Éljen a szerelem, elvtárs!

TALLÓSI BÉLA

Csehországból a Zmrzlina nevű dzsesszzenekar érkezik a VIT-re. Mivel az esemény a vasfüggönyön túl van, a csapatban egyeseket nem csak a fellépés miatt érdekli a kiutazás lehetősége.

Úgy tűnik, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség által „Békéért és barátságért!” jelszóval Helsinkibe szervezett baloldali ifjúsági világtalálkozónak nagy vonzereje lehetett annak idején. Nem csak azért, hogy a világ ifjúsága (különösen a szocialista blokk diáksága) ideológiai felhanggal összejöjjön egy jót szórakozni, hanem sokak számára titokban azért is, hogy megtapasztalhassák a vasfüggöny mögötti, áhított szabadságot. Tímár Péter már 1997-ben megrendezte a Csinibaba című nagy sikerű zenés vígjátékát. Ennek központi témája a KISZ által meghirdetett Ki mit tud, amelynek nagy tétje van: győztesei kimehetnek a Helsinki VIT-re. Az pedig nagyszerű alkalom és lehetőség, hogy egyesek „kapitalista földön” megszervezhessenek egy találkát a korábban disszidált egykori szerelmükkel. Valahol erről szól a finn–cseh opus is. A Zmrzlina nevű dzsesszzenekar egyik zenésze, Jan Novák (Miroslav Etzler) is azért készül a Helsinki VIT-re, hogy találkozzon régi barátnőjével.

A VIT a kommunista tábor számára propagandaeszköz volt saját ideológiájának terjesztésére, ami a Szerelem, elvtárs! című vígjátékból is kiderül. „Ideológai fegyver” az ünnepelt szovjet költő (Jan Budař) népszerűsítése, a Jurij Gagarin (Václav Jiráček) szovjet űrhajóssal való találkozás vagy az imperializmus elleni provokáció, illetve tüntetés.

Nem üdülős kéjutazás volt a helsinki részvétel. A pártközpontban szigorúan jóváhagyott protokoll szerint közlekedhettek külföldön a cseh művészek. A Zmrzlina együttes tagjai a finn fővárosban zárt autóban és egy megbízható, a feladatra kiképzett ügynök (Kryštof Hádek) felügyeletével csoportosan, egymásra figyelve és egymást őrizve közlekedhetnek csak a szállodából a fellépéseik helyszíneire – ezt a külképviseletről szigorúan ellenőrzik. Jan Novák azonban az éberséget kijátszva egy alkalmas pillanatban különválik a csoporttól, s elindul, hogy felkeresse egykori szerelmét, Elsát (Kati Outinen), akivel a háború után ismerkedtek meg, s akitől elszakította a vasfüggöny. Nem sejti, hogy a Szovjetuniótól és az USA-tól is tartó finn rendőrség a KGB nyomására Elsát ráállítja a cseh csoportra. A nőnek választania kell: felújítja viszonyát a szocialista országból érkezett régi szerelmével, vagy annak minden lépéséről jelent.

Elsa és Jan törénetébe belekeveredik a megbízható ügynök is. Elcsábítja őt Elsa unokahúga (Elena Leeve). Egy romantikus látványt nyújtó tó partján kiderül, hogy a finn lány és a cseh fiú is ugyanazt a három dolgot szeretné látni a világból: felhőkarcolókat, cápákat és tűzhányót. „Számomra ezek elérhetők, mert utazhatok, de te nem” – mondja a fiúnak a lány. S a fiú rádöbben, közösen ezekre a helyekre csak akkor juthatnak el – vagyis szerelmük csupán akkor teljesülhet be –, ha „dobbant” Csehszlovákiából. Ha hátat fordít mindannak, amit könyvekből megtanult a szocialista propagandából, s nyit a világ felé. Ha a szerelem győz az ideológia felett. A fiatal ügynöknek választania kell: vagy visszamegy a szocializmusba, s örökre elveszíti finn szerelmét, vagy disszidál, áthajóznak Norvégiába – Finnországban nem maradhatnak, mivel semleges terület.

A Szerelem, elvtárs! finn és cseh szempontból is rávilágít a hidegháborús viszonyokra. Ideológiai háttérrel szól a szerelemről és a korlátokról, amelyek átlépése társadalomellenes bűntett volt. Taru Mäkelä filmje nem korhű kordokumentum, de nem is akar az lenni. Mivel vígjáték, nevetni és stilizált valóságával nevettetni akar azon, ami a maga korában szorongató vagy megnyomorító volt. Azokhoz érzelmi alapon, nosztalgiával szól, akiknek a téma nemcsak művészi élmény, hanem közvetlen tapasztalat (volt). A Szerelem, elvtárs! nem lett másik Csinibaba Simon bá’ mixelésében, de közelebb visz Helsinkihez és a VIT-hez.