Egy kápolnából a bazilikába

Bandor Éva, Holocsy Kati, Holocsy Krisztina és Pőthe IstvánDömötör Ede felvételeValószínűleg ennek is köszönhető, hogy a két előadásból az egyik – Jókai-Darvas-Várady: A gazdag szegények – teltházas sikert aratott.

A Jókai Színház vendégszereplését Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója kezdeményezte, hivatkozva a Verebes Istvánnal való barátságára, a komáromi színház elmúlt években nyújtott szakmai teljesítményére és a Magyarország határain túli magyar színjátszás mostoha megítélésére. „Kevesebb figyelem jut a határon túli színházak munkájára, mint amennyit azok megérdemelnek – magyarázta Jordán Tamás ez utóbbi jelenséget –, ezért a Nemzeti Színház felvállalta a magyar színházi szakma ezen részének magyarországi népszerűsítését. Ezentúl félévente lehetőséget adunk egy határon túli színháznak a bemutatkozásra.” Ennek a „propagációnak” az első „haszonélvezője” a Komáromi Jókai Színház volt.

„Bárhonnan is nézem, nagy dolog a Nemzetiben játszani – mondta Dráfi Mátyás A gazdag szegények budapesti előadásának szünetében –, de nem lépek másként a színpadra, mint otthon. Igaz, hogy ez egy szép, modern épület, de a közönség ugyanúgy megérdemli a jó előadást Budapesten, mint Komáromban, vagy éppen Nagysallón.” A Jászai-díjas színész véleményét valószínűleg a társulat nagyobbik része is osztotta, ugyanis elvétve fordultak csak elő azok a fajta „túljátszások”, amelyeknek nagy a veszélyük, valahányszor vidéki – pláne határon túli – színház lép fel a fővárosban. A gazdag szegények teltház előtt aratott sikert; a társulat maximálisan kihasználta a produkcióban rejlő – a fülbemászó dalok előadását és a komédiázást csak ritkán túllépő – lehetőségeket. „Alapvetően elégedett vagyok az előadással, bár kicsit lassúnak éreztem – értékelte a budapesti fellépést Schlanger András, A gazdag szegények rendezője. – A pár nappal ezelőtti előadás után kijavítottuk az időközben keletkezett pontatlanságokat, és megbeszéltük a színészekkel, hogy mire kell jobban figyelniük. Mindezt természetesen azért, hogy a Nemzeti Színházban a lehető legjobban szerepeljünk.” A rendező emellett hiányolta a csütörtöki vendégjátékról a szakma magyarországi képviselőit.

Érdekes jelenség, hogy a budapesti közönség érzékenyebben, értőbben reagált az előadás nyelvi humorára és finom cinizmusára, mint a komáromi. Bár Jókai darabja a fővárosban játszódik, de egyfajta – anyagi, egzisztenciális – perifériáról szól: ezért várhatnánk el, hogy egy – igaz, másfajta: nyelvi, kulturális – periférián élő közönség értőbben viszonyul hozzá. A hazai publikumot és szakmát azonban megosztja Schlanger András munkája, ami valószínűsíthetően az előadás következetlenségének és stiláris eklektikájának köszönhető.

Az a tény, hogy a Verebes István által rendezett II. József nem vonzott annyi nézőt péntek este, mint A gazdag szegények előző nap, bizonyítja, hogy a Nemzeti Színház közönségszervezői sincsenek könnyebb helyzetben, mint komáromi vagy kassai kollégáik. A II. József háromnegyed háznyi közönsége nagyrészt az idősebb korosztályból és a színházi szakma képviselőiből állt. Szomory II. Józsefe Budapesten gyengébben szólalt meg, mint azelőtt Komáromban. A mérsékeltebb siker okai lehetnek az előadásban előforduló technikai jellegű problémák, a címszereplő Mokos Attila helyenként alig hallható játéka, valamint a két közönség közti különbségek.

Talán nem szószaporítás annak megemlítése, hogy a Nemzeti Színház színészei csak nagyon kis számban voltak kíváncsiak felvidéki kollégáikra. Jordán Tamás ezt nagyon szomorúnak tartotta, és véleménye szerint színészeinek „elfoglaltsága és leterheltsége csak okként, de nem mentségként fogadható el.”

Tóth Tibor szerint a Jordán Tamástól kapott lehetőség egyben azt is jelenti, hogy az itt bemutatott két előadást a színházi szakma pozitívan értékeli, hisz a Nemzeti Színházba csak egy bizonyos szakmai színvonal elérésével lehet bekerülni. „A színészeknek azt a tanácsot adtam – tette hozzá a komáromi direktor –, hogy ne tegyenek különbséget egy hazai fellépés és a Nemzetiben való fellépés között; a különbség a Nemzeti és más színház között esetleg annyi, mint egy kápolna és egy bazilika között: csupán a külsőségek mások, amiért oda belépünk – ugyanaz.”

Bízzunk abban, hogy az ehhez hasonló vendégjátékok száma a jövőben növekedni fog, és ezáltal színházaink ismertebbé válnak külföldön is. „Sokat használt a Jókai Színház színészeinek a Nemzetiben aratott siker – mondta Verebes István –, mivel azt tapasztalták, hogy egy elfogulatlan közönség előtt is képesek erős hatást elérni.” A nemzetközi ismertség ösztönző erejével, reméljük, hazai színházaink elmozdulhatnak méltatlan, provinciális státuszukból.