Európa a Szigeten

A Sziget Fesztivál forgata-gában nagy a konkurenciája az Európa Színpadnak, de aki oda keveredik, többnyire nem bánja meg. Olyan feltörekvő, hazájukban már komoly népszerűségnek örvendő zenekarok lépnek itt fel, amelyek pár év múlva meghatározó szereplői lehetnek a nagy európai fesztiváloknak.

Ez a színpad idén először kapott méltó helyet, eddig ugyanis alig lehetett megtalálni. Tavaly például a Hajógyári-sziget legeldugottabb részén, az olasz kemping mellett állították fel, ennek megfelelően a szerény létszámú közönség is főleg napfürdőző, sziesztázó olaszokból állt. Most viszont az is könnyen felfedezhette, aki máshová igyekezett. És nagyon könnyen ott is ragadt.

A program részben a fesztivál nemzetközi promótereinek ajánlatai alapján, részben pedig a Sziget kutatómunkájának köszönhetően áll össze minden évben. Zeneileg érdekes, különleges produkciókat sikerült megmutatni a kontinens minden tájáról. És mivel a közönség is heterogén, a nemzetköziség garantált. Talán felesleges is volt az EU-tagállamok szászlóival díszíteni a színpadot, mert ez így erőltetettnek hat, másrészt viszont azonnal érthető az „üzenet”.

A Sziget honlapján viszont a nevükön kívül semmilyen információ nincs a fellépőkről, így aki nem ért rá nyomozni a neten, tényleg csak a fülére hagyatkozhatott. Nekem hét-nyolc új kedvencem is lett hirtelen, most bemutatok önöknek néhányat közülük.

I Ministri (Olaszország)

Milánóiak, 2003 óta űzik az ipart, és olyannyira tesznek a világra, hogy a honlapjuknak nincs is angol nyelvű verziója. Az sem érdekli őket, hogy Ministry néven már működik egy eléggé népszerű amerikai industrial metálbanda. Az I Ministri stílusa leginkább post-grunge rockzeneként határozható meg, de sokkal dallamközpontúbb, egyben punkosabb beütésű. Sodró, lendületes, igazi bulizene ez, markáns, karcos gitárokkal és némi szinkronfejrázással a színpadon. A számok nincsenek túlbonyolítva, a hangzásuk viszont szép telt, talán pont e kettősség miatt hatnak elementáris erővel.

A zenekar tagjai a fotókon általában hárman vannak, a szigetes koncerten viszont hat ember állt a színpadon. Nem létező olasztudásommal annyit sikerült megértenem, hogy az alapító tagok körül folyamatosan cserélődnek a zenészek, ez már az ikszedik felállás. A koncertnaptárjuk alaposan tele van a nyárra, viszont ez volt az egyetlen külföldi fellépésük, egyébként az olasz nagyvárosokban portyáznak. Játszottak a Coldplay előtt is (2009-ben Udinében), a Szigeten pedig négy évvel ezelőtt már felléptek egyszer, nyilván azon a bizonyos eldugott kis színpadon, délután kettőkor. Eddig összesen öt albumuk jelent meg, ami tizenhárom év alatt nem tűnik soknak, de például a szombati nagyszínpados Muse sem túlozza el a lemezkészítést, mégis két évtizede imádja őket a világ.

Therr Maitz (Oroszország)

A Leningrad felfedezése óta, azaz nagyjából tíz éve nem volt rám orosz zenekar ilyen hatással. A Therr Maitz egy elektronikus alapú indie-pop-csapat Moszkvából, bár tulajdonképpen egyszemélyes projektről van szó, bizonyos Anton Beljajev billentyűs-kütyüs-énekes az agytröszt. Ez már akkor látszott, amikor felpakolták a hangszereket a színpadra, hiszen kevesen teszik középre a szintetizátort. Határozott, pár taktusból álló szintialapok, ezekre jön a basszusgitár, majd a ritmusgitár, a dobos pedig szinte csak megtámasztja a hangzást. A dalok kivétel nélkül angol nyelvűek, egy énekesnő is besegít, de ő is vigyáz, hogy ne kerüljön túlzottan előtérbe. Énekben is Beljajev viszi a prímet, ő a fő mókamester a színpadon, és az összes számot ő írja. Továbbá ő a zenekar eddigi három lemezének producere, hogy ebbe se kontárkodhasson bele más.

Okosan összerakott, ám azonnal átlátható zenét csinál ez a fiatalember, akit egyébként a The Voice orosz verziójának műsorvezetőjeként ismert meg az egész ország 2014-ben. A Therr Maitz már akkor is megvolt, sőt előfordult, hogy havonta 40 koncertet adott. Felléptek bárhol, egyre többen ismerték őket alternatív körökben, aztán a tévés szereplésnek köszönhetően Beljajev celeb lett, a zenéjét pedig a kereskedelmi rádiók is játszani kezdték. Ma már csak havi 7-8 fellépést vállal, és egy csomó díjat bezsebelt. A Therr Maitz egyébként nem jelent semmit, de leírva jól néz ki. A zene milyenségét pedig szépen mutatja, hogy az Európa Színpad előtt alig lézengtek a koncert kezdetén, szinte csak oroszok toporogtak izgatottan. Aztán fokozatosan gyűltek az emberek, és a közepére már mozdulni sem lehetett a környéken, pedig a nagyszínpadon akkor épp a Sigur Rós játszott.

Bombay (Hollandia)

Egy amszterdami indie-rock-trió, egyetlen albummal. Ezt az egyet viszont nem első lelkesedésükben csapták össze, előtte évekig kísérleteztek mindenféle lo-fi hangzásokkal és diszharmonikus dallamokkal. Aztán amikor látták, hogy ez nem vezet sehova, leporolták és újragondolták a kilencvenes évek alternatív rockzenéjét, annak is a dallamosabb, népszerűbb vonalát. Ez a határozott irányváltás tagcserével járt, a dobos lányt egy másik dobos lány váltotta, és lássuk be, ilyesmi azért ritkán történik.

Mindezt a Bombay honlapjáról tudom, amelyen egyébként lelkendezve újságolják, hogy fel fognak lépni a Szigeten. A holland fesztiválozók kötelességüknek is tartották a megjelenést és a refrének együtt éneklését, így a zenekar komfortosan érezhette magát, hiszen a britek mellett a hollandokból van a legtöbb a Szigeten. A triófelállásnak köszönhetően a képletek tiszták és érthetőek, lehet gyönyörködni abban, hogy milyen pofonegyszerű ez az egész. Csak kreativitás kell hozzá, csak fülbe mászó dallamok és markáns alapok, amelyeket aztán csak cizellálni kell, és kész a fogós dal. Az „alternatív rockzene” kifejezés nálam új értelmet kapott a Bombayt hallgatva, amire tényleg nem számítottam.