Emberfalak és ipari esztétika

A tömör fémszobrok a tiszta geometrikus formákkal napjaink világáról üzennekSomogyi Tibor felvételeA megnövekedett érdeklődéshez bizonyára az új helyszín, a Vermes-villa is hozzájárult. Ez pedig biztató lehet a jövőre nézve: a kortárs művészet új otthona talán nagyobb vonzerővel hat majd a dunaszerdahelyi művészetkedvelőkre.

Budahelyi Tibor munkássága a Csiky Tibor-féle újgeometrikus törekvésekből indul ki – tehát erősen konceptuális. Szurcsik József a 80-as évek grafikus generációjának kiemelkedő tagja, aki csak később kezdett el festészettel foglalkozni, valamint plasztikus képeket is alkotni – művein dominánsan jelenik meg a figura. Ennek ellenére van közös vonás kettőjük művészete között. Ahogy N. Mészáros Júlia művészettörténész, a győri Városi Művészeti Múzeum igazgatója a megnyitón elmondta, mindkettőjük a jelen korral foglalkozik nagyon is személyes aspektusból, s mondanivalójukat emblematikussá tömörítve adják elő. Közös vonás továbbá, hogy – ami Budahelyinél természetes – Szurcsik figurális művészetében is meghatározóak a mértani testek.

Budahelyi Tibor az elmúlt huszonöt évben készült munkáiból – érmek, kisplasztikák, fémszobrok, rajzok – mutat be válogatást Dunaszerdahelyen. Az ipari ökológia és a fémszobrászat összeegyeztetésével ő az ipari esztétika magyarországi kiteljesítője és legrangosabb képviselője. A gyári formavilág figyelembevételével, nagyon szigorú formavilágban gondolkodva alkot, és a lángvágástól a különféle komputeres esztergáláson keresztül a hagyományos mechanikus kézi megmunkálásig sokféle technikát alkalmaz. „Nagyon érdekes, hogy e ridegnek tűnő, kemény fémanyagok, furatok, csavarok és fémforgács alkalmazásával abszolút emberi érzelmekkel tud beszélni saját életének fontos dolgairól, olyan történésekről, amelyek mindenkivel megeshetnek vagy mindenkit érintenek” – mondta N. Mészáros Júlia. (A megmunkálás során keletkezett fémforgács alkotóelemként nemcsak vizuális kiegészítő, hanem jelentéshordozó egység, szimbólum is.) N. Mészáros Júlia tíz évvel ezelőtt a művész egy másik kiállítása kapcsán fogalmazta meg: „Budahelyi Tibor művészete páratlan a maga nemében. Munkássága során a konstruktív kifejezésmód, a fémek keménysége, az ipari technológia alkalmazása szigorú jelbeszédre, tárgyilagos előadásmódra, formai egyszerűségre és következetességre, ugyanakkor lelki alkata, lírai érzékenysége az eleven valóság, az emberi sorskérdések iránti mély belső azonosulásra késztette. Alkotásaiban mindezek összeegyeztetésére, mértéktartó etikusságra törekedett. Innen ered műveinek szókimondó nyersesége, őszintesége és ereje”.

Igen, Budahelyi a fémmel – a felületkezelés különböző eljárásait alkalmazva, például a rozsdásítást, a fényesre csiszolást – „szókimondó nyerseséggel, őszinteséggel és erővel” tud szólni mai világunkról, arról, amelyben az iparnak, a gyáraknak, a gyári technológiának, az ipari esztétikának nagyon fontos szerepe van. Ennek bizonyítására nagyon jó példaként szolgálnak a Dunaszerdahelyen is látható nagyméretű tömör fémszobrai, amelyek a tiszta geometrikus formákkal különféle tárgyakra – fegyver, rakéta – emlékeztető alkotások. „ĺgy van jelen műveiben mindaz, ami ott van a környezetünkben, s így tudnak munkái abszolút rímelni a mai világgal: gondoljunk csak a űrtechnikára, a folyamatos fegyverkezésre és a háborúkra” – mondja a művészettörténész.

Szurcsik József festményein „emberarcú falakat épít”, amelyekkel – N. Mészáros Júlia megítélésében – emblematikus tömörségű, allegorikus-metaforikus nyelven az örökös útkeresésnek állít emléket, a belső értékek válságából való kiút lehetőségét vagy lehetetlenségét keresi. Szurcsik József „falépítő” nyelve – vagyis képeinek formavilága – az archaikus építészeti elemeket (pl. piramis), emberalakokat, arcrészleteket ötvöz. Olyan egyszerű nyelvet használ, amelyet mindenki megért. A finom kidolgozású forma- és színvilággal más és más atmoszférát gyúr bele a képeibe, amelyet azok képesek a környezetre kivetíteni, és érzelmi síkon megszólítani a nézőt. Szurcsik József festményfalait gyarlóságaink, butaságaink, féltékenységeink, a hatalomra törekvésünk, ilyen-olyan hibáink tégláiból rakja, hogy a felépült „emberház” az ezekből fakadó konfliktusainkra figyelmeztessen. „Azért ismétli, fejezi ki újra és újra képeivel, hogy túlságosan elidegenedünk egymástól, túlságosan bezárkózunk, mert úgy érzi, a mai világ abszolút rossz irányba halad – mondja N. Mészáros Júlia. – Azért festi képeit, hogy hangsúlyozza, álljunk meg, ne menjünk abba az irányba, ahol a lényegtelen dolgok válnak lényegessé, és a pénzközpontú gondolkodás irányítja mindennapjainkat. Annak a harmóniának a kiveszését félti, amelyet archaikus figuráival sejtet, s egy aranykorra volt jellemző. Magunkkal kellene foglalkoznunk, ismételgetik a Szurcsik-festmények, mert ma is ugyanaz az ember, mint száz éve vagy korábban volt: tele van érzékekkel, tele van szellemi értékek és tudás iránti éhséggel. Ezt a képességünket, ezt az oldalunkat meg kell őriznünk ahhoz, hogy továbbra is emberként tudjunk élni.”