Ezek csak bábok, Bolondka!

Dunaszerdahely. A mellettem ülő kisfiú hangos lelkendezéssel nézi Németh Luca bábművész egyszemélyes interaktív játékát, majd amikor megjelenik a gonosz boszorka, összerezzen, s megszorítja édesanyja kezét.

Dunaszerdahely. A mellettem ülő kisfiú hangos lelkendezéssel nézi Németh Luca bábművész egyszemélyes interaktív játékát, majd amikor megjelenik a gonosz boszorka, összerezzen, s megszorítja édesanyja kezét. „Ezek csak bábok, te Bolondka!” – próbálja vigasztalni az anyja, de csak akkor nyugszik meg, amikor végre a boszi eltűnik a balfenéken, s Jószívű Jakab elnyeri a királylány kezét és a fele királyságot.

Az új szerkezetnek köszönhetően az utolsó nap már a vendégfellépőké, a csoportok pedig izgalommal várták az eredményhirdetést. Előző este még Nagy Frigyes alpolgármester fogadta a csoportvezetőket és a vendégeket. Nagyon fontos ez a rendezvény a városnak, hiszen elviszi Dunaszerdahely jó hírét – mondta üdvözlő beszédében, s megköszönte mind a szervezők, mind a pedagógusok munkáját.

Ahogy már írtam, tegnap a vendégcsoportoké volt a főszerep, előbb két sepsiszentgyörgyi csoport lépett fel, utánuk egy pozsonyi színpadi miniatűr következett. Tibor Babarcai egyszemélyes színházában megelevenedett Piroska és a farkas története. A siker akkora volt, hogy délután megismételték az előadást. Egy osztálynyi kiselsőssel a budapesti Kerekasztal Társulás tagjai foglalkoztak, akik a gyerekek segítségével A császár új ruhája című mesét játszották el. Délután a művelődési központ előtt a lendvaiak fogadták az idei DMT főszereplőit, majd a budapesti Holló csoport mutatkozott be. Végül átadták az idei díjakat. A bábosoknál a fődíj Dunaszerdahelyen maradt, a színjátszók fődíja Heténybe vándorolt. Részletes értékelés a fesztiválról lapunk hétfői számában olvasható. (JDJ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?