Egy ókori nőgyógyászati kézikönyv

Miért tipikusan női betegség a hisztéria, és kialakulása milyen összefüggésben van az anyaméhvel? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk az ókortörténeti forrásokat és tanulmányokat közlő Kréné sorozat legújabb, nyolcadik kötetében, mely egy ókori nőgyógyászati tankönyv egy részének fordítását, kommentárokat és orvostörténeti tanulmányokat tartalmaz. A szerző, Gradvohl Edina minden tekintetben alapos munkát végzett: képzett klasszika-filológusként tanulmányozta az antik auctorokat, ugyanakkor kommentárjait a modern nőgyógyászati szakirodalom ismeretében írta meg.

A kiinduló szöveg, melyet a kötet magyar fordításban közöl, egy római kori görög orvos, Sóranos A nők betegségeiről című könyvének első része. Sóranos itt többek között a női nemi szervek anatómiáját, a fogamzást, a terhes anya gondozását, a vetélést és a magzatelhajtást tárgyalja. Könyve tulajdonképpen a bábák számára íródott tankönyv, akiktől elvárja, hogy ismerjék a betűvetést és férfias állóképességgel rendelkezzenek, viszont ne legyenek kapzsik, hogy pénzért ne adjanak senkinek veszedelmes magzatelhajtó szert. Ami a tananyagot illeti, mai ismereteinkhez viszonyítva Sóranos természetesen több ponton téved. Tévedései nemegyszer hibás szóetimológiákon alapszanak: a menstruációról (epiménion) például azt gondolja, hogy a terhesség alatt azért marad el, mivel a vér az embriók táplálékául szolgál (ahogy a tengerészek élelmiszer-fejadagját is epiméniának hívják). Kérdésfelvetései is sokban különböznek a mai tudományos szakirodalomban megszokottaktól, hiszen egy mai nőgyógyászati szakkönyvben furcsának találnánk egy külön fejezetet arról, hogy vajon egészséges-e a szüzesség tartós megőrzése. Sóranos, miután retorikai szempontból is bravúrosan felsorakoztatja az érveket és ellenérveket, arra a következtetésre jut, hogy „a tartós szüzesség egészséges, és a szeretkezés általában ártalmas”. A tankönyv nyilvánvaló tévedései ellenére több máig is érvényes megállapítást tartalmaz. Sóranos több ponton kiigazítja elődeit – találgatásnak és hiedelemnek tart például mindenfajta hipotézist, mely arra irányul, hogy a terhesség során megállapítsa, a magzat fiú lesz-e vagy lány. Eközben olyan tekintéllyel is vitába kell szállnia, mint Hippokratés, aki szerint a várandós asszony pirospozsgásabb és a jobb melle teltebb, ha fiúgyermeket vár, ha viszont leánygyermeket vár, sápadtabb és a bal melle duzzadtabb. A következtetés alapja az a feltevés, hogy ha az anyaméh jobb oldalán fogan meg a mag, a gyermek fiú lesz, ha viszont a bal oldalán, akkor leány. Sóranos a testi jelenségek leírása mellett nagy teret szentel a lelki dimenzióknak is. A lélek állapota meghatározó szerepű lehet szerinte a fogamzás során. Sóranos meg van győződve, hogy vágy nélkül egy nő nem képes megfoganni (azt, hogy megerőszakolt nő is teherbe eshet, azzal magyarázza, hogy a vágy érzése ebben az esetben is jelen van, csak a lelkiismeret elhomályosítja). A lélek állapota a magzat alakját is módosíthatja: ha például egy nő közösülés során majmokat lát, majom formájú gyereket fog szülni, ha pedig szeretkezéskor részeg, akkor torzszülöttet, hiszen „a lelket részegen túlságosan is elragadja a képzelet”. A lelki dimenzióval a terhes nő gondozásakor is számolni kell: a kívánósság ellen például Sóranos nemcsak azt javasolja, hogy a terhes nő hintáztassa magát gyaloghintóban és hordszéken, hanem azt is, hogy „szavaljon, olvasson föl hangosan és szenvedélyesen”.

A tankönyv fordítását az alapos jegyzetapparátus mellett öt témakör részletesebb feldolgozása egészíti ki. A szerző összefoglalja Sóranos munkásságát és a mű izgalmas szöveghagyományát: a középkorban Sóranost Muscio későlatin átdolgozása tette ismertté, ennek a műnek azonban létezik egy késő bizánci görög változata is, mely nem más, mint a latin fordítás „visszafordítása”. A gender studies szempontjából különösen izgalmasak azok a fejezetek, melyek az antik orvosnőkkel és bábákkal, az abortusszal és a vándorló anyaméh elméletével foglalkoznak. Az ókori bábákról és orvosnőkről a feliratos anyag és az irodalmi források alapján részletes összefoglalást kapunk. Az orvosnők csak nőket, esetleg gyerekeket gyógyítottak, s a bábákkal ellentétben nem végezhettek magzatelhajtást, hiszen ez a hippokratészi orvosi esküvel ellentétben áll. Az ókori szerzők abortusszal kapcsolatos véleményét az határozta meg, hogy mikortól tekintették a magzatot élőlénynek. A legelterjedtebb nézet szerint az emberi élet már a fogamzás pillanatában elkezdődik, ezért egy halálra ítélt terhes nőt csak a szülés után lehet kivégezni, mert nem büntethetnek vele együtt egy ártatlant is. A másik nézet szerint az élet csak a szülés után, az első levegővétellel kezdődik, ezért a magzatelhajtás nem gyilkosság. A harmadik vélekedés köztes: a magzat akkor válik élővé, amikor az anyaméhben először megmozdul, vagy amikor már a végtagjai kifejlődtek – az abortuszt ez alapján a negyedik hónap előtt kell végrehajtani. A vándorló anyaméh című fejezet azt a különös elképzelést tárgyalja, mely szerint az anyaméh a testen belül vándorol, és ahol letelepszik, bajt okoz. Mivel az anyaméhet görögül hüszterának nevezik, az ókori elképzelés szerint a hisztéria az anyaméh betegsége, tehát kimondottan női betegség, s az egyik legsajátosabb gyógyítási módja a szeretkezés. A tanulmányokhoz egy lexikonszerű fejezet társul, mely a Sóranos receptjeiben használt alkotóelemek összetevőit, használatát, farmakobotanikai hatását foglalja össze címszavakban.

(Gradvohl Edina: Sóranos. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2006)