Eszmélet, Téli éjszaka, Altató

Néztem a dobozt, s örömmel ismertem fel a képernyőn az „újságírás fenegyerekeit”, akik hosszú téli szünet után tértek vissza ismét a Gangra. Bár témaleső sasszemük körül mintha sokasodnának a szarkalábak, s a borotválkozás kényes reggeli procedúrája egyre inkább nem tartozik a kedvenc reggeli elfoglaltságaik közé, vitakedvük most is csillapíthatatlannak bizonyult, s véleményüket nem rejtették holmi kódolt szájzárak mögé. Az egy-egy kisfilmmel felvezetett témák mindegyike egyaránt érdekes kérdéseket feszegetett. Ilyen volt például az internetes fájlcsere és a zeneszámok ingyenes és szabad letölthetőségének problémája, amely mintha a műsor egyik kedvenc, időről időre visszalopakadó témája is lenne. Bennem Fáy Miklós kisfilmje, s az azt követő vita maradt meg leginkább.

A történet úgy kezdődött, hogy egy svájci kiadónál dolgozó magyar lány, aki egyébként 56-os menekültként került oda, gyakran emlegette és idézte József Attilát, mígnem annyira felkeltette a kiadó kíváncsiságát, hogy az úgy határozott, megjelenteti a költő verseit németül. A filmbejátszásban Báthori Csaba költő, műfordító beszélt a fordítás nehézségeiről, koncepciójáról: „Úgy gondolom, hogy nem konkrét szöveghelyeknek az átvételét kell egymáshoz mérni, hanem egy kiváló költő életművének, mondanivalójának, költői beszédének, tónusának a lényegét kell elsősorban átültetni. Bizonyos helyeken és szövegpontokon a német nyelv sokkal szögletesebb, nehézkesebb, főleg az igehasználatban sokkal bőbeszédűbb, terjengősebb, mint a magyar, viszont pont ez válhat József Attila javára: a konkrétság és az elvontság, a játékosság és a komolyság, valamint egyéb ambivalenciák pontosan a német nyelvben fejezhetők ki leginkább, szemben például a franciával vagy az angollal.”

A műsorvezető szerint Petőfi Sándor után József Attila a leginkább életrajzával „terhelt” költőnk, hiszen nem is annyira a ránk hagyott életmű, mint inkább a tragikus sors foglalkoztat bennünket. No de érthető-e a költő, ha nem ismerjük a nyelvét és az életrajzát? Lefordítható-e József Attila költészete németre, főleg egy olyan ember által, aki német nyelven nem költő, s emiatt a könyvet is például fordítói álnéven fogja jegyezni? Ennél a pontnál kisebb vita alakult ki. Természetesen szóba került, sőt egy rövid részlet is elhangzott a Szabad ötletek jegyzékéből, amelynél enyhén szólva vitatható a közzététel jogossága, hiszen – bár irodalmi értéke tagadhatatlanul van a „műnek” –, a költő eredetileg a pszichoterapeutája kérésére írta, tehát nem közlésre szánta.

A műsorvezető ezekkel a szavakkal zárta az új műfordítás kapcsán kialakult beszélgetést: „Személy szerint én József Attilát az eddig élt legnagyobb magyar költőnek tartom, és nagyon sajnálom, hogy épp az imént említett versei, mint például az Eszmélet, a Dunánál, vagy a Téli éjszaka nem tartoznak a leggyakrabban olvasottak közé. A kezdeményezés azonban – attól tartok – mégiscsak pusztába kiáltott szó lesz, mert ha a klímakatasztrófa véletlenül nem törölné el az emberiséget, vagy annak egy részét, de legalábbis a könyveket a Föld színéről, a magyarság valószínűleg ötszáz vagy ezer év múlva akkor is ki fog halni, és csak egyetemi tanszékek speciális oktatói fognak tudni arról, hogy élt valaha egy költő, akit úgy hívtak, hogy József Attila.”

Azt hiszem, a jövő titkainak kutatását ezúttal másokra hagyhatnánk, hogy jobban tudjunk összpontosítani a költő századik születésnapjának méltó megünneplésére. Reményeink szerint ehhez hozzájárul majd az a német nyelvű verseskötet is, amelynek a bemutatója 2005. február 28-án lesz a Goethe Intézetben.