Egy abszolút lírikus

Holnap lesz tíz éve, hogy 79 éves korában elhunyt Csorba Győző Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A költészettel már kisgyermekként eljegyezte magát, 12 éves kora óta szinte naponta írt verseket, s 15 évesen már Anakreónt fordított. Első költeményei a Mi Utunk és a Regnum című lapokban jelentek meg, majd 1935-ben, utolsó éves gimnazista korában a Százhúros hegedű című költői antológia is leközölte egy szerelmes versét. Első kötete, a Mozdulatlanság saját kiadásában jelent meg 1938-ban, majd 1940-ben első fordításkötete, Helinant de Froidmont ófranciából fordított műve, A halál versei. Ezt követően irodalmi pályafutása során még 16 verseskötetet és 8 válogatott kötetet publikált, amelyek közül az 1983-as Simeon tűnődése, az 1985-ös Görbül az idő és az 1988-as Szavak bolyhai című köteteket nívódíjjal jutalmazták.

Közvetlen hangú költészete hatalmas napló, számadás egy életmű egészéről, élet és halál kérdéseiről, az emberi lét legfontosabb tényezőiről, szerelmekről, barátokról, családról, természetről és az elmúlásról. Weöres Sándor így jellemezte őt: „Csorba Győzőben láttam a feltétlenül valódi költőt, a hazugság-mentes abszolút lírikust... Pécsi családi körében, társas magányában az örökkévalóságnak dolgozik.”

Műfordítói tevékenysége is jelentős, a latin, német, francia, olasz és orosz mellett görög, finn, norvég és lengyel versfordításai is ismertek. 1947-ben Baumgarten-díjat, 1957-ben és 1972-ben József Attila-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat kapott. 1991-ben a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Közép keresztjével tüntették ki.