Egy este a Szőttessel

Ma este hét órakor a pozsonyi Astorka Színházban mutatja be új műsorát a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Székelyföld legszebb táncait és dallamait láthatják-hallhatják azok, akik az együttessel töltik a mai estét. Az új műsorról és a Szőttes idei évéről beszélgettünk Konkoly Lászlóval, a népi táncegyüttes vezetőjével.

„Ez volt talán a leginkább eseménydús évünk”Somogyi Tibor felvételeMikor lépett fel legutóbb a Szőttes Pozsonyban?

Legutóbb napra pontosan egy évvel ezelőtt, ugyancsak az Astorka Színházban léptünk a pozsonyi közönség elé. Most már negyedik éve, hogy évente legalább egy alkalommal sikerül bemutatkoznunk Pozsonyban is. Ha nem is minden egyes alkalommal új műsorral, de mindenképpen jó, hogy az együttes itt is meg tudja magát mutatni. Ezúttal új koreográfiát mutatunk be. Az érdekessége az, hogy erdélyi táncokból, egészen pontosan székelyföldi és Kis-Küküllő menti táncokból állítottam össze. Ám ha egy műsor egymáshoz aránylag közel fekvő tájegységek táncaiból áll öszsze, mindig ott kísért annak a veszélye, hogy egyhangú lesz. Ezért, hogy érdekesebbé, élvezetesebbé tegyük, az ott élő nemzetiségek táncaival is színesítjük: szerepelnek a műsorban román és cigány táncok is.

Miért éppen a székelyföldi táncokra esett a választás?

Ez tulajdonképpen az én választásom volt. Egyrészt nekem a kedvenceim közé tartoznak a székelyföldi táncok, másrészt mindig is úgy éreztem, hogy kicsit mostohán bánnak a néptáncosok ezzel a tájegységgel. Leszámítva természetesen azokat, akik ott élnek, és az erdélyi együtteseket. Mindig jobban előtérben voltak, nagyobb népszerűségnek örvendtek a mezőségi, kalotaszegi táncok. Székelyföld táncait nem túl gyakran veszik fel a népi táncegyüttesek a repertoárjukba, kevesen nyúlnak hozzájuk. Mi most jócskán „belenyúltunk”. Tudni kell, hogy nagyon nehéz, technikailag nagyon igényes táncok ezek, de ha a táncosok jól elsajátítják őket, a közönség számára nagyon látványosak. Nem beszélve a népviseletről, amely szintén gyönyörű. Küldetésünkhöz híven előadásunkban megpróbáltuk a legautentikusabban és a lehető legjobban megközelíteni az eredeti táncanyagot. Remélem, mind a tánc, mind a viselet, mind a zene megfogja majd a nézőket. Annál is inkább, mert a zenekart illetően ezúttal kiteszünk magunkért, hiszen hattagú zenekarral lépnek fel a Szőttes táncosai.

Mi az, ami vonzóvá teszi a székelyföldi táncokat?

A lendület. Hihetetlenül lendületes táncokról van szó. A székelyek egyfajta szigetet képeznek Erdélyen belül, ma is sokat foglalkoznak az eredetükkel, azzal, kik is ők tulajdonképpen. Az, hogy ők valamiképpen mások, lejön a táncukból is, a stílusból és az energiából.

Milyen évet zár a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes?

Amióta én vezetem az együttest, azaz 2000-től, ez volt talán a leginkább eseménydús évünk. Tavasszal részt vettem a zselízi fesztivál szervezésében, és az együttes is oroszlánrészt vállalt a munkából. Ezután jött a gombaszögi fesztivál. Hogy mennyire voltak sikeresek ezek a fesztiválok, az már egy másik kérdés. De mindenképpen sok munka volt mögöttük, és azt hiszem, nem kell szégyenkeznem amiatt, amit sikerült összehoznunk. Augusztus végén megtartottuk a második Szőttes Táborunkat. Idén mintegy 60-70, a néptánccal foglalkozni vagy azzal ismerkedni akaró fiatal vett részt rajta, többen, mint tavaly. Továbbra is tartunk Szőttes-táncházakat, amelyekre vendégeket is hívunk. ĺgy vendégszerepelt már nálunk például az AndoDrom, legutóbb pedig Berecz András mesemondó. Évente 30-50 fellépésünk van, és idén sem volt ez másképp. Hozzá kell tennem, hogy ezt a fellépésszámot amatőr együttesként teljesítjük. Nagyon örülök annak, hogy mind a mai napig tudjuk tartani ezt a szintet, mert erre nemigen van példa sem Szlovákiában, sem Magyarországon. A hazai amatőr csoportok közül talán még az Ilosvai Néptáncegyüttest említhetném, amely szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott idén. Azt azért tudni kell, hogy amatőr együtteseknél a színvonal hullámzó: van, amikor jobb társaság jön össze, és van, amikor hiány van táncosokból. A Szőttes esetében mindenképp kiemelkedő teljesítmény, hogy megalakulása óta folyamatosan működik, tartani tudjuk a színvonalat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?