Elhunyt Bradányi Iván

ddd

Kilencvenkét éves korában elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író.

A Magyar Rádió Zenei Osztályán 19 évesen kezdett dolgozni, ő volt az első, aki dalszövegíróként került oda. Írt szövegeket mások mellett Kovács Katinak (Egy nyáron át; Hogyha elhagysz; Indián nyár), Záray Mártának (Egyszer te, egyszer én; Mindenki jó barát; Olyan voltam én), Korda Györgynek (Amíg csak élek; Engedd meg, hogy szeresselek téged; Jó, hogy rád találtam), Cserháti Zsuzsának (Ábrándozás; Maradj még; Senki nem vigyázz rám), Máté Péternek (Ez majdnem szerelem volt; Ki tudja, miért?; Ma ősz van Velencében).

A rendszerváltásig mintegy kétezer dala került hangszalagra. Emellett mintegy háromszáz Disney-film magyar fordítása fűződik a nevéhez, és ő készítette a West Side Story és a Hair magyar szövegét is. 

2008-től a Magyar Katolikus Rádió munkatársaként heti rendszerességgel készítette a Sztárok és történetek című műsorát. Munkásságát számos díjjal ismerték el, eMeRTon-díjat 1988-ban és 1989-ben, Huszka Jenő-díjat 2000-ben, a Magyar Rádió Életműdíját 2005-ben, az Artisjus-életműdíjat 2011-ben vehette át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?