Életélmények, melyekről lemaradunk

„A víziómban a képzelet kisebb, / mint az idei testméreted. / Kínlódva húzom rád, / néhol lenyúz egy kis bőrt” – így indít Kemény Zsófi a kötet második, Üdvözöllek a víziómban című versében. Épphogy csak megérkeztünk a költő víziójába – nincs azonban miért aggódnunk, hiába a kétkedő hangnem: jól elférünk majd ebben a ránk váró képzelet- térben, sőt, járhatunk-kelhetünk benne kedvünk szerint, ismerkedhetünk a zegzugaival, a kedvenceinkbe be is vackolhatjuk magunkat. Ez ugyanis egy tág és gazdag tér, rafinált és furfangos, mégis sallangmentes. Humoros és ironikus, sőt szatirikus, de nem monoton. Tökéletesen egyéni és egyedi képzelettér ez, hamisítatlanul Kemény Zsófi-s, mely egyúttal egy generáció lenyomata is.

Kemény Zsófi slammerként vált népszerűvé, Sophie Hard néven rapperként is tevékenykedik. Tanult pszichológiát, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen forgatókönyvírást, itt diplomázott 2020-ban – közben szívvel-lélekkel vett részt a FreeSZFE mozgalomban. Ez a második verseskötete, a Nyílt láng használata óta nyolc év telt el. Közben írt három regényt, ezek közül a legfrissebb, Az aranykor fénykora tavaly jelent meg. Népszerű a közösségi médiákon, és nem tart attól, hogy éljen az ezek nyújtotta lehetőségekkel – a TikTokon például csaknem tizenötezren követik. A magas kultúra és a popkultúra ötvözése mindeközben a költői megoldásaira is jellemző.

A Most vagyok soha a költő életélményein alapul, bár az egyes szám első személy korántsem kizárólagos. A kötet kulcsfontosságú témája az idő múlása – és a könyvecske 86 oldalán a múló idő számos megközelítési lehetőségével találkozunk. A felnőttkorba lépett költő a csalódás, a kudarc, a szerelem, a szeretet és az összetartozás prizmáján át vizsgálja önmagát, és önmagán keresztül a saját generációjáról nyújt egy korképet – bár azt is mondhatnánk, kórképet.

Az idő tapasztalatának élménye, a megélésnek, a dolgok átélésének mikéntje és minősége kerül középpontba, gyakran ironikus, önironikus megközelítésből: „Például semmiképp ne érezd jól / magad, mert ha jól érzed magad, / gyorsabban telik az idő, / ezért kell egész életedben minél jobban / szenvedni, hogy vánszorogjon az élet, / és így tovább élj” – olvashatjuk a Bozótirtás című versben. Az idő múlásának folytonosan visszaköszönő motívuma mögött a fiatal felnőttkor küszöbén álló egyén (és rajta keresztül generációja) krízisei körvonalazódnak, illetve mindaz, amit a pszichológusok ma kapunyitási pániknak is neveznek: az identitáskeresés nehézségeiből, az érzelmi kétségekből és a bizonytalan jövőből adódó szorongás. Egy olyan fiatal felnőtt kontúrjai rajzolódnak ki a sorok mögött, aki egyre aggasztóbbnak érzi annak terhét, hogy mit gondolak róla mások, a társadalom.

Ebben a tekintetben válik a kötet ízig-vérig generációnk lenyomatává. Nagyjából egyidős vagyok a szerzővel – az azonosulás számos helyen működött. A költő az időhöz fűződő patologikus viszonyának egyik legtipikusabb tünete a FOMO jelensége – a generációnkat sújtó szorongás amiatt, hogy lemaradunk a nagybetűs Életről. Hogy nem éljük meg mindazokat a lehetőségeket, amelyek olyan korlátlanul kínálkoznak számunkra – és melyek képzetét nagyrészt a közösségi médiákat elárasztó tartalom táplálja belénk. A kötetet a humor ellenére átjáró melankólia abból származik, hogy lemaradunk valamiről, kimaradunk valamiből, hogy nem vagyunk elég jók.

Mindeközben olyan verseket is olvashatunk, amelyek remekül éreztetik annak sokszínűségét, hogy hogyan érzékelhetjük az idő múlását. Ez kifejezetten a kötet második, Páncél a szennyesben című ciklusában igazán sikeres vállalkozás, amely olyan hosszabb kifutású verseket is tartalmaz, melyekbe narratív szálat is sző a szerző. A Kávézó című vers például az idő érzékelésének kétfajta módját ütközteti: míg a téren álló szobor mellett passzívan suhan el az idő, a kávézó belterében, a vendégek megannyi megélt, elmondott, telefonba pötyögött, nem elmondott, szándékosan elhallgatott élményének és nem megélt pillanatainak köszönhetően szinte összesűrűsödik az idő. A Bőröndbe zárt fejek című versben univerzálisabb szemszögből, globálisabb perspektívából érzékeljük az időt: itt a klímaváltozással kapcsolatban merül fel mindaz, amire, hiába vagyunk fiatalok, egyre inkább fogy- tán az időnk, hogy megnézzük és megéljük: „Velencébe mentünk, mert tudjuk, hogy lassan, de / biztosan süllyed.  / Aztán az Amazonas-medence esőerdejébe, mert  / tudjuk, hogy lassan, de biztosan ég.” A szintén a generációra jellemző apokaliptikus hangulat, a világvégétől való félelem A próbariadó című versben körvonalazódik a legélesebben: „Mi pedig várjuk a riadót, mindennap kiállunk a tatra / vagy a teraszra, és nézzük a horizontot, jön-e már.”

A borító gróf Battyhány Gyula Fiatal udvaronc című festményéből készült – ahogy azt  Kemény Zsófi egy interjúban megjegyezte, a borító a költő clown szerepére utal. A századeleji szecessziós festő és a fiatal költő között nem nehéz azonban stílusbeli hasonlatosságot is felfedezni: a manierista stílushoz hasonlóan a finomkodás, fondorlatosság, az intellektualitás, amely olykor természetellenes megoldásokhoz vezet, jellemzik – pozitív értelemben – Kemény Zsófi legújabb verseit.

Kemény Zsófi: Most vagyok soha. Jelenkor Kiadó, 2023.