Elhunyt Philip Roth amerikai író

Nyolcvanöt évesen elhunyt Philip Roth, a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja.Halálát szívelégtelenség okozta, egy New York-i kórházban hunyt el helyi idő szerint kedden.Huszonöt könyve jelent meg, legismertebb műve az 1959-es Isten veled, Columbus, az 1969-es A Portnoy-kór és „amerikai

Nyolcvanöt évesen elhunyt Philip Roth, a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja.

Halálát szívelégtelenség okozta, egy New York-i kórházban hunyt el helyi idő szerint kedden.

Huszonöt könyve jelent meg, legismertebb műve az 1959-es Isten veled, Columbus, az 1969-es A Portnoy-kór és „amerikai trilógiája”, amelynek első kötetével, az Amerikai pasztorállal (1997) Pulitzer-díjat is nyert. Hat éve jelentette be, hogy felhagy az írással, mert már nincs energiája az alkotómunkával járó stressz kezelésére. Anélkül halt meg, hogy megkapta volna az irodalmi Nobel-díjat, noha évek óta az elismerés várományosaként tartották számon. Hitvallását így fogalmazta meg: „Könyvet írni annyi, mint problémákat megoldani. Nem az érdekli az embert, hogy hova helyezze magát, sem a díjak vagy a kritikák vagy más ilyesmi. Ez az utolsó, ami a fejében megfordul, a munka az, ami kitölti a gondolatait.”

Newarkban (New Jersey) született Galíciából bevándorolt zsidó család gyermekeként. A Chicagói Egyetemen 1955-ben angol irodalomból diplomázott, az ötvenes években már rövid prózákat és kritikákat írt. Később rangos egyetemeken kreatív írást és összehasonlító irodalmat oktatott egészen 1991-es nyugdíjba vonulásáig.

A Portnoy-kórt, amely meghozta számára sz ismertséget, a kritika úgy minősítette: korai Woody Allen-film könyv formában; a főhős a pszichológusához intézett monológban beszél bizarr szexuális szokásairól, erotikus fantáziáiról. A 70-es évek végén alkotta meg írói alteregóját, Nathan Zuckermant (majd David Kepesht), az ebbe a sorba tartozó regényekben szerző és műve kapcsolatát boncolgatta a hírnév, az irodalom és a zsidó identitás témáin keresztül. Írói fénykorát az 1993-as Shylock-hadművelet című regényétől számítják, az azóta eltelt 25 évben születtek legérettebb művei. Ilyen az 1995-ös Sabbath színháza, a terrorizmus kérdéseit feszegető Amerikai pasztorál, a második világháború utáni kommunistaellenes boszorkányül-

dözés és a mccarthyzmus időszakát megelevenítő Kommunistához mentem feleségül, valamint az Összeesküvés Amerika ellen, a nácikkal kiegyező Amerikáról szóló fikciós történelmi regény. Műveiben a társadalmi kérdések mellett fontos szerep jut a család, a házasság, a szerelem, a szexualitás témáinak, számos művében foglalkozott az amerikai zsidó lét és irodalom dilemmáival. Legutóbbi műveiben, a 2006-os Akárkiben és a 2009-ben kiadott Kiégés című regényében az öregedéssel, a halállal való szembenézés is megjelenik. 2010-ben jelent meg utolsó regénye, a Nemezis, amely egy kitalált, 1944-ben kitört gyermekbénulás-járványról és annak hatásáról szól.

A 70-es években többször ellátogatott Csehszlovákiába, ahol összebarátkozott Milan Kunderával, Ivan Klímával és Václav Havellel, akik akkoriban tiltólistán voltak. Nemcsak anyagilag támogatta a cseh ellenzéki írókat, hanem kijárta számukra az amerikai megjelenés lehetőségét is.

Regényei a filmkészítőket is megihlették, nagy sikert aratott A haldokló állatból készült, Isabel Coixet rendezte Elégia Ben Kingsley és Penélope Cruz főszereplésével, valamint az Amerikai pasztorál Jennifer Connellyvel és Ewan McGregorral, utóbbi a film rendezője is volt. Prágai orgia című regényéből Irena Pavlásková forgat filmet.

Philip Roth klasszikus regényíró volt a szó Flaubert-i értelmében, vagyis az ember érdekelte: érzelmei, dilemmái, döntései, tettei, ezek okai és következményei abban a valóságban, amelyben ő maga élt, a huszadik század Amerikájában és globalizálódó világában – fogalmazott Nemes Anna műfordító.. (MTI, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?