabál, apát jobb kerülni, apa már megint dilizik”. Aztán ahogy jön, úgy el is csendesedik a vihar. Renato imádja a gyerekeit, a gyerekek rajongva szeretik apjukat.

Síró nő a lépcsőházban. Stefania. Bebocsátásra vár és megbocsátásra.

Ül a család az asztal mellett. Drámai jelenet. A gyerekek már tudják: most minden apa kezében van. Ő dönt, övé a végső szó. Visszafogadni vagy elküldeni? – ez itt a kérdés. Stefania ugyanis nem először hagyta el a családot. ĺgéretei üres szavak, könnyei semmit nem jelentenek. Még akkor sem, ha bőségesen hullanak. Renatót már nem is tudja meghatni a zokogással, esküdözése, könyörgése, hogy „utoljára higgyél még nekem, soha többé nem hagylak már itt benneteket”, elmegy a füle mellett. Stefania kicsapongó életének egyetlen oka van: szereti a férfiakat. Főleg a pénzeseket. Tudják ezt a gyerekei is. De ha netán nem látnák át a helyzetet, akkor az apjuk most irgalmatlanul kipakol. Nyíltan, kemény szavakkal, nevén nevezve azt, amit csinos kis felesége másutt keres. És hajthatatlan. Neki nem kell többé ez az ember. Előtte nem kell megalázkodnia, térden állva még egy lehetőségért szívszaggatóan zokognia. Kész, vége, befejezte, nincs még egy esély. A gyerekek természetesen másképpen döntenek. Legyen még egy lehetőség!

Stefania visszanyeri elvesztett pozícióját a családban, gyerekeinek törődő anyja, férjének szerető felesége lesz. Fiát még az iskolából is kikéri egy napon, hogy több időt tölthessen vele, lányának igazi barátnője, férjének megértő, türelmes párja. Rend és lelki nyugalom honol a családban, csak Renato marad ismét munka nélkül.

Anya csinos, anya kedves, anya szeret bennünket.

Pár héttel vagy pár hónappal később apa és fia együtt mennek haza. Megállnak a ház udvarán. Felnéznek a magasba. Sötét van a lakásban, nem ég sehol a villany.

„Apa, ne légy dühös! – szólal meg elsőként a kiskamasz. – Anya megint nem jön haza...” És ott állnak egymás mellett, teljesen öszszetörve.

Kim Rossi Stuart játssza az apát, Barbora Bobulová az anyát. Az a Kim Rossi, aki a Fantaghiróval lett ismert Európa-szerte, miközben Olaszország remek Hamletre lelt benne. De játszott ő Michelangelo Antonioni és Wim Wenders Túl a felhőkön című közös filmjében is. Érzékeny, főleg lélektani drámákban jeleskedő színész. Pályáját ötévesen, gyerekszínészként kezdte Mauro Bolognini filmjében, a Jóravaló emberek cselekedeteiben. Alkata romantikus hősök megformálására predesztinálja, s kapott is eleget ezekből a figurákból mai történetekben és kosztümös kalandfilmekben egyaránt. Pályájának ezt a szakaszát azonban lezárta. A rendezés a forgatókönyvírás fontosabb lett számára. Első filmjével, az Anche libero va benével gyűjti is a babérokat rendesen.

Barbora Bobulová tehetsége ugyancsak nagy erővel van jelen a vásznon. Minden rezzenése, mozdulata hiteles. A legdrámaibb helyzetekben sem nyújt többet a kelleténél, pontosan tudja, hol a határ, meddig mehet el érzelmileg, hogy egy picit se legyen sok, amit ad, amit mutat. Az első fél óra nélküle múlik el a moziban, de attól a pillanattól fogva, ahogy megjelenik, nagyon ott van. A két gyerekkel (Alessandro Morace, Marta Nobili) is szoros színészi kapcsolatot tudott kialakítani, akárcsak felnőtt partnerével. Dús, érzelmekkel teli alakítás az övé, masszív pillére a filmnek.

Megy ez külön is, sugallja a történet. Kár, hogy együtt nem mehet.