Dagad a botrány a BAFTA-díj körül

ÖSSZEFOGLALÓLondon. A Brit Filmakadémia (BAFTA) díját az Oscar-díj és a Golden Globe után a harmadik legfontosabb filmes elismerésének tartja a szakma.

ÖSSZEFOGLALÓ

London. A Brit Filmakadémia (BAFTA) díját az Oscar-díj és a Golden Globe után a harmadik legfontosabb filmes elismerésének tartja a szakma. Most azonban folt eshet rajta, egy volt döntnök ugyanis a napokban azt állította egy brit bulvárlapban, hogy az illetékesek gyakran látatlanban szavaznak a filmekről, mivel nincs idejük az összeset megnézni.

A BAFTA-díjakat nem csak mozifilmes kategóriákban osztják ki, a televíziós produkciók, a gyermek- és ifjúsági filmek és műsorok, sőt a videojátékok közül is választanak győztest. A versengés többfordulós, a végén kategóriánként öt jelölt marad.

A Brit Filmakadémiának több mint 6 500 tagja van, valamennyien szavazásra jogosultak. Egy kilétét felfedni nem kívánó informátor azt állítja a Daily Mail hasábjain, hogy az ítészek egy része az ismertetők, valamint a produkció költségvetése alapján dönt, legfeljebb az előzetest és a stáblistát nézi meg. Ez utóbbin a „megbízható” neveket keresik, és ha megtalálják, a film nagyobb eséllyel kaphat jelölést, mint az ismeretlen alkotók független filmjei.

Az illető azt állítja, több éven át tagja volt a Brit Filmakadémiának. Szerinte a szavazás eredménye inkább függ „a ráhatástól, a tendektől és a szerencsétől”, mint a művek színvonalától. Sokan azokra a filmekre szavaznak, amelyekről sejtik, hogy esélyesek. „Birkák vagyunk, és az előttünk haladó birkákat követjük. És minden nyájban vannak vezérbirkák. Ez az oka annak, hogy évről évre ugyanazok a nevek forognak a jelöltek listáján” – fogalmaz a cikkíró, hozzátéve, hogy a produkciós cégek pezsgős fogadásokkal és egyéb apró figyelmességekkel igyekeznek hatni a szavazókra. Ez a törődés persze nem feltűnő, ahhoz viszont elegendő, hogy az érintett megjegyezzen egy-egy filmet. Minél nagyobb költségvetésű a produkció, annál több pénz jut ilyen „szakmai” rendezvényekre, ezért a nagy hollywoodi stúdiók előnyhöz juthatnak. A volt filmakadémikus azt is megjegyzi, hogy a szereposztás sokat nyom a latban. A nagy nevek jól hatnak a szavazókra, ugyanis a legtöbben felidézik a sztárok előző filmjeit, és ez pozitívan befolyásolhatja döntésüket – vagyis ha szeretik a művészt, látatlanban is szavaznak a filmre, amelyben játszik.

„Judi Dench akkor is a jelöltek közé kerül, ha csak kifújja az orrát” – áll a cikkben. Az ismeretlen szakember ezzel arra célzott, hogy a Szerelmes Shakespeare-ben a színésznő csupán nyolc percig látható a vásznon, mégis megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó BAFTA-díjat.

A BAFTA szóvivője a tekintélyes The Guardian című lapnak elmondta, hogy az akadémia egész évben igyekszik lehetőséget teremteni tagjai számára valamennyi film megtekintésére. Ők maguk is szerveznek vetítéseket, és a gyártók által kínált zárt rendszerű internetes filmnézést is propagálják. DVD-ket is másolnak és továbbítanak a tagoknak, akik egyébként az ország összes mozijába ingyen belülhetnek. A szavazási szabályzatban szerepel a kitétel, hogy a tagok csak azokra az alkotásokra szavazhatnak, amelyeket valóban láttak. A filmek sikere érdekében folytatott „kampányolásnak” is szigorú szabályai vannak, hogy a stúdiók ne tudják megvásárolni a döntnökök szimpátiáját. Ha valakit szabályszegésen kapnak, a filmet kizárják a versenyből.

A szóvivő nyilatkozata csupán a brit sajtó egy részét nyugtatta meg. Sokak szerint vannak olyan kiskapuk, amelyeket kihasználva a gyártók és forgalmazók hatni tudnak a szavazókra. Ellenőrizhetetlen, ki mit látott valójában, illetve milyen indokok alapján voksolt. Azt is sokan felvetik, hogy az akadémiai tagok többsége aktív szakmabeli, évtizedek óta dolgoznak a filmiparban, ezért akár személyes érdekük is fűződhet egy-egy döntéshez.

A BAFTA-díjakat idén február 16-án adják át a londoni operaházban. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?