Csodaország édesbús mozaikkövekből

Jelenleg Sylvain Chomet (Az öreg hölgy és a galambok, A Belleville-i randevú – Francia rémes) nyúlt a mester egyik fiókban maradt ötletéhez.

Történt vala, hogy Tati az ötvenes évek derekán, melyek miliőjét a rajzfilm megidézi, két mestermű között, sajátos elképzelést vetett papírra. Küzdelme az anyaggal viszont hiábavalónak bizonyult, talán annak súlyával sem bírt. Nem tudta kopottas vászonra szórni, melyen törvénytelen leányával öltött volna alakot, akit csecsemőként hagyott el. Talán elérkezettnek látta az időt e múltbéli ballépés helyrehozására. E képtelen (szó szerint) ötlet ennek ellenére hamvába holt, míg pár esztendővel ezelőtt, fokozott sajtófigyelem közepette, a skót fővárosban újra elő nem került mozgóképes ideája, animációs öntőformában. A rikító kínálattól eltérően szokatlan ábrákkal, egyedi metszetekkel, tündöklő rajzművészettel. Keserű, mélabús, már-már szentimentális alaphanggal, csodás muzsikával. Az egyedi, darabos grafikára nem lehet sok panasz…

A hajlott alteregó, akárcsak Hulot úr, Tati híres figurája, képtelen idomulni a modern világhoz. Bár segítőkész és udvarias, ám esetlen, kívülálló figura. Halk és szűkszavú úriember, akárcsak a rajzfilm, amelyben alig szólalnak meg a szereplők. Fura hangokon, szokott-szokatlan zajok, különös képek által harcolnak ki maguknak fokozott figyelmet. A szöveg másodlagos, sejtetések, jelzések mentén halad a történet, mely során az elhasználódott bácsika szárnyai alá vesz egy serdülő cselédlányt. Bizarr vidékeken, különös alakokon át vezet rögös útjuk. Alice csodaországát édesbús mozaikkövekből rakja ki az illuzionista…

Érzéki csalódást keltő játéka – akárcsak a mozi – a megtévesztésre épít. Mondanivalóját üzenetté formálnia szükségtelen, egyébként sem lurkókhoz szól. Hányatottan kutatja a maga közönségét. Akárhogy is, egy alaptételre biztosan rálelt: a mozi mágusai halhatatlanok.

Kaszás Dávid