Egy fesztivál margójára

Szombaton véget ért a XXIX. Duna Menti Tavasz. A díjazottak méltán örülhetnek az elért szép sikereknek, a szervezők fellélegezhetnek, és máris kezdhetik a jövő évre való felkészülést. Ebben a szezonban 63 csapat vett részt az egész éves munkában, belőlük válogatták a döntő résztvevőit.

Szombaton véget ért a XXIX. Duna Menti Tavasz. A díjazottak méltán örülhetnek az elért szép sikereknek, a szervezők fellélegezhetnek, és máris kezdhetik a jövő évre való felkészülést. Ebben a szezonban 63 csapat vett részt az egész éves munkában, belőlük válogatták a döntő résztvevőit. Ez mintegy 800 olyan gyereket jelent, aki szabadidejében lélekemelő tevékenységben vett részt. Ha pedig a Duna Menti Tavasz és az elődöntők nézőközönségét is számba vesszük, közel tízezres számadatot kapunk. A Duna Menti Tavasz tehát nagyobb figyelmet érdemel a mostaninál akkor is, amikor annak pályázati elbírálása történik. Mert a rendezvényt működtetni kell. A szakmai háttér egyre erősebb. A képzések már rendszeresek, az eredményt mérni lehet. Felfelé ívelő pályán a mozgalom, melynek hátterét a Csemadok alakulófélben lévő intézményrendszere hivatott ellátni. Hogy képes legyen rá, pénzre lesz szüksége. A látott produkciók alapján felmerül a kérdés, miért szükséges gyermekszínjátszással és bábjátszással foglalkozni. Mert ennek nem a sikerről kéne szólnia. Javarészt nem is arról szól. Hanem arról, hogyan adni a gyerekeknek valami mást is, mint száraz lexikális tudást. A „jó szóval oktasd, játszani is engedd” elvnek kell érvényesülnie. Kiváló példa erre a nyárasdi Tekergők fődíjas produkciója, a János Vitéz. Ezek a gyerekek egy életre fertőzöttek lesznek az irodalom, a színpad, a játék szeretetével, egyéniségük mindenképpen csiszolódott, fegyelmezettek, tiszták és gyermekien bájosak tudtak maradni, miközben maradandó színpadi értéket hoztak létre. És ugyanez elmondható lenne bármelyik csapatról. A szakmai zsűri néhány tagja arról beszélt, hogy van mit csinálni. Persze, van mit! Tudni kell azonban, hogy nem lehet profi mércével mérni amatőr előadást, s azt is, hogy a Duna Menti Tavasz a viszszajelzések alapján az egyik legmagasabb színvonalú ilyen jellegű fesztivál az egész magyar nyelvterületen. Múltja, a felhalmozódott tapasztalatok, a benne rejlő óriási energia egy élettel teli és évről évre ritka szép pillanatokkal megajándékozó fesztivállá növesztették. A szakmai alapozást végző Dusza Istvánnak méltó utódai is vannak, hiszen a továbbképzést vezető Kecskés Marika és Zsélyi Katalin olyan szakemberek, akik sok más bábművésszel és drámapedagógussal együtt képesek továbbvinni ezt a mozgalmat. Mert szükség van az értékteremtésre, az emberi, a gyermeki hangra. Tisztán és érdekmentesen. Ahogyan ezt a fesztivált megszervezte a dunaszerdahelyi Csemadok titkársága Huszár László vezetésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?