Egy múlt századi vetélkedő

Ha jól emlékszem, októberben tűnt fel Vitray Tamás a „mosóporos tévé” képernyőjén, este hat órakor. A vitrays Kapcsoltam a komoly reklámkampány ellenére napok alatt megbukott.

Az illetékesek ijedtükben áttették a játékot hajnali fél kilencre, hogy ha már megvették a jogokat, ne dőljön dugába a dolog mindjárt az elején. Megpróbálkoztak a női játékmesterekkel, hátha Csisztu Zsuzsa és a többi szexi jóreggelt-lány felkelti a nép érdeklődését. Jött a játék SMS-verziója, decembertől pedig egy fiatal, idétlenkedő figura, Kasuba L. Szilárd borzolja idegeinket. Ifjúkorunk kedvenc vetélkedőjének, úgy tűnik, végleg befellegzett.

„Itt az agytekervények versenyeznek. Nyugat-Európában és a tengeren túlon IQ-láz söpor végig, tömegek vesznek részt az országos IQ-bajnokságokon, hogy bebizonyítsák: ők a nyerők. Ez a logika diadala!” Részletet olvashattak a műsor internetes honlapján található beharangozóból. Ne elemezzük, inkább csak próbáljuk átérezni ezt a nyelvi és stilisztikai szempontból egyaránt irritáló szöveget, és gondoljunk vissza a hőskorra, amikor még meg kellett dolgozni a nyereményért, igen-nem feleletek helyett a műveltség és a logika dívott, baráti társaságok tagjai dugták össze a fejüket, miközben egy megnyugtató, intelligens arcú műsorvezető tette fel a kérdéseket. Vitray Tamás televíziós érdemeit felesleges méltatni, a riporterszakma, és persze a magyar vetélkedők ikonikus figurája ő, akkor is figyelni kell rá, ha csak ül és mesél. Ez még nem külföldi licencjáték volt, hanem teljes egészében magyar ötleten alapult, ennek megfelelően semmi csillogás, igazi régimódi, dupla vagy semmi-jellegű fejtörős műsor, húszforintos alapnyereménnyel. A nézők, akik akkoriban még nem láthattak nyugati típusú vetélkedőt, népünnepélyt csináltak a Kapcsoltam adásaiból, melyek intellektuális jellegét egy idő után remekül ellensúlyozta a Vitray helyébe lépő új műsorvezető, Rózsa György. Ez a teátrális ripacs sehol másutt nem rúghatott volna labdába, Magyarországon viszont szeretetre méltónak találta a közönség, olyannyira, hogy éppen ő szoktatta oda a képernyő elé a nézők sokaságát, és ő adta meg a játék ama megfoghatatlanul bizarr jellegét, ami most annyira hiányzik belőle. A Kapcsoltam fölött amúgy is eljárt az idő: a mai néző nem szereti a túl bonyolult kérdéseket, ha butának kell tűnnie önmaga és a családja előtt. Ha harmadszor-negyedszer sem tudja „bekiabálni” a helyes választ, unni kezdi magát, és más csatornát választ. A reggeli hölgyek ráadásul egy csöppnyi érzékkel sem voltak megáldva, nyugodtan csiviteltek a szegény játékos gondolkodási ideje alatt olyanokat, hogy „jaj, de szívesen segítenék, de nem lehet”, vagy „gondolkodjon csak nyugodtan, még van egy kis ideje, de egyre kevesebb!”, vagy „próbálja hangosan mondani, ami eszébe jut!”. Látványosan örültek, ha valaki végre kinyögte a helyes választ, néha elfogadták a félmegoldást, néha nem, a vesztest pedig szinte megsiratták, túljátszva szerepüket. Ez a kellemetlen atmoszféra, valamint a logikai jellegű kérdések szokatlan „mássága” valószínűleg a nézettség rovására ment, mivel később bejelentették, hogy decembertől délutánonként jelentkezik a műsor, új játékmesterrel. Nos, a fiatalember bemutatkozása nem sikerült meggyőzően. Ha „fiatal hangot” hallott, azonnal kiprovokálta a tegeződést, az első helyes választ követően így kiáltott: „Te brillírozol ma este!”, és tette mindezt a reggeli időpont ellenére, ráadásul a magázó formulában megírt kérdéseket nem alakította át tegezőekre, őrületbe kergetve az ilyesmire érzékeny nézőket. Kasuba L. Szilárd délutáni játékvezetését dolgozó ember lévén sajnos nem tudom figyelemmel kísérni. Ám néhány véletlen találkozás után is elmondhatom róla, hogy megtestesíti mindazt, amiről a mai, arcok és egyéniségek nélküli kereskedelmi televíziózás szól. Az ilyen tucatjófejek szerepeltetése épp azért éri meg a csatornáknak, mert bármikor, feltűnés nélkül lecserélhetőek, mindig hozzák a megkívánt, a legjobb esetben is csak minimális színvonalat, szépen mosolyognak, és a legújabb divat szerint csomagolhatóak, mivel minden jól áll rajtuk.

Egy szó mint száz: a Kapcsoltam a mai világban elavult, unalmas műsornak számít, mivel a nézők egész egyszerűen máshoz szoktak hozzá. Persze ez nem a magyar nép intelligenciahányadosára vonatkozó sommás ítélet, csupán egy megváltozott helyzetről árulkodik, arról viszont világosan és félreérthetetlenül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?