Darazsak

A darazsak közül a társas redősszárnyú darazsak (Vespidae) családjának tagjai jelentik háztartásunkban és lakóhelyünk környékén a legtöbb veszélyt. Könnyen felismerni őket redőzöttre hajtogatott szárnyukról és figyelmeztető, sárga-fekete színezetű testükről. Mérget tartalmazó fullánkjuk szúrása erős fájdalommal jár, s a helye az érzékenyebb embereknél néhány napra feldagad. Mint nevük is jelzi, nagyobb egyedszámú családokban élnek; fészküket a szabadban faodúkba és más üregekbe, lakott helyen padlásra, ablakok szegletébe, párkány, eresz alá vagy ritkán látogatott mellékhelyiségekbe építik. Utódaikat feldarabolt ízeltlábúakkal (rovarok, lárvák, hernyók) etetik. Nálunk a társas redősszárnyú darazsaknak húsz faját tartják számon. Közülük a legnagyobb (18–40 mm) a rajzon látható lódarázs (Vespa crabro). Nemcsak a legtermetesebb, a legveszedelmesebb is fajtársai közül – szúrása nyomán halálesetet is feljegyeztek már. Fészke közelében különösen agresszív.

A darazsak nagyon szeretik az édességet, ezért hamar megjelennek az előhagyott üdítőspalackon, -poháron, gyümölcsön, süteményen. Ilyenkor óvatlanságunk végzetes lehet: a darázs ugyanis a torkunkba szúrhat. Ha ez bekövetkezik, a torok magasságában azonnal szorítsunk a nyakra jeget, és telefonáljunk gyorsmentőkért vagy rohanjunk az érintettel orvoshoz. A szúrás helye ugyanis annyira bedagadhat, hogy a levegő útját elzárva, a szerencsétlen megfullad. Sok esetben egyébként is csak az azonnali gégemetszés mentheti meg az életét. A darazsak ellen való védekezésnél fontos tudnivaló, hogy ezek a veszélyes rovarok napos, meleg időben aktívak igazán, hidegben lelassulnak vagy megdermednek. Ennek ismeretében aránylag könnyű tőlük megszabadulni. Hűvösebb hajnalon helyezzünk a fészkük alá egy vödröt vagy dézsát, melyet félig megtöltöttünk hideg – még jobb, ha jeges – vízzel, és a fészket határozott mozdulattal üssük az edénybe (a víz arra szolgál, hogy a darázscsalád esetleg élénkebb tagjait is elbágyassza). ĺgy már könnyűszerrel elbánhatunk velük.