Elszánt küzdelem az igazságszolgáltatásért

A bűn, a bűnelkövetés mellett, miként Peter Bebjak legtöbb és számos rendezői filmje, ez is szól emberközi tartósan erős, még inkább viharos kapcsolatokról, barátságról, szeretetről és nem annyira felhőtlen szeretetről, hűségről, megcsalatásról és súlyos veszteségekről.

A komorsághoz, a félhomályhoz és a borongóssághoz az alapot és a bűnözés melegágyát egy kisváros lestrapált iparnegyede szolgáltatja sikátorokkal, elhagyottan meredező betonpillérekkel, rácsszerkezetes objektumokkal, funkciójukat vesztett gyártócsarnokokkal vagy azok torzóival, elmúlásra ítélt épületszerkezetekkel, kátyúkkal feltöredezett aszfaltsávokkal. A lepusztulás és a süllyedéssorsok környezetébe vezet ez a krimi, ahol erősen korlátozott a ki- és megkapaszkodás lehetősége és a visszaút, valamiféle tisztességes kiemelkedéshez. Ettől a hányódó környezettől alig valamivel mutat jobb képet, vagyis különül el a helyi kórház, ahol többször is helyet kap a film egy-egy fontos epizódja. Nem véletlenül.

A film főhőse, a negyvenes éveiben járó Jan Kavka (Milan Ondrík) ugyanis ott dolgozik mentőtisztként. Magánéletében változásra érett helyzetéből vele indulunk el egy elképzelése szerinti megoldás felé a film elején. Kavka szakításra szánta el magát, teljes eltökéltséggel elköltözni készül feleségétől, Evától (Dominika Morávková-Zeleníková). Erős feldúltságában épp elszállításra szánt holmiját pakolgatja, amikor párja, hogy mentse a menthetőt, felhívja azzal a kéréssel, adjanak még egy esélyt maguknak, és próbáljanak javítani a kapcsolatukban eldurvult helyzeten. A férfi kérlelhetetlen, dühödten és vulgárisan elutasítja neje kérését, valahol a mondat közepén erőszakos mozdulattal megszakítja a beszélgetést. Felesége újabb hívását, nem sokkal később, ugyancsak kinyomja. A nem fogadott hívás, vagyis a szándékos, dacból, dühből és haragból született elutasítás – amivel kapcsolatban csakhamar kiderül, hogy végzetes hiba volt – száznyolcvan fokban megváltoztatja a mentőtiszt mindennapjait, egyben visszafordíthatatlanul kisiklatja az életét.

A nem fogadott utolsó próbálkozás ugyanis egészen másfajta segélyhívás volt Eva részéről. S ha Kavka felvette volna a kitartóan újra és újra megszólaló mobilt, jó eséllyel többet is megmenthetett volna, mint a házasságukat. Talán megmenthette volna Eva életét. A nő ugyanis rosszkor volt rossz helyen: távolból akaratlanul is szemtanúja lett egy más ellen elkövetett durva bántalmazásnak. A bántalmazó pedig nem akart szemtanút, és ennek esett véletlen áldozatául Eva.

A megözvegyült férfi életében bekövetkező gyökeres változás a filmnek egy bizonyos pontján két irányba nyitja meg és viszi-vezeti tovább a történetet. Egyrészt megismerjük Kavka kapcsolatait – vigaszért és segítségért régi barátjához fordul, egy bokszklub vezetőjéhez, illetve edzőjéhez (Hynek Čermák), akitől azt reméli, hogy gyászából, fájdalmából képes lesz sikeresen visszatérítenie a normál kerékvágásba. Ezen a vonalon haladva – erős szociális leletként – feltárul egy olyan emberi környezet, amelyben a mindennapi létezés alapja és az értékszemlélet meghatározója a ring, vagyis a boksz, az ökölvívás világa. El is hangzik ebben a közegben eligazító mottóként, hogy a ring maga az élet – ami azt is jelenti, hogy az edzőterem ezeknek a szereplőknek, a film ökölharcba kapaszkodó figuráinak teljességében behatárolja és formálja az életét. Ebben a létezési formában a fő elem, a fel nem adás, a talpon maradni akarás, a kitartás minden áron, vagyis az elszánt, vérre menő küzdés az élet adta pofonokkal vagy valós pofonokkal szemben.

A másik szál vagy irány, amely a gyilkosság után nyílik és elindul az Árnyjátékban, a küzdést – Kavkának az valós igazság kivívását, a jogos igazságszolgáltatás elérését célzó küzdelmét – mutatja meg. Kiterjedő olvasatokat kínáló képsorok villódznak a bűntett felgöngyölítésére indított nyomozásról, a halált okozó bűntett körülményeinek megvilágításáról, a nyomozás lefolyásáról és eredményéről, legvégén pedig az igazságszolgáltatásról – ebben az esetben inkább –, az elmaradó igazságszolgáltatásról, az igazság manipulálásáról, eltussolásáról.

Dvořák nyomozó (Vladimír Javorský) Kavka hathatós segítségével a gyilkos nyomára bukkan. Bizonyítékok birtokában le is leplezi, csakhogy a kollégája, a kábítószer-ellenes osztály egyik tisztje megakadályozza az ügy igazságos lezárását. A gyilkos ugyanis beépített fedett informátor – Jan Jankovský hidegrázós alakítása a velejéig romlott bűnöző figurájának ábrázolásával a film egyik erősen autentikus pontja.

Kavkát, aki baráti segítséggel sem tud visszatérni korábbi életviteléhez, a gyilkos esetleges felmentése teljesen letaglózza. Bűntudat gyötri minden percben, felelősnek érzi magát felesége haláláért, ezért eltökéli, hogy saját kezébe veszi az ügyet, és igazságot szolgáltat. A mód és a megoldás, amelyhez folyamodik, megdöbbentő.

Nem könnyű követni a helyenként feszült durvaságukkal mellbevágó hatást kiváltó eseményeket, a könnyebb értelmezés kedvéért nem árt elolvasni a szinopszist, a hivatalos filmismertetőt. A hirtelen és gyors vágásokkal szabdalt, szakaszosan váltogatott epizódokat jórészt a nézőnek kell úgy folyamatosságba és egységbe illesztenie, hogy kerek képe alakuljon ki mindenről, amiről ez a látszatra egyszerűnek tűnő sztori szól.

Ennek ellenére felkavaró nyomot hagyó élmény a film, mert Bebjak, aki az egyik legproduktívabb, sőt talán megkockáztatható, a legproduktívabb szlovák – mi több, már Csehországban is rendszeresen dolgozó – rendező, a profizmus és a mesterségbeli tudás igen magas szintjét megütő, minden behatásra érzékenyen reagáló filmes alkotó. Talán mert sok zsánert, műfajt és stílust kipróbált, és mert ezekben ütős darabokat tudhat maga mögött, remek érzékkel vegyít stílusokat és ötvözi egységgé a mozgóképes produktum egyes komponenseit, köztük mindenekelőtt a látványszegmenseket, valamint az azokat erősítő hanghatásokat és kísérőzenét.