Egy film, amelyet nem láthatunk

kk

Nemrég robbant a hír, hogy a Netflix nem mutat be egy Halle Berry főszereplésével készült filmet, amely már az utómunkáknál tartott. Az okokról meglehetősen keveset tudni. Összegyűjtöttük az eddigi tényeket.

A legnagyobb streamingszolgáltató mostanában nem arról híres, hogy minőségi okokból visszadobna bármit is, amibe pénzt fektetett. A nagy hollywoodi stúdiók közül a Warner Bros. Discovery vezetősége a legkegyetlenebb ilyen szempontból –​ a közös vállalat létrejötte óta gyakran töröl már kész, vagy majdnem kész filmeket. Erre a sorsra jutott a Batgirl című szuperhősfilm, a Scoob! Holiday Haunt, amely a népszerű kutya és kis barátainak karácsonyi kalandjait mutatta volna be, és a Coyote vs. Acme című, félig élő szereplős, félig animált vígjáték is. A stúdió a Scooby-Doo rajzfilm esetében takarékossági okokra hivatkozott, a Leslie Grace főszereplésével készült képregényfilm, a Batgirl pedig állítólag csúnyán megbukott a próbavetítéseken, ezért a kukában végezte – pedig mintegy 90 millió dollárt költöttek rá. A harmadik filmnél hibás költségszámításra hivatkozott a stúdió, ráadásul a stábbal csak jóval a forgatás befejezése után közölték az időközben megszületett döntést. (A legfrissebb hírek szerint egyébként a Coyote vs. Acme idén valószínűleg mégis a nézők elé kerül egy másik stúdió égisze alatt).

A The Mothership (Az anyahajó) című sci-finek már az első előzetese is elkészült, sőt be is mutatták, amikor a Netflix lefújta a projektet. A filmet az a Matthew Charman írta és rendezte, aki a Kémek hídja című sikeres Spielberg-film forgatókönyvét is jegyzi, méghozzá Ethan és Joel Coennel közösen. A Halle Berry karakterére épülő sci-fi cselekménye ráadásul kifejezezetten izgalmas: egy Sara nevű nő békésen él családjával egy farmon, míg egy nap tisztázatlan körülmények között eltűnik a férje. Sara a gyerekekkel együtt egy rejtélyes, földönkívüli eredetű objektumra bukkan az otthonuk alatt, ami magyarázatul szolgálhat az apa eltűnésére. Berryn kívül Molly Parkert, Omari Hardwicket, Sydney Lemmont, Rafael Silvát, John Ortizt és Paul Guilfoyle-t láthattuk volna a filmben.

Némileg árnyalja a képet, hogy Matthew Charmannek rendezőként ez volt az első jelentősebb munkája, vagyis tulajdonképpen kezdőnek számít. Az Oscar-díjas főszereplő személye viszont sokak szerint akkor is eladta volna ezt a filmet, ha közepesre sikeredik. Ráadásul Halle Berry nem először szerepelt (volna) a Netflix megrendelésére készült filmben.

A Mothership forgatása már 2021-ben befejeződött, eredetileg 2022-re volt kitűzve a streamingpremier. Már csak az utómunkák voltak hátra, amelyek azonban sokáig húzódtak, illetve a gyártó cég többször újrakezdte őket. A Netflix vezetésének hivatalos indoklása szerint egy ideje semmilyen előzetes dátumot nem kaptak a gyártótól, és egyszerűen elegük lett a bizonytalan várakozásból, emiatt törölték a bemutatót.

Bár több mint egy hét telt el a kellemetlen bejelentés óta, a másik fél mindeddig nem nyilatkozott. A The Wrap című amerikai filmes portál értesülései szerint nem fogadták jól a hírt a Mothership készítői és színészei, sőt talán még nem is mondtak le teljesen arról, hogy befejezzék a filmet. Ez esetben azonban a gyártónak egy vagy több új befektetőre lenne szüksége, és természetesen az utolsó dollárig vissza kellene fizetniük a Netflixtől kapott támogatást, amelynek összege, mint mindig, most is üzleti titok. Mivel a sci-fi meglehetősen költséges műfaj, nem lesz könnyű dolguk.

A történtek ellenére Halle Berry és a Netflix együttműködése – mely az általa rendezett Megsebezve című sportfilmmel kezdődött 2020-ban – nem szakad meg. A színésznő már be is fejezte a The Union című akciófilmet, amelyben Mark Wahlberggel játszik együtt, és amely idén augusztus közepétől lesz látható a Netflixen. A történet egy építkezésen dolgozó férfiről szól, akit volt középiskolás barátnője kémkedésre igyekszik rávenni – és ez vélhetően sikerül is neki.

dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?