Csehov – újratöltve

Mostoha sors

Marián Amsler izgalmasnak találta Emília Vášáryová osztályát, és magától jelentkezett e nemes, egyben hálátlan feladatra. Mert hiszen tudjuk, hogy az egyetemi színpadon (Divadlo Lab) bemutatott vizsgadaraboknak általában mostoha sorsuk van: párszor játsszák csak őket, aztán a szereplők szétrebbennek különböző színházakba (sőt országokba), ezért egy idő után már lehetetlen egyeztetni az előadásokat. A próbák szintén mostoha körülmények között folynak, például nincs pénz úgynevezett „fogyó” kellékekre (étel, ital, lufik, plüssjátékok). A főpróbáig csak imitálták a színpadi evést a szereplők, pedig az bizony nehéz feladat, nem árt jól begyakorolni. A pisztolyba való vaktöltényeket is darabonként adja ki a kasszát őrző egyetemi munkaerő, és a jelmezek mosása is probléma. Ilyen apróságok tudatában izgatottan vártam a bemutatót.

Hostel Tchekhov

Kezdjük azzal, hogy az osztály, amely két éve Gogol A revizorjával aratott hatalmas sikert – az egyetem falain kívül is –, most ismét az orosz irodalomhoz nyúlt. Lenka Garajová színpadi műve, a Hostel Tchekhov remek alapanyag. Csehov-karakterek jelennek meg benne modern környezetben, egy moszkvai turistaszállóban. A Cseresznyéskert, a Sirály és a Három nővér szereplői az átlag néző számára szinte felismerhetetlenek, csak néhány tulajdonságuk maradt meg, sokszor nem is a legjellegzetesebb. A világ, amelyben mozognak, illetve az álmok, amelyeket kergetnek, már sokkal ismerősebbek.

Boldogság, merre vagy?

Itt van mindjárt a boldogságkeresés lúzer alapállásból, amúgy csehovosan. Persze minden szereplőnek más jelentené a boldogságot, de érezzük, hogy egyikük sem fogja megtalálni. Az elvágyódás lényege ugyanaz, mint Csehovnál, a vágyott hely viszont már nem Moszkva, hanem Anglia vagy Amerika. Az egyik legjobb szereplő, Juliána Oľhová kínkeservvel angolul tanul, és egy idő után már mi sem szurkolunk neki, csak legyintünk. A békés múltba sincs viszszaút, Szűcs Éva a Cseresznyéskert egyik mellékszereplőjeként külföldről tér haza hosszú au-pairkedés után, és nagyszülei régi házát keresi, egyre ziláltabban, kétségbeesettebben. Sejtjük, hogy pont a Hostel Tchekhovot építették a helyére, úgyhogy nem találhatja meg. Uzsák Dávid egy olyan orvost játszik, aki tudományos módszerekkel keresi a lelket az emberi testben, aztán feladja, és inkább térképeket rajzol át, saját karját is folyamatosan dekorálva. A romantikus lelkű kezdő író (Michal Koleják) pedig korunk divatja szerint stand-up comedyvel próbálkozik a hostelban, persze sikertelenül. Egyébként minden szereplőnek van legalább egy fontos jelenete, monológja, emlékezetes villanása, elvégre ez egy vizsga, amire osztályzatot kapnak. Nem könnyű feladat tizenegy embert többé-kevésbé azonos súllyal kezelni a színpadon, úgy, hogy ez ne menjen az előadás rovására. A rendezőt és a dramaturgot külön dicséret illeti azért, hogy a néző észre sem veszi ezt a kissé kényszeres igyekezetet.

„Nem kapnak el minket”

A sok keserűség és cinizmus, valamint az emberi kapcsolatok sorozatos megrekedése mellett humor is bőven jutott az előadásba, sőt az aktuálpolitika is felbukkan: Putyin elnök jól megkapja a magáét. Emellett komoly mozgásszínházi elemekkel is sikeresen megbirkóztak a végzősök (Zuzana Sehnalová koreográfusnak ez volt az első színpadi munkája). Az állandó háttérvetítés néha vicces, néha szívszorító kontrasztot képez a színpadi történésekkel, a zenei aláfestés pedig a technótól Muszorgszkij és Csajkovszkij művein át egészen a t.A.T.u. lányduóig terjed. (Ez utóbbi nagy slágere, a Nas ne dogonyat új értelmet kap a legvégén. „Nem kapnak el minket” – éneklik oroszul a fiatal színészek, miközben a hatalom képviselője, egy biztonsági őr kordont húz köréjük.)

A Hostel Tchekhov egyébként valóban létezik, ott áll Moszkva szívében, akár szobát is lehet foglalni az interneten. Ez a kiváló, pörgős és elgondolkodtató előadás pedig március 7-én látható legközelebb Pozsonyban, a Divadlo Lab színpadán (Svoradova 4) .