Komárom. A XXXIX. Jókai Napok nyitóelőadása előtti nagy rohanásban kérdeztük Szabó Csillát, a Pódium Társaság titkárát, a fesztivál egyik szervezőjét.
A fesztiválon tizennégy előadást láthatnak az érdeklődők, ebből hét versenyprogram.
Ezerkétszáz kilométer színház
A fesztiválon tizennégy előadást láthatnak az érdeklődők, ebből hét versenyprogram. Mennyiből sikerült ezeket kiválogatni?
Az idei Jókai Napokra tizennégy csoport jelentkezett, sajnos, ebben az évben is voltak olyanok, akik nem készültek el időben a produkcióval. Voltak olyanok is, akiket a válogatóbizottság megnézett, de nem kerültek be.
Tizennégy színielőadást néztél végig, illetve a mentori tevékenységben is részt vettél. Időben és távolságban ez mennyi?
A mentori tevékenységgel együtt körülbelül húsz nap, melynek során legalább 1200 kilométert utaztam.
Nemsokára láthatjuk az előadásokat, tehát találgatásokba bocsátkozni már nem érdemes. Ezért arra kérlek, csak egy-két mondatban indokold, miért éppen ez a hét előadás. Fókusz Diákszínpad.
Nagyon meglepődtem, hogy a Bernarda Alba házát választották, nehéz darabnak tartom egy diákcsoport számára. Nem hibátlan, de mindenképpen érdekes dolgot hoztak ki belőle.
Zsákszínház.
Nagyon erősen a darab, azaz a Csongor és Tünde mesei jellegére mentek rá, azt domborították ki. Nekik nagyon örülünk, mert régi csapat. Tavaly nem voltak és hiányoztak.
Keszínpad.
Új csoport. Az elmúlt évben ott voltak a Falusi Színjátszók Országos Találkozóján, az ott bemutatott előadással, a Hairrel neveztek ide is. Nagyon helyes előadás, sok tehetséges fiatallal. Itt a helyük.
Theátrum Diákszínpad.
Egy igazi – ha lehet így mondani – diákfílinges előadás az Adrian Mole titkos naplója. Tavaly voltak először a Jókai Napokon, azóta a csoport nagyon sokat fejlődött. Végre egy iskola, amelyik akarja, hogy egy ilyen csoportja legyen.
Apropó.
A füleki diákszínjátszók most is nagyon erős előadással készültek, a Mesteremberekkel. Én Rimaszombatban láttam a darabot, de biztos vagyok benne, hogy itt más lesz, mert a társulatra az a jellemző, hogy folyamatosan alakítják, átdolgozzák a produkcióikat.
Poloska.
Maga a darab, Arisztophanész Plutosának témája nagyon időszerű. Az is fontos, hogy a Poloska újraéledt. Érdekes, jó, meghatározó képek vannak az előadásban.
Kármán József Színház.
Tartják magukat a tradícióhoz, idén is kortárs szerző ősbemutatójával neveztek, jó színészi alakításokkal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.