A Petőfi-film kulisszatitkai

A legdrágább magyar film

Az 1848. március 15-i események vászonra vitelét a Nemzeti Filmintézet (NFI) Káel Csaba filmipari kormánybiztos által vezetett döntőbizottsága  4,5 milliárd forinttal támogatta. Ebből az összegből 2 milliárd egyedi kormányhatározat alapján nyújtott támogatás, amit Petőfi születésének 200. évfordulójával indokoltak. (A filmet az eredeti tervek szerint tavaly mutatták volna be). Később kiderült, hogy a stáb nem fért bele ebbe az összegbe, ezért az NFI újabb 200 millió forintot ítélt oda Rákay Philip producernek és társainak.  
A Magyarországon forgatott filmek társaságiadó-kedvezményes támogatást vehetnek igénybe a költségvetés 30 százalékáig, (Ezt a támogatást nyereséges vállalkozások nyújtják, amelyek a kapott összeg után társaságiadó-kedvezményre, illetve adójóváírásra jogosultak, így az adójuk nem az államkasszába, hanem a filmgyártókhoz kerül.) A Petőfi-film 4,7 milliárdos költségeit nézve a gyártó 1,4 milliárd forintért vehetett igénybe adókedvezményes támogatást, tehát összesen 6,1 milliárdot költhettek a filmre. Ezzel a Most vagy soha! az eddigi legdrágább magyar film lett.
Összehasonlításképpen: egy átlagos magyar játékfilm büdzséje 150-200 millió forint körül mozog. A kifejezetten drága produkciók közül 2016-ban az akkor még Andy Vajna vezette Filmalap a Kincsemnek szavazott meg kétmilliárd forintos támogatást, Enyedi Ildikó Feleségem története című filmjéhez pedig egymilliárddal járultak hozzá.

Hosszú a stáblista

A Most vagy soha! cselekménye 1848. március 14. estétől március 15. estéig játszódik. A forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta, a producerek Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip.  A rendező Lóth Balázs, akinek ez a második egész estés filmje, a nem túl jó kritikákat begyűjtő Pesti balhé után.

Petőfi Sándort Berettyán Nándor, Szendrey Júliát Mosolygó Sára, Jókai Mórt Koltai-Nagy Balázs, Vasvári Pált pedig Fehér Tibor alakítja. Száz-egynéhány nap alatt több helyen forgattak, a Magyar Nemzeti Múzeumnál, Esztergomban és Sopronban, ahol a korabeli pesti utcákat „találták meg”, illetve Petőfiék Dohány utcai lakását rendezték be. A budai várat a komáromi erődrendszer helyettesítette, Fóton pedig másfél hektáron felépítettek egy, a nemzetközi filmgyártásban is különleges méretűnek számító tizenkilencedik századi díszletvárost. Ez a forgatás után a magyar állam tulajdonába került, azaz bérbe adható további filmekhez, akár külföldi stúdióknak is. Itt épült fel többek között az egykori a Landerer-nyomda és a híres Pilvax kávéház, amely részleteiben – bútorok, tapéták, gázlámpák – is pontosan megegyezik az eredetivel.

A filmhez meg kellett építeni a Duna-part egy szimbolikus részét is, megtűzdelve a pesti és budai rakpart vámházaival, sőt a cselekmény még egy nyolcvan méter hosszú hajóhíd kivitelezését is megkívánta. A film egyik legösszetettebb látványeleme a piac, melynek felépítéséhez a kutatók tanulmányozták az összes korabeli mesterséget, a szappanfőzőtől a drótos tótig. A korhű hangulat elérése érdekében igencsak tekintélyes számú, hatezer jelmezt használtak.

A legeknek még nincs vége, hiszen a 300 fős stáb mellett száz színész és további tízezer statiszta vett részt a forgatásban. A zenét hetventagú zenekar vette fel. Már az előkészületek is egy évnél tovább tartottak, minden jelenetet számítógépes 3D-modellben terveztek meg. A forgatás 2022 tavaszán kezdődött és ősszel ért véget. Az utómunkák – a vágás, trükk- és hangvéglegesítés – másfél évig tartottak, azaz jóval tovább, mint a színészekkel való munka.

Milyen lehetett az a nap?

„Ha a néző úgy ül be erre a mozira, hogy nagyon jól szeretne szórakozni, egy izgalmas kalandfilmet szeretne látni hajmeresztő kaszkadőrmutatványokkal, tömegjelenetekkel, látvánnyal és a magyar filmben páratlan jelenetekkel, akkor nem fog csalódni” – mondta a rendező a Hír TV-ben. Szerinte régi adósságát törlesztette ezzel a magyar filmipar, mert március 15-éről, Petőfi Sándorról, erről a korról rég csinálni kellett volna már egy filmet. „A romantikus kalandfilm mint műfaj a legalkalmasabb arra, hogy a modern kor emberének bemutassuk, milyen lehetett azon a napon együtt sodródni a tömeggel, együtt örülni a Pilvaxban, a Nemzeti Múzeumnál, illetve velük izgulni azért, hogy ez a nap valóban képes legyen elérni a célját. Felkért rendezőként kész forgatókönyvet kaptam, amit még tovább formálgattunk az alkotótársakkal. Első pillantásra beleszerettem abba, hogy ez egy kalandfilmes forma, egy műfaji film. Valószínűleg ezért is esett rám a választás, hiszen én mindig is zsánerfilmekben utaztam” – mondta a Magyar Nemzetnek Lóth Balázs, hozzátéve, hogy több történésszel együttműködve számos irodalmi munkát, könyvet, Petőfi-levelezést néztek át. „Jó néhány korabeli rézkarc, illetve festmény örökítette meg azokat a jeleneteket, amelyeket mi is vászonra vittünk, ám ebben a korszakban nem létezett fotográfia. Így bizonyos szempontból a fantáziánkon múlt, hogyan jelenítsük meg ezeket az eseményeket. A tárgyi hűséget illetően törekedtünk a maximális pontosságra. Például Petőfi íróasztalára beszereztük azokat a tárgyakat, amik Orlai Petrich Soma híres festményén láthatók. A történetmesélésben viszont megengedtünk magunknak valamilyen szintű szabadságot, hiszen ebben az időszakban formálódott a császári titkosrendőrség, ennek a tagja a mi antagonistánk, a mi rosszfiúnk, egy fiktív figura, Farkasch, akit Horváth Lajos Ottó alakít” – magyarázta a rendező. Szente Vajk kreatív producer, a forgatókönyvírók egyike szintén jelezte, hogy akadnak a filmben kitalált dolgok is: „1848. március 15. a magyar történelem legismertebb és talán legfontosabb napja. A filmművészet lényege a történetmesélés: magunkról, magunknak, másoknak. Mi most elmeséljük a legfontosabb napot, amit ez a nép átélt. Pont úgy, ahogy történt. És mivel ez egy film, úgy is, ahogy történhetett volna.”

Pazar látványvilág

A szereplőválogatás hónapokig tartott, a legnehezebb feladat Petőfi megtalálása volt. A castingra minden olyan magyar színész meghívást kapott, aki az egyetlen ismert dagerrotípia alapján kicsit is hasonlít a költőre, míg végül Berettyán Nándort találták a legalkalmasabbnak. A statisztákat is egyesével válogatták ki, mert az sem volt mellékes, milyen karakterek bukkannak fel a forradalmi tömegben. A kétórás film száznégy órányi forgatott anyagból lett összevágva. Az alkotók szerint magyar produkcióban még nem láthatott a közönség olyan különleges kaszkadőrjeleneteket, mint ebben a filmben. Közelharcok, támadó lovasok, vízikasz­kadőr-mutatványok, és egy speciális, egyedülálló ablakon kizuhanós jelenet is van benne, amelyet vágatlanul kellett felvenni. Azon a márciusi napon a leírások szerint vastag sár borította a pesti utcákat, ami – a vérre menő üldözéses jelenetekben – extra terhelést jelentett a kaszkadőrök és színészek számára. A film visszatérő szimbolikus motívumai az osztrák elnyomás ködét elűző lángok, melyeket speciális effektusok és pirotechnika segítségével hívtak életre, míg a több száz négyzetméternyi ködöt ipari gépek biztosították.
A digitális trükkök is forradalmiak a magyar filmgyártásban. A film ötszáznál is több különleges VFX-felvételt alkalmaz: a speciális effektusok, digitális filmtrükkök sora szükségeltetett, hogy a leghitelesebben keltsék életre az 1848-as Pest-Budát. Ez a digitális trükkmennyiség a film képanyagának csaknem 25 százalékát teszi ki, mivel számos utca, tér, emelet, tető digitálisan jött létre. Hasznosnak bizonyult a trükkszakemberek tudása a több mint húszezres tömeg megteremtésénél is, de az éppen akkor készülő Lánchíd pillérei és állványzata is a digitális festők műve.

A forgatáson ritka technikai megoldásokkal is dolgozott a stáb, Dobos Tamás operatőr irányításával. Ilyenek például az óriás, teleszkópos kameradaruk, építkezési daruk, amelyek az augusztusi tűző napon a forgatási helyszíneket borongós márciusira árnyékoló ponyvákat tartották. A tömegjeleneteket nagykamerás drónok rögzítették, a hatalmas tereket esőztető rendszerek áztatták, a trükkfelvételek zöld háttereit pedig speciális lánctalpas gépek tartották.

Mivel a cselekmény huszonnégy óra alatt játszódik, arra is ügyelni kellett, hogy a szereplők ruhája folyamatosan legyen egyre koszosabb, sárosabb, és mivel a jeleneteket nem sorrendben vették fel, a főszereplőknek egy-egy ruhából, akár tíz ugyanolyan példány is kellett, különféle roncsoltsággal, az időjárás és a körülmények függvényében.

Rengeteg korabeli ruházat jelenik meg a filmben. Sok ezer jelmezt speciális külföldi raktárakból kellett kölcsönözni, és több száz eredeti jelmezt korhűen megvarratni, Velich Rita jelmeztervező elképzelései szerint.

Zenei mérföldkő

A filmhez több mint kétórányi eredeti, nagyzenekari zene készült, összesen ötvenhárom szerzeménnyel. Gulya Róbert zeneszerző egy éven át dolgozott rajta, csak a kották két hónapon át készültek, hogy aztán négy napon keresztül, egy hetventagú zenekar rögzítse az anyagot.

A hangkeverés féléves munka volt, a legmodernebb, nemzetközi hangzással: ez az első magyar film, amely Dolby Atmos-keveréssel készült, így a megfelelő mozitermekben a néző feje fölött süvít majd a szél és testközelben csattognak a kardok.

Huszonéves hősök

Berettyán Nándor, Petőfi megformálója szerint „Petőfiék huszonévesen olyan dolgokat vittek véghez, melyeknek ma a nyomába sem érünk. Számunkra ő egy ikon, de akkoriban csupán egy tapasztalatlan fiatalember volt, aki az egész világgal szembeszállva, őszinte hittel küzdött a céljaiért. Ez a valódi minta számunkra, s egyben a film egyik legfontosabb üzenete, hogy a ma embere azt érezze: ő is lehetne Petőfi.”

„Az ifjak esténként a Pilvax kávéházban gyűltek össze beszélgetni, vitázni, tréfálkozni, pont úgy, ahogyan ezt ma is bármelyik fiatal társaság teszi” – mondja Kis-Szabó Márk, a film egyik forgatókönyvírója. „A Pilvax olyan, mint egy korabeli romkocsma, a lázadó, radikális értelmiség kedvenc találkozóhelye, és természetesen a Most vagy soha! kiemelt helyszíne.”

Szente Vajk fontos feladatnak tekintette, hogy a hősökben megmutassák az embert, „aki olykor esendő, kételkedik, elbizonytalanodik, fél, szorong, latolgat, megerősítésre, támogatásra vár, rácsodálkozik, mit is visz végbe. A márciusi ifjak mind ilyenek. Huszonéves fiatalok tele hazaszeretettel, ugyanakkor személyes tervekkel, célokkal is, mégis bármelyik pillanatban életüket adták volna a hazáért. Mi most megtennénk ugyanezt? Már 176 éve tőlük tanulunk kiállni a hazánkért, tőlük tanulunk hinni önmagunkban. Kötelességünk elmesélni a történetüket.”