Égi és földi megmártózások

Nagy József a megnyitónSomogyi Tibor felvételeA művész elfogadottságát, elismertségét, ha úgy tetszik, népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy lakhelyéről, Pozsonypüspökiből külön autóbusszal érkeztek a komáromi megnyitóra barátai, ismerősei, tisztelői.

Nem véletlen az az ünnepi, családias hangulat, amely Nagy József mindeddig leggazdagabb egyéni kiállításának megnyitóját áthatotta. Hiszen Nagy József művészete – ahogy a kiállítás kurátora, Kubička Kucsera Klára művészettörténész mondta – mindenkihez szól, de főleg a szlovákiai magyarság tartja számon. Elsősorban azért mi, mivel jelen volt mindenhol, ahol képzőművészetével megnyilvánulhatott – az 1961-es első magyar képzőművészeti vándorkiállításoktól kezdve a mai tárlatokig, könyvekben és a sajtóban pedig folyamatosan jelentek meg illusztrációi. Lapunk karácsonyi számának címlapján is többször találkozhattak pozitív életérzést sugárzó és mélyen humánus rajzaival olvasóink.

Nagy József a jónak adózó, a minden rossztól féltő, a mai világunkban is reneszánsz életérzéssel élni tudó és alkotó művész. Aki égi és földi – mint a kiállítás címe és anyaga is mutatja – energiákra rákapcsolódva a megéltet és a megtapasztaltat transzformálja jövőkép-víziókkal kommunikáló vizuális bölcseletté, olyan látvány-igévé, amellyel a legnemesebb érzésekre, a legjobb tudásra és az örök teremtő erőre apellál. Kubička Kucsera Klára is ezt hangsúlyozta megnyitóbeszédében, kifejezve, hogy Nagy József nemes tartalmakat kifejező képeivel „nem csupán közvetítő, hanem tanító is, szeretné átadni embertársainak tudását a világról, óvni őket – képek által kifejezett üzenetekkel”. Nagy József esetében ugyanis az ember, nemzet és hit, a történelem és tudás a művészi megnyilvánulás forrása, tárgya és célpontja. Szabó Béla, Komárom alpolgármestere is erre utalt, amikor arról szólt megnyitóbeszédében, hogy: „Művei megörökítik a néphagyományokat, ugyanakkor érzelmeket, emléket, magányt és örömöt fejeznek ki. Alkotásai az emberhez oly közel álló örök témákhoz is kötődnek, mint a táj, a természet és az otthon. Művészete azt bizonyítja, nem tehetünk mást, mint hogy viszszatérünk a hagyományokhoz, melyek egyfajta bölcsességre tanítanak bennünket.”

A bölcs tanulsággal szolgáló „örök témák” s ehhez járulva művészetének illusztratív szemlélete, valamint korábbi, a nemzeti kultúra és a keresztény vallás ismert témaköreiből táplálkozó munkásságának zömmel figuratív volta eredményezte, hogy alkotásait a közönség teljességében tudta elfogadni, hiszen mindig érthetőek voltak a szemlélő számára. Az érthetőségre törekedett mindig, hiszen találkozásaink alkalmával többször is megfogalmazta, hogy a művészetnek akkor van értelme, ha képes a „beszédre”, ha megszólít, közöl, elmond valamint. Ahogy a költészet, az irodalom, ahogy a Szó, az Ige, a Szentírás, amelyekből annyi ihletet merített, s amelyekből válogatva oly sok művet, tételt interpretált a grafika eszközeivel.

Azért is „közönségbarát” az ő művészete, mert akár a „földi” ihleti, akár az „égi”, mindig emberközeli tud lenni, hiszen amit témául választ, az életünk része, mindennapjaink múló világa, eltűnő kulisszája egy olyan – a nemzeti kultúránk kincseiből kirakott – háttérrel, amely eszmélésünk és szellemi fejlődésünk során valamennyiünk művészi-historikus emlékezetébe mélyen bevésődött, és elevenen jelen van. Az állandóan változó csallóközi táj és ember viszonyát vetíti rá múltunk balladákban, mondákban fennmaradt mitikus fejezeteire.

„Művészetének másik pólusa – ahogy Kubička Kucsera Klárától hallhattuk – az »égi«, amit Krisztusba vetett hite alapozott meg. Több olyan Keresztutat alkotott, melyek eltérnek a megszokott realista többfigurás ábrázolástól, és tartalmilag is, formailag is új módon közelítik meg ezt az alapvető és tragikus témakört.” A kurátor úgy válogatta össze az eddigi életművet illusztráló anyagot, hogy ezen a kiállításon kerültek először nagyobb számban bemutatásra a keresztény hitvilág témái – Kubička Kucsera Klárát idézve – „a művész sajátos megfogalmazásában és egyúttal az általa megfogalmazott új témakörök is”. Valószínűleg ez sem véletlen, hiszen a Limes Galériában, vagyis a templomi térben, ha lehet így mondani, az autentikus valóságmezőben, illetve szellemi közegben más háttérenergiákkal töltődnek fel.

Tíz évvel ezelőtti, ugyancsak jubileumi kiállításán Nagy József teljesen új anyaggal lepte meg közönségét. Akkori jelentkezése azért volt meglepetés, mert tőle nem megszokott, erősen kisugárzó energiákkal teli absztrakt képekkel lépett elő, olyan munkákkal, amelyek az elvont formákból építkezve is jelentéssel bírnak. Ez a vonal, az absztrakt művészet iránti vonzódásának levonata is jelen van a komáromi kiállításon.

Faliszőnyegek és szőnyegtervek egészítik ki a kollekciót, amelynek „földi” és „égi” tengerszemeiben jóleső a megmártózás.