Évek óta írja az életét − fejben!

Leghíresebb filmjét, a Mészáros Mártával forgatott Kilenc hónapot még Elefántcsontparton is vetítették. Legutóbb Salamon András filmjében, a Randomban állt kamera előtt. Nyáron a Mundruczó Kornél rendezésében készült Evolúció új színpadi változatában próbált. Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre ezzel indul külföldi turnéra a Proton.

Legutóbb Párizsban, a Mészáros Márta tiszteletére rendezett életmű-bemutatón vetítették a Kilenc hónapot. Emberileg mennyire értették egymást önök ketten? Kérdezem ezt annak tükrében, hogy a rendezőnő többször is azt nyilatkozta: nincs még egy olyan karakter a magyar színészek között, mint Monori Lili, akiben annyi vadság, keménység, titok és humor lappang.

Nem mindenben értettünk egyet, de amit elkezdtünk, azt be is fejeztük. Több filmet forgattunk együtt. A Kilenc hónapot, mint piaci portékát, a hetvenes évek második felében feltámadt feminista hullámba dobta be Márta. A fiam életét mindenesetre ez a film mentette meg. Tizenhatodikára voltam kiírva, de addigra már nem élt volna. Én akartam, hogy harmadikán szülessen meg, amikor elfolyt a magzatvizem. Mártával mi előre megegyeztünk, hogy a szülés bekerül a filmbe. A stáb már nagyon várta, hogy mikor szülök. Volt egy kétforintos érmére működő telefon a kórház folyosóján. Onnan hívtam fel Mártát, hogy jöhetnek. Be is csörtettek a műtőbe lámpástul, kamerástul, mint a vadmalacok. Fiatal, kezdő doktor állt a közelemben. Rosszul lett a váratlan helyzettől. „Ide nem lehet bejönni cipővel”! – kiabálta, de nem volt foganatja. Végül megszületett Sanyika, s elvonult a stáb.

Erőteljes játékáért előbb a magyar filmkritikusok díjazták, aztán Teheránban is megkapta a legjobb színésznő díját. Ugyanebben az elismerésben részesült Melillában is.

Hol? Erről nem is tudok. Fogalmam sincs, hol van ez a város, melyik országban.

Marokkó spanyol kormányzatú kerületében. S arról tud-e, hogy a Corriera della Sera kritikusa azt írta: Monori Lili egyenlő Marlene Dietrichhel, Stroheim nélkül.

Nem hallottam, de neveztek már női James Deannek is. Itthon ugyanakkor azt írták rólam, hogy nem tudják nézni az arcomat. A Film Színház Muzsika azt sem akarta közölni, hogy nyertem Teheránban. Három hónap elteltével jelent meg a hír, de a szerkesztőség jelezte a kritikájában, hogy elhatárolódik a filmtől, és nem ért egyet az elismeréssel sem. 

Pályája legelején, amikor a Thália Színházban játszott, betörhetetlen természetével könnyen belesimult a kőszínházi létbe? Később ugyanis, már a MAFILM színésztársulatának a kötelékében a teljes szabadságot élvezte.

Főiskolás voltam, amikor a Légy jó mindhalálig Nyilas Misijét játszottam Kazimir Károlynál. Ő harcolta ki, hogy ez legyen a vizsgaszerepem. Akkoriban ott játszott Latinovits Zoltán is. „Mi van, szép Monori? – kérdezte. – Szobrászkodunk, szobrászkodunk?” Megtudta ugyanis, hogy szobrász az udvarlóm. De hogy miért hívott szép Monorinak, azt nem értem, hiszen nem voltam szép. Ott ült a büfében Kazimir is, sállal a nyakában. „Karcsikám, ezt a teát igyad!” – ajánlották neki a férfiak. Én meg azt kérdeztem tőle, hogy tanár úr, kitörte a nyakát? Mire ő: „Maga mindig tudja, mit beszél? Vegyem ezt figyelmeztetésnek, hogy ki fogom törni?” Haláli csend lett. Senki nem mert megszólalni. De szerettek a Tháliában. Talán azért is, mert sokat bohóckodtam.

Dajka Margit ott volt még akkor?

Szegény, nem kapott szerepeket. Tudta, hogy vizes házban lakom az asztmás gyerekemmel, és elment a minisztériumba, hogy kapjak egy normális lakást. Nekem erről nem szólt egy szót sem. Később tudtam meg, hogy mire volt képes értem. A Thália Színházból kerültem aztán Kaposvárra, onnan pedig a sehovába. Később összefutottam Bujtor Istvánnal. Kérdezte, mi van? Semmi, eljöttem Kaposvárról, mondtam. Menj be a filmgyárba, tanácsolta. Novellákat írt az akkori pasim, abból éltünk. A MAFILM csapatában azért volt jó, mert nem kellett rabszolgamunkát végezni, mint a színházban. Volt olyan év, hogy öt filmet utasítottam vissza, de kaptam fizetést. Aztán jöttek az első felszólítások, hogy ezt így mégsem lehet. Behívott az igazgató, Föld Ottó. „Gondolkoztam magán – mondta –, a viselkedésén. De amíg én itt vagyok, addig magához nem nyúlhat senki.” És meddig lesz igazgató, Ottó? – kérdeztem. Aztán oda szerződött Törőcsik Mari, és jöttek a többiek, akik akkor inkább filmezni akartak, nem színházban játszani. Később kaptam egy hivatalos levelet, hogy legyek szíves befáradni a Nemzeti Színházba. Jelezték, hogy felvesznek a társulatba. Azt válaszoltam: inkább felakasztom magam, mint hogy színházhoz szerződjek.

A főiskola rendező szakára hogy jutott be?

Engedélyt kértem, hogy bejárhassak az órákra. Színészként nemrég végeztem, minden államvizsgám megvolt. Megengedték. Az első év végére híre ment, jöttek a színészek vidéki társulatokból, hogy akkor ők is. De nem! Akkor inkább menjek el, tanácsolták. Azért akartam elvégezni a rendező szakot, mert nem bírom a kiszolgáltatottságot. Ha nem játszhatok, akkor majd rendezek, gondoltam. Én már a Tháliában is rendeztem volna. Bevittem egy darabot. Bódy Gábor írta a barátjával. Nagyon avantgárd volt. Kazimir nem engedte. „Nézze, anyukám, magánál már az első oldalon benyúlnak a nő szoknyája alá.” Párizst is otthagytam, lemondva a Gaumont féléves francia tanfolyamáról, mert pénzt nem adtak, és hiányzott a gyerekem. Két hónap után hazamenekültem. Kazimir azt mondta: „Hát persze, ez ilyen! A pesti Chicagóban nőtt fel. Ha valami nem tetszik neki, megy világgá!”

Az Örökség után, amelynek Isabelle Huppert volt a másik főszereplője, Mészáros Márta egyik következő rendezésében Maria Schneiderrel játszott volna, aki Marlon Brando partnere volt Az utolsó tangó Párizsban című Bertolucci-filmben. Találkozott vele valaha?

Igen, Párizsban. „Micsoda kettős lesztek!” – ujjongott Márta. Mi akkor voltunk magasban Isabelle-lel, Maria viszont már nagyon rossz állapotban volt. A menedzsere és a barátnője támogatta. Nekem nagyon tetszett mint színésznő. Tudtam, hogy le akar szokni a drogról. Kérdezte tőlem, hogy miért vagyok Párizsban, otthon nincs munka? Otthon? Hiszen megszállt ország vagyunk, bent vannak nálunk az oroszok. A menedzsere nagyon akarta, hogy dolgozzon velünk, de Márta, látva Maria állapotát, félt, hogy nem tudja majd kezelni őt, hiszen Buñuel sem tudta A vágy titokzatos tárgyában. Ezért mondott le róla.

Bemutatásra váró filmjében, a Randomban Salamon András milyen feladat elé állította?

Végeznek velem. Kitervelünk egy bankrablást a fiammal, s abban a gödörben ásnak el, amelybe én akartam elrejteni a megszerzett pénzt. Ennyi a szerep, semmivel sem több.

S azóta itthon, Kisorosziban egyedül van a kihűlt házban?

Tegnap itt volt a gázszerelő. Egy félvér fiú. Kiderült, hogy a fiam féltestvérének a féltestvérének a féltestvére. Megnézte az öreg kazánt, hogy lehet-e még üzemelni. Olyan ócska, hogy már nincs is hozzá alkatrész, mondta. De legalább nem kell fát hasogatnom, és cipekednem. Nekem ez nagy könnyebbség. Rettegtem attól, hogy jön a tél, a hideg, és megint az lesz, mint tavaly. A fagyoskodás. Szerencsére nem. De csak a szobában és a konyhában megy a radiátor. A húgommal nagyobb a baj. Sztrókja volt. Addig él, amíg én élek. A nyugdíjamból 24 ezer forint marad. Minden Margitkának megy, és így is az éhkopp szélén van. Minden gyógyszerének az árát felemelték. Én sem vagyok egészséges a szívemmel.

Mit mond az orvos?

Most voltam kontrollon. Ugyanolyan, mondja. Ha befeküdnék a kórházba, az éren keresztül felvezetnék a kamerát a szívbe, hogy megtükrözzék. Nem megyek. Élek, amíg élek. Ennyi a kilátásom. Az ebédet házhoz hozzák. Mindig megnézem, melyik akciós. Szinte már le is szoktam az evésről. Falatkákat eszem. Az is elég. Sosem akartam világhírű színésznő lenni. Nagymamám házában én voltam a házmester.

Lelkileg meg tud kapaszkodni valamiben?

Hogy turnéra megyünk az Evolúcióval jövőre. Az hoz egy kis pénzt. Közben írom az életkémet. De nem papírra, ceruzával. Fejben! Mindig mindent fejben.

A szerző a Vasárnap munkatársa