Elhunyt Vörös Péter

2004. április 3-án hosszú, súlyos betegség után 56 éves korában elhunyt Vörös Péter érsekújvári költő és kritikus. Az irodalom szinte minden műfajával foglalkozott, csak drámát és regényt nem írt. Első írásaival 1970-ben találkozhatott az olvasó.

2004. április 3-án hosszú, súlyos betegség után 56 éves korában elhunyt Vörös Péter érsekújvári költő és kritikus. Az irodalom szinte minden műfajával foglalkozott, csak drámát és regényt nem írt. Első írásaival 1970-ben találkozhatott az olvasó. 1983–86 között tagja az érsekújvári Iródia csoportnak, több irodalmi pályázaton sikeresen szerepelt. Versei megjelentek a Földet ér vándorlásunk (1989), a BűnRossz Versek Anthológiája (1993) és az Iródia (1994) című antológiákban. Nem állt tőle távol a képzőművészeti katalógusok szerkesztése sem.

Igazi lokálpatrióta volt, célul tűzte ki maga elé Kamocsa község neves szülöttének, Lukács Pál gyermekversköltő hagyatékának felkutatását és ápolását is. 1993-ban az ő kezdeményezésére rendezték meg először a Lukács Pál nevét viselő irodalmi és kulturális napot.

1999-ben jelent meg első önálló, az 1974 és 1996 között írt verseinek válogatását tartalmazó kötete Szamovár és mentőöv címmel, majd a következő évben kisprózákat tartalmazó könyve, a Shakespeare és a vadkan.

2003 őszén Cseresznyevirág címmel haikukötete jelent meg, amely 101 háromsoros verset tartalmaz. Nagyon készült a könyv bemutatójára, de egyre jobban elhatalmasodó betegsége már nem engedte meg számára a részvételt. De velünk marad, hiszen mint Születés című versében írta: „Ha egy verssorom / túléli halálomat / – tovább lélegzem.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?